Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

A Little Golf Journey

A Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxál

Nincs itt semmi látnivaló, csak egy játék, amelyik nem ígéri le a csillagokat az égről, és pont azt nyújtja, amit elvárhatunk tőle, ráadásul mindezt szórakoztató módon.

2021.11.04. 10:00 | szerző: m_anger | Ismertető/teszt

Idén már két ízben is volt szerencsém golfozni (először a Mario Golf: Super Rush-sal, másodszor meg a Golf Club