Múlt héten már megemlékeztünk a nemrég megjelent Call of Duty: Black Ops 4 legnagyobb újdonságának kikiáltott, ám a jelek szerint semmi extrát nem nyújtó Blackoutról, vagyis a battle royale játékmódról. Ez az első napok tapasztalatai alapján valóban nem több tisztességes iparos munkánál, hiszen megvan benne minden, amitől jó lehet egy battle royale játék, csak épp ezeken kívül semmi több. Így – bár arról lehet vitatkozni, hogy ez mennyire volt célja a készítőknek – nem meglepő az sem, hogy a PUBG-tól sem sikerült érdemben játékosokat elhappolni. Nos, ha csak a Blackout alapján kellene megítélni az idei Call of Dutyt, akkor érzésem szerint a bukás kategóriába kerülne végül. Ám nem szabad megfeledkezni a battle royale árnyékából ki-kikacsintgató klasszikus kompetitív játékmódokról sem, hiszen könnyen lehet, hogy végül ezek mentik meg az egész játékot a bukástól.
A dolog érdekessége, és picit szerintem a sors fricskája is egyben az, amit az előbb leírtam. Az elmúlt években lassan megszokássá vált azért szidalmazni az aktuális Call of Dutyt, mert semmi merész újítás nem kap benne helyet, évről évre ugyanarra a témára kapunk egy-egy variációt. Hol sci-fi környezetben, hol a második világháborúban (éljen-éljen...), hol pedig napjaink vagy legalábbis a nagyon közeli jövő hadszínterein csatázhattunk. Kaptunk egy klisékből építkező, agyonszkriptelt, cserébe időnként izgalmas és főleg látványos egyszemélyes kampányt, amelyről a legtöbben általában tudomást sem vettek. Tíz éve a zombik is rendszeres visszatérők, akik apránként a snassz ablakon bemászós sémát levetkőzve egészen ötletes körítéssel ugranak a nyakunkba. És persze ott van a kezdetektől fogva legnépszerűbb játékrész, a kompetitív multiplayer.
Szóval mindezekért szokás lett lefitymálóan beszélni a sorozatról, hiszen mindegyik játékrész minimális változtatásokkal került terítékre minden évben. Most mégis úgy érzem, ezek lehetnek azok, amelyek miatt idén is érdemes lehet pénzmagot áldozni a játékra. Ezt már a Blackout kritikájában is leírtam: „a Call of Duty név elég nagy ahhoz, hogy eladja a Blackoutot, de a Blackout önmagában nem elég nagy durranás ahhoz, hogy eladja az aktuális Call of Dutyt.” Éppen ezért soha ekkora szükség nem volt még a hagyományos multira. És talán éppen ezért soha ennyire nem volt örömteli, hogy legalább ettől pontosan azt kapjuk, amire előzetesen számítanánk.
A kompetitív multi összesen tizennégy pályát kínál, ám ezek közül négy régi kedvenc a sorozat korábbi epizódjaiból. Ilyen a Firing Range, a Jungle, a Slums és a Summit is. És jól mutatja e pályák népszerűségét, hogy az egyes körök végén felkínált pályaválasztási szavazáson szinte kivétel nélkül mindig ezek nyernek. Ennek köszönhetően szinte alig-alig volt szerencsém az újabb pályákhoz, pedig ezúttal akadtak egészen ötletesek is. Emlékszem még, hogy mennyire szerettem a Call of Duty: Ghosts Free Fall pályáját, ahol egy félig ledőlt felhőkarcolóban csatázhattunk. Most legalább ennyire tetszett az Icebreaker pálya, ahol egy sarkkörön rekedt atomtengeralattjárót járhatunk be. A felszakadt hajótesten be is úszhatunk, bejárhatjuk a tengeralattjáró néhány fedélzetét is, valamint a körülötte kiépített rögtönzött bázison is lőhetjük egymást. De a többi új pálya is egész változatos lett, a fegyverkutató központtól a spanyol városkán keresztül egészen a korai Far Cry epizódok helyszíneit idéző trópusi helyszínig.
E téren tehát még akkor sem érheti panasz a játékot, ha egyébként a tíz plusz négy pálya elsőre talán kevésnek is tűnik. Játékmódok terén is a megszokottakra épített a Treyarch – továbbra is azt az érzést keltve, hogy ezúttal tényleg minden erőforrás a Blackoutra ment el. Játszhatunk a szokásos team deathmatch, free for all, kill confirmed, domination módokban, de kaptunk egy újat is heist néven. Ebben a két csapat egy zsák pénzért harcol, amelyet el kell juttatniuk a kimenekítési pontra. Ez valójában csak a Call of Duty szérián belül kínál újat, hiszen lényegében a Counter-Strike megoldást másolja: minden kör előtt felszerelést vásárolhatunk magunknak a rendelkezésünkre álló kreditből, amely leginkább a körök során nyújtott teljesítményünk függvényében gyarapodik. A másik új játékmód a control, amely szintén egy máshonnan átemelt ötlet. A támadó csapatnak a pálya két megjelölt területét kell elfoglalnia és uralnia, míg a védekező csapatnak ezt kell valahogy megakadályoznia. Ami a leginkább megkülönbözteti a domination módtól, hogy a csapatoknak korlátozott újraéledési lehetőségei vannak. Így tulajdonképpen ennek lenullázásával is meg lehet nyerni az adott partyt.
