
Nicsak, mi érkezett az ASUStól? Csak nem egy új TUF? Az FX505DU a mai napig egy remek konstrukció, amit szívből tudtam ajánlani eddig mindenkinek (és a fórumunk alapján akadtak páran, akik hallgattak rám és nagy megelégedéssel használják), és most itt az utód, amit jelen esetben 17”-os méretben kaptam, és a következő belsővel rendelkezik: AMD Ryzen 7 4800H, 32 GB RAM, GeForce 1660 Ti, 120 Hz Full HD kijelző, 512 GB SSD. Sok változás tehát nincs, a processzor ugrott egy generációt – na de mire elég ez a gyakorlatban?

Mielőtt erre rátérnénk, járjuk körbe egy kicsit a „kicsikét”! Szép darab, nem mondom, és örömmel üdvözlöm azt a tényt, hogy az RGB fényorgona a jelek szerint visszaszorulóban van. Nem mondom, lehet ezt ízlésesen is csinálni, mint arra láttunk már példát a múltban (a ROG Strix G ugrik be hirtelen), de a Dekotora világnak úgy tűnik vége. Ettől persze még a design mutatja, hogy nem akármivel van dolgunk: a fedlap militartista stílusban (például kamu csavarok a lecsapott sarkokban) adja környezete tudtára, hogy ez a gép bizony kőkemény (tough – kiejtése erősen hasonlít a TUF-ra).

A „nagyképűség” által nyert centimétereknek köszönhetően a billentyűzet úgy kaphatott numerikus részt, hogy a gombok mérete közben normális, az elrendezés pedig észszerű maradt. A tapipad hozza a kötelezőt, annál egy centiméterrel nem többet, de legalább a többujjas gesztusokat is támogatja. Láthatóan jobbkezesekre lett ez a szerkezet tervezve, ugyanis a jobb oldalon mindössze egy szál USB-port várja a patkánykát; minden más a bal oldalra lett pozícionálva, hogy egerészésünket lehetőleg semmi kiálló USB-s bizgentyű ne zavarja. És úgy tűnik, az új Zephyrusnál már megénekelt hangrendszert a TUF is megkapta (vagy valami ahhoz hasonlót), mert az átlag laptop dobozhangnál hallhatóan jobban szól itt is az audiótechnika.

És akkor jöjjenek a számok! Az ASUS gépeknél megszokott módon a Time Spy kétszer került lefuttatásra: balanced és turbo üzemmódban. Tisztességes eredmény ez, sőt! A játéktesztek is hozzák az elvárhatót: alapvetően még mindig a GPU határozza meg nagyobbrészt, mi milyen sebességel fut. Újdonság a Tom Clancy’s The Division 2 benchmark – azért vettem be a tesztcsokorba, mert remekül mutatja, hogy alakul a CPU és GPU terhelés a mérés alatt. Tudom, hasonlót láthatunk az Ashes of the Singularity és a Shadow of the Tomb Raider alatt is, de szerintem itt lehet a legegyértelműbben látni a terhelésváltozásokat. És bizony nagyon jól látszik, mennyire unatkozik a CPU, miközben a GPU fullba nyomja a kretént képkockákat. Ugyan egy játékból kiindulni nem feltétlenül a legbölcsebb dolog, de ahogy látom, a Snowdrop motor hasonlóan terheli a gépet, mint napjaink népszerűbb motorjai és az arra épülő játékok. Nézzük a multis címeket: Overwatch alatt 120-140 fps környékén teljesített a gép; a Battlefield V multis teszt viszont már érdekesebben alakult: a CPU 4,1 GHz-ről indult, majd állt be 3,5-3,6 GHz magasságába, miközben 85 °C-on dolgoztatta a hűtést.

ASUS TUF FX505DU notebookteszt – Szerelmes vagyok...
Van élet az Intel mellett! Vagy után?

Tetszik, hogy az AMD révén olcsóbb alternatívák kezdenek feltünedezni a laptopkínálatban is, nemcsak a saját szerelésű (DIY) asztali PC szegmensben. Az ASUS TUF gépek kezdik megmutatni, hogy az AMD-val nagyon kell számolnia az Intelnek mobil fronton is, hiszen játékok alatt is remekül megállják a helyüket – ez a TUF gép is remek bizonyíték erre, és emellett az eddigi ryzenes modellek árazásából kiindulva bizony van miért a kékeknek aggódnia. Konkrétan ez a modell viszont nem nyerte el maradéktalanul a tetszésem (a korábban tesztelt FX505DU-val szemben): bár alapvetően nem sok kifogásom lehet, mert tényleg bejött, csak a 32 GB RAM-ot érzem fölöslegesen soknak (16 GB untig elég), és persze a CPU-GPU párosítás sem a legszerencsésebb: vagy Ryzen 5-tel, vagy GeForce 2060-nal szerintem sokkal kiegyensúlyozottabb lenne. És persze most már nagyon kíváncsi lennék ugyanerre mobil Radeonnal is. :-)