A Milestone csapata idén sem hagyja a rajongókat motoros játék nélkül. Az MXGP sorozat jó pár éve az egyik legjobb motokrossz témájú tartalomnak számít a piacon. A folyamatos megújulásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően az átlag szintet éppen csak megütő játékból az elmúlt évekre egy kifejezetten minőségi terméket tudott letenni az olasz stúdió. Az idei kiadás kapcsán egyértelműen lehetett érezni, hogy az új konzolokra koncentráltak a fejlesztők – hozzánk a PlayStation 5-ös verzióból érkezett egy példány. Lássuk tehát, idén hogyan gyűrik le a sártengert a vasparipák!
Az első és legszembetűnőbb erény a korábbi részekhez képest, hogy az indokolatlanul hosszú töltési idők pár másodpercesre csökkentek, ami persze leginkább a konzolokban található SSD-nek köszönhető. Így pedig akármilyen pályára is szeretnénk kihajtani, szinte azonnal betölt a program. És ha már pályára kihajtásról beszélünk, akkor fontosnak tartom megemlíteni, hogy semmilyen tutorial mód nem áll a rendelkezésünkre. Pár kör erejéig ki lesz vetítve, hogy a gombok mit csinálnak, és nagyjából ennyi. A technikás részekről, az ugratások kivitelezéséről egy árva szó sem esik, így viszont hiába adnak részletes beállítási lehetőségeket a kezünkbe, ha egy kezdő valószínűleg a motor pályán tartásával is küszködni fog.
Az MXGP 2020 egyértelműen a tapasztaltabb motorosok számára készült, ezáltal a fejlesztések is inkább nekik szólnak. Az egyik legkomolyabb újdonság a teljesen új playground helyszín. A festői Norvégiában gurulhatunk kedvünkre, ahol különböző mini eseményeket is teljesíthetünk. Viszonylag nagy a szabadon bejárható terület mérete, itt pedig bátran tudjuk próbálgatni képességeinket. A karrierrel kapcsolatban azt kapjuk, amit az előző epizódban is. A szoftver ezen részét jól megcsinálták, így csak apróbb finomítgatások történtek. A cél a szamárlétrán felugrálva megkapaszkodni az MX1-es ligában, ahol a legjobbakkal versenghetünk a világkörül. A sportág népszerűsége egyébként folyamatosan csak nő, ezáltal pedig újabbnál újabb pályák is bekerülnek a versenynaptárba, és ezt a játék is hűen leköveti.
A jól bevált single player játékmódok is helyet kaptak, így a grand prix módon belül bármelyik pályán kipróbálhatjuk magunkat, vagy ha úgy kényelmesebb, akkor versenghetünk a stopperóra ellen is a time attack szekciót elindítva. Az igazi újítást az idei részben a Monster Energy Supercross-ból átvett részletes pályaszerkesztő hozta el. A formula közel ugyanolyan, mint az említett stadionmotoros játék esetében is volt, annyi különbséggel, hogy itt a természetben lesz a pályacsík, amin természetesen legalább egyszer végig kell menni, hogy megoszthassuk a nagyérdeművel. A stúdión belüli játékok elemeinek a lemásolása egyébként egészen furcsa számomra, ezt döntsétek el ti, hogy mennyire van rendben.
A tesztelésre használt PlayStation 5 egyébként könnyedén elbánt a motoros kalanddal. 4K felbontásban is végig halk maradt, és a 60 fps megtartásával sem adódtak gondok. Mióta Unreal 4-es engine dolgozik a szoftver alatt, azóta parádésan jól néz ki minden, most pedig még egy szintet emelkedett a megjelenítés minősége. A látvány mellett a DualSense kontroller is csinálja, amit kell. A gáz ellentart, a sárbuckák pedig a motor mellett a kontrolleren is rántanak egyet. Hasznos tippként megemlíteném, hogy a földetéréseknél vigyázzatok, mert iszonyat módon tud rezegni az irányító. Mindezt persze ki lehet kapcsolni, viszont a nagy veterán krosszozóknak is azt tudom mondani, hogy próbálják megszokni, mert hosszútávon csak hozzáad az élményhez, a buckák érzékelése kapcsán pedig segíteni is tud.
A sok jó mellett van némi rossz is. Az online játékmódon még mindig lenne mit fejleszteni. Több lehetőséget és összetettséget várnék, illetve egy normálisan működő rangsorolás sem lenne rossz dolog, de ehhez persze játékosbázis is kell. Az őrületes mennyiségű cicoma tárgy mellett bízom benne, hogy egyszer ez a részleg is kap egy alapos felújítást, amitől megjön a magányos sárdagasztók kedve a közösségi élményhez.
Összességében a Milestone megint hozta a kötelezőt. Az új konzolok erejét kihasználták, amennyire a fejlesztési idő engedte, a pályaszerkesztő pedig egy újabb plusz funkcióval bővítette az amúgysem tartalmatlan játékot. Bármelyik generáción is játsszátok, az MXGP 2020 megint rátett egy lapáttal a tavalyi részre, ezáltal pedig minden rajongónak bátran tudom ajánlani. Kezdőkkel sajnos kíméletlen lesz a stuff, így csak kellő türelemmel és lelkesedéssel tegyenek próbát, mert könnyen borulás lehet a vége.