A multiplayer módban előre definiált karakterek közül válogathatunk, akiket specialistáknak hívnak. Tíz van belőlük, és mindannyian eltérő egyedi extra képességekkel rendelkeznek. Battery például egy több apró robbanótöltetre szakadó gránáttal van felszerelkezve, valamint idővel egy aknavetőt is elő tud húzni a tarsolyából. Ezzel szemben Ajax egy áthatolhatatlan pajzsot rejteget a farzsebében, míg Torque szögesdrótot és barikádot képes elhelyezni a pályán. Mindannyian más harcmodort képviselnek, de az alapok persze mindig ugyanazok, hiszen mindenkivel ugyanazokat a fegyvereket érhetjük el. És innentől a játékmód a szokásos mederben halad tovább. Van karakterfejlődés, amellyel újabb és újabb fegyvereket, perköket és scorestreakeket oldhatunk fel. Minden fegyver külön is fejlődik a használatuk függvényében, ezzel kaphatunk hozzájuk jobb célzóberendezést vagy markolatot, amelyek a statisztikáit javítják. A scorestreakek is a szokásosak, ezeket most is a meccsek alatt nyújtott teljesítményünkkel oldhatjuk fel. Vannak képességkártyák is, amelyekkel karakterünk tulajdonságait módosíthatjuk picit: például két elsődleges perköt is használhatunk egyszerre vagy egyedire cserélhetjük az általunk választott specialista különleges képességét.
A kompetitív multi tehát a szokásos tartalmat, lehetőségeket, játékmódokat és játékélményt kínálja. Ám míg ez az elmúlt években inkább negatívum volt, úgy idén amolyan biztonságérzetet adó elemmé változott. Ha nem tudod, hogy van-e értelme befizetned a Black Ops 4-re, akkor ez biztos támpont lehet: pontosan azt tudja, amit vársz tőle, se többet, se kevesebbet. Ergo nincs zsákbamacska sem, de cserébe ne számíts újdonságokra...
De a történetnek itt még nincs vége. A zombik idén is visszatértek, és ezúttal amolyan történelmi utazásra is invitálnak minket és barátainkat. Mert ugye ebben mindig is a kooperatív móka volt a lényeg. Csak épp az első változatokhoz képest mostanra lényegében teljes történettel rendelkező, majdnem teljesen önálló játék lett a játékon belül. Három kampányt is kapunk, amelyek mind egy-egy ikonikus helyszínre repítenek minket. Megfordulhatunk például az Alcatraz falai közt, ahol titkos kísérleteket folytattak. Ezáltal átjárók nyíltak a túlvilágra, ahonnan meg is indult az élőholtak inváziója a sziget ellen. A mi feladatunk természetesen a kísérletek titkaira fényt deríteni, és valahogy megfékezni az özönlő zombikat. A második kampány még híresebb helyre kalauzol. 1912-ben, a pusztulásra ítélt Titanic fedélzetén találjuk magunkat, ahol a fagyos tengervíznél is rosszabb zombik fenyegetik az életünket. A harmadik sztori a legérdekesebb a trilógiából, legalábbis nekem ez tetszett a legjobban. Az IX alcímre keresztelt fejezetben ugyanis egy varázsitalon keresztül az ókori Rómába csöppenünk, ahol a hatalmas Colosseum arénájában kell megküzdenünk a holtakkal.
A cikk végére maradt a Specialists HQ mód, amely sajnos nem több, mint parasztvakítás. A leginkább ez hasonlít ugyan egy hagyományos értelemben vett egyszemélyes játékrészre, de valójában egyszerű oktatómódról van szó. Némi – mutatós – intro után specialistáról specialistára haladva tanulhatjuk meg azok egyedi képességeinek használatát. Az oktatórész teljesítése után pedig botok ellen csatázhatunk, egy meghatározott pályán, egy meghatározott játékmódban. Ennyi és nem több. Ez legfeljebb azoknak lehet igazán hasznos, akik életükben először ülnek le egy CoD vagy akár egy FPS elé.
A Call of Duty: Black Ops 4 tehát ennyit tud felmutatni jelenleg. Egy nagyon beharangozott, de totál szürke battle royale módot, amely épp csak arra volt jó, hogy lekösse a fejlesztők legtöbb erőforrását és figyelmét. Valamint egy még véletlenül sem megpiszkált kompetitív multit, amely pontosan azt tudja, amit eddig is, de ezúttal ennek inkább örülni kell. És persze a zombik is jelen vannak, ők legalább hoznak némi új élményt a buliba. De – és most nagyon szigorú leszek – ezek összessége sem elég szerintem ahhoz, hogy bármely ismerősömnek őszintén ajánlani merjem a játékot. Legalábbis annyi pénzért, amennyit most elkérnek érte, semmiképpen sem. Aki eddig nem volt oda a battle royale-ért, azt nem a Blackout fogja meggyőzni. Aki korábban inkább az egyszemélyes kampányt kedvelte (ahogyan én is), az idén hoppon marad. Aki pedig a kompetitív multit preferálja... nos, ő nyugodtan vegye elő valamelyik korábbi kedvenc epizódját, jó eséllyel ott is talál még elegendő online játékost. Az élmény úgyis ugyanaz lesz, mint idén – csak épp azért már egyszer fizetett.
