A One More Level stúdió tagjai bizonyára sok-sok órát ölhettek bele olyan mára klasszikussá vált játékokba, mint az eredeti Postal vagy a két Hotline Miami epizód. Nem is titkolták, hogy ezek ihlették meg őket, amikor belefogtak legújabb játékukba. A God’s Trigger éppen ezért számtalan elemében e játékokra hajaz, de a fejlesztők szerencsére kellő ötletarzenállal, fantáziával és kreativitással rendelkeztek, hogy ne csak egy másolatot készítsenek el, hanem egy újszerű játékot a műfajon belül. Persze ez időbe, jó négy évbe tellett nekik, de szerencsére most tényleg a jó munkához kellett az idő.
A God’s Trigger tehát egy olyan felülnézetes akciójáték, mint a már említett Hotline Miami, de ha régebbi időkbe kellene kutakodni, akkor az első két Grand Theft Auto is ezt a kameranézetet használta. Vagyis a kamerát közvetlenül a karakterünk feje fölé szögelték, de szerencsére mindezt némi rugalmassággal, hogy a látóterünk emiatt ne csorbuljon. Így a rögzített kamerakezelés nem is megy a játékmenet rovására.
A történet napjainkban játszódik, a két főhős pedig Harry és Judy. Ahogy annak lennie kell, szöges ellentétei egymásnak, de most mégis össze kell fogniuk, hiszen a céljuk közös. Még akkor is, ha a menny és a pokol közötti soha véget nem érő egyetemes háború két ellentétes oldaláról származnak. Harry ugyanis a mennyből alászállt bukott angyal, aki elveszítette szárnyait. Ha viszont teljesíti a rá kiszabott küldetést, akkor visszakaphatja azokat, és újra ő is jó arc lehet odafent. Judy viszont egy köldökig érő dekoltázsú rakoncátlan kis démon, akinek mindig mindenre van egy epés megjegyzése. Ő a pokolból szökött meg, hogy a Földön kiélje minden vágyát, ám a közelgő apokalipszis beleköp a levesébe. Éppen ezért kapóra jön neki Harry felbukkanása, akivel duzzogva, de összeáll, hogy rendet tegyenek.
Nos, mindez játékmenet szempontjából egy gigantikus méretű vérfürdő formájában ölt testet. De hát mit is várhatunk, ha egy bukott angyal és egy pokoli démon kezébe kardot és pengés végű láncot adunk, hogy ezzel szerezzenek érvényt akaratuknak? A játékmenet alapvetően pofon egyszerű: elindulunk a pálya egyik végéből a másik felé, út közben pedig kinyírunk mindenkit, aki szembejön. Itt nem lesznek ártatlan járókelők a pályán, mindenki, aki nem mi vagyunk, rosszfiúnak tekinthető. És mint olyan, kardélre való. Csakhogy ők sem épp felebaráti szeretettel gondolnak ránk: ha meglátnak, minden kezük ügyébe kerülő szerszámmal azon lesznek, hogy visszarepítsenek minket oda, ahonnan jöttünk. Vagyis a pokolba vagy a mennybe. Éppen ezért nem is lesz olyan egyszerű a dolgunk. Mint azt a Hotline Miami (vagy legutóbb a Hong Kong Massacre) óta megtanulhattuk: elég egyetlen hiba vagy tévesztés, és máris vége a dalnak. Itt nincs életerőcsík, sem gyógyító csomagok. Egy bekapott találat, és halottak vagyunk, kezdhetjük elölről az adott szakaszt. Szerencsére checkpointok viszonylag sűrűn vannak elszórva a pályákon, de még így is egy-egy szakasznak ötször-tízszer-százszor is nekifuthatunk.
A harcrendszer alapvetően az ügyességre, kivárásra, némi taktikázásra, illetve főleg a közelharcra épül. Mivel két hősünknek csak kardja és láncos pengéje van, ezért az ellenséget többnyire közelről kell elkapnunk. De szerencsére a hulláktól elvehetjük a lőfegyvereiket is, így amíg azok muníciója kitart, mi is szórhatjuk az ólmot. Illetve időnként fegyverládákat is találunk, amelyekben különleges fegyverek lapulnak, a lángszórótól kezdve a számszeríjig sokféle. De Harry és Judy egyedi természetfeletti erőkkel is bír. Judy képes rövid távolságon belül teleportálni – ez akkor is hasznos, ha rácsokon kell átjutni. Harry pedig képes izomból átszakítani falakat vagy feldönteni ellenfeleket. Emellett mindkettejüknek vannak speciális képességei is, amelyeket csak akkor süthetnek el, ha a mérce a sok gyilkolással feltöltődik hozzá. Ilyenkor apró fekete lyukat idézhet Judy, amely beszippantja az ellenséget, vagy Harry megállíthatja egy területen belül az időt. De van láthatatlanság vagy manipulálás is. Ezen képességek közül minden pályára egyet-egyet vihetünk magunkkal, illetve mindkét karakterhez rendelhetünk egy-egy passzív perköt is. A karakterfejlődésnek hála pedig apránként egyre több képesség közül válogathatunk, illetve ezeket is fejleszthetjük erősségre, időtartamra vagy hatósugárra vonatkozóan.
Vannak főellenségek is, akik kellően egyediek, és mindig más taktikával győzhetők le. Így ez is egész jól sikerült része a játéknak, nem válik önismétlővé. A szelíd motorosként ábrázolt drogdíler halál pedig kimondottan üde színfoltja a sztorinak... De mindez fabatkát sem érne, ha a kivitelezés nem állná meg a helyét. De nagyon is megállja. A grafika leginkább a Shadow Tactics: Blades of the Shogun képi világára emlékeztet, a technológiai megoldás legalábbis nagyon hasonló. Kicsit rajzfilmes, de nem tudnám egyértelműen ráhúzni, hogy cel-shaded grafika. Mindenesetre az egész nagyon jól mutat és tökéletesen passzol a játékhoz.
A God’s Triggernek azért vannak hibái is, de ezek szerencsére nem nagyon csorbítanak az élményen és az összhatáson. Ha valaki fogékony erre a mennyei-pokoli vérontásra, az át fogja élni a „csak még egy pályát” életérzést. Emellett nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az egészet kooperatív módra hegyezték ki, ami szintén remekül működik, ha jó társat talál az ember. Erre pedig azért is van mód, mert csak helyi multiplayer mód van, vagyis csak haverokkal tudunk játszani. Együtt pedig lényegesen könnyebb a dolgunk, mint egyedül, amikor gombnyomással tudunk váltani a két karakter között. Van olyan pálya is, ahol egyikünk mesterlövészként támogatja a másikat, illetve vannak feladványok, amikor a két karakternek össze kell dolgoznia, mert egyedi képességekkel lehet csak megoldani a helyzetet.
Szóval a God’s Trigger egy jól összerakott kis játék. Érezni rajta, hogy a fejlesztők lelkesedésből dolgoztak, hogy nem csak a „kapjam már meg a fizetésem” mentalitás uralkodott a csapaton, hanem az, hogy egy jó játékot rakjanak össze. Egy olyan műfajban, amely még messze nem telített, így kellő potenciál van még benne, amit ki lehet aknázni. A God’s Trigger tudott is újat mutatni, szóval a műfaj kedvelőinek meleg szívvel tudom ajánlani.
