Elég nagy lelkesedésnek kell amögött állnia, ha valaki a múlt egy masinájára készít játékot. Így készült el a Farming Simulator C64-es változata (igaz, ott a projekt mögé állt pénzzel egy kiadó is), és ily módon született meg jelen cikkünk alanyának eredeti kiadása is. A Fast Striker ugyanis 2010-ben egész meglepő módon NeoGeo és Dreamcast masinákra jelent meg (plusz iOS-re). Hogy miért meglepő ez? Az előbbi gép gyártását 1997-ben hagyták abba, míg a SEGA szomorú véget ért utolsó konzolja 2001-ig lehetett a boltok polcain. A német NG:DEV.TEAM pedig most úgy gondolta, ideje, hogy a mai játékosok is megismerjék alkotásukat, és a Sony konzoljaira – azaz PlayStation 4-re és PS Vitára – is elkészült nemrég a játék. De hogy őszinte legyek, teljesen feleslegesen.
A Fast Striker egy felfelé scrollozós shoot'em-up, de a játéktermi gépek hőskorát idézve. És ez alatt azt is kell érteni, hogy hatalmas pixelekből építkezik, 4:3-as oldalarányt használ, és még akár a katódsugárcsöves tévékre jellemző csíkokat (scanline) is láthatóvá tehetjük, ha ahhoz van kedvünk. Elismerem, hogy nagy divatja van a retrónak, és például kalandjátékokból is tömegével árasztanak el bennünket pixelgrafikus alkotásokkal, de azoknak mondhatjuk, hogy sok esetben jól áll (ugye, Thimbleweed Park?). Itt viszont egy ódivatú látványvilágú, agyatlan lövöldét kaptunk, ami meglehetősen ronda (főleg, ha például a stílusból talán a maximumot kihozó Housemarque játékaira gondolunk, de említhetném akár a magyar fejlesztésű Sine Morát is kontrasztként), és igazából semmi extrát nem mutat fel. A NeoGeo/Dreamcast verziók biztosan jó mókát jelenthettek azoknak, akik még rendelkeztek jelen évtized elején azokkal a konzolokkal, de a mai játékfelhozatalban erre nem hiszem, hogy szükség volt.
A fejlesztők fontos szerepet adtak a pontozásnak a Fast Strikerben, így a különböző nehézségi szintek más és más metódust használnak a pontok növelésére. Aki tehát szereti a nevét a toplista élén látni, az jól ellehet egy kis ideig ezzel is. Feltéve persze, hogy nem zavarja, hogy pixellövedékeket szór a pixelellenfelekre, miközben a pixeltűzgolyókat kerülgeti, nehogy idő előtt elhalálozzon. A játék ugyanis kb. ennyiben kimerü. Jó, ha azt nézzük, a legtöbb shoot'em-up ennyi, de míg például a Resogunt mind a mai napig rendszeresen előveszem, ennél nem éreztem semmit, ami hasonló tevékenységre motiválna. Űrhajónkkal mozoghatunk amúgy a képernyőn, lőhetünk felfelé és lefelé, és páncélt is aktiválhatunk kis időre. Ha pedig zavar a 4:3-as képarány, kihúzhatjuk a képernyő széléig az egészet, de igazából ilyenkor csak zoomolás történik – és nem is feltétlenül az oldalarány megtartásával, úgyhogy valójában csak még csúnyább lesz a kép.
És igazából ennyi. A Fast Strikert nem merem jó szívvel senkinek se ajánlani. A stílus kedvelői ezer jobb és szebb játékot találnak (tényleg érdemes megnézni a Housemarque műveit), a nyolcvanas évek játéktermi játékainak rajongóit pedig számos gyűjtemény várja, amelyekben ezerféle pixeles cuccot találnak a retrománok.
