Gregmerch barátom két és fél évvel ezelőtti kérdését most megválaszolnám. Akkor ezt vetette fel: „a ma játékosainak mennyire jön be a tegnapelőtti éra egyik meghatározó műfaja?” Jelentem: annyira, hogy itt a folytatás! És a Playtonic Games nem átallott csavarni egyet a Banjoo-Kazooie formán, mert most máshonnan is merítettek igen mély ihletet – és ennek ellenére (vagy éppen ezért?) tud üdítően frissnek hatni az Yooka-Laylee and the Impossible Lair.
A történet nem emelkedik shakespeare-i magasságokba: Capital B összeszedte Phoebee méhkirálynő birodalmának összes méhét, és a kaptártudatukat megfertőzve irányítja őket. Csupán a királynő testőrsége maradt meg, aki pedig Yooka és Laylee segítségét kéri a gonosz megállításában – ámde a kezdeti lendület hamar megtörik, a testőrméhek szétszóródnak, és párosunkra vár a feladat, hogy kiszabadítsák és jól elnáspángolják B-t.
Csavar a megszokottakhoz képest, hogy instant megküzdhetünk a főmuftival – de mivel igen jó eséllyel ekkor még nem sok fogalmunk lesz a játékról, igen hamar kudarcot fogunk vallani. Segáz, bárhányszor nekifuthatunk – a Cuphead után ha nem is sétagalopp lesz, de érezhetően könnyebb (már ha van annyi vér a pucánkban, hogy instant nekiessünk). Persze ha szorgos méhecske módjára gyűjötegtjük, azaz szabadítjuk ki a testőrméheket, akkor esélyeinket nem kicsit fogjuk tudni növelni…
Említettem, hogy máshonnan is történt némi inspiráció, illetve egy dimenzióval kevesebb lett: ezúttal az ugrabugra tulajdonképpen két dimenzióban fog zajlani, és engem nagyon emlékeztet a Yoshi’s Crafted Worldre. Jótól lopni nem szégyen, főleg, ha közben megtartja a maga jellegzetességeit. Adott tehát az oldalnézetes ugribugri a cuki ellenfelekkel és természetesen az akadályokkal – ámde itt nem a rohanás a lényeg, hanem a felfedezés. Adott számú pálya után ugyanis az előző részből megismert nadrágos kígyó, Trowzer kemény aranyérmékért cserébe nyit ki újakat, az érméket meg nem egyszerű feladat megtalálni. Ezen kívül újra tonikrecepteket keresgélhetünk, majd ezeket kemény aranytollakért feloldva tudunk némiképp könnyíteni vagy nehezíteni a játékmeneten. Továbbá bizonyos pályákat képesek vagyunk megváltoztatni, azaz mondjuk egy vizes pályát befagyasztva eddig elérhetetlennek hitt helyekre is eljuthatunk.
Sajnos ez kicsit vissza is tud ütni. Eléggé frusztráló tud lenni az érmekeresgélés, mert ha nincs elég a következő szakasz megnyitásához, bizony kóborolnunk kell mind a pályákon alternatív útvonalak, mind az Overworldnek hívott kvázi térképen titkos járatok után kutatva. Ha pedig pont nehezíteni kell a pályát ahhoz, hogy több mindent elérjünk, az se feltétlenül veszi ki magát jól mindenkinél. Persze értem én, hogy kell a kihívás, de egy gyereknek ezt nehéz lesz elmagyarázni... Márpedig a gyerekeknél biztos népszerű a kaméleon és denevér párosa – a (majdnem) négyéves kislányom a teszt ideje alatt nem egyszer az ölemben ült, hogy nézze, hogy játszik Apa, és persze kommentálta is a ténykedésem. :-) Pont a Yoshival tudom a legjobban összevetni: az is néha kissé nehéz volt, de frusztrációt soha nem okozott, mindig egyértelműen kiderült, hol és hogy toltam el – itt ez nem látszik... Tegyük hozzá, hogy ha a játék látja, hogy nagyon bénázunk, felajánlja, hogy átugorjuk a kérdéses szakaszt. Az irányításon is lehetne picit reszelni, mert bár reszponzív, de megállni, ugrani nem mindig tudtam elég pontosan.
Yooka és Laylee tehát újra sikerrel ostromolja kedvenc platformunkat, hogy jó pár vidám órát tölthessenek velünk. Persze a mosolyunk nem lesz egészen őszinte a kicsit frusztráló grind (érmegyűjtögetés), a picit idegesítő irányítás és a néha előjövő elveszettség-érzés mellett... De akinek bejött az első rész, annak be fog jönni a második is. A platformerek szerelmesei pedig egy újabb remek játékkal gazdagodhatnak.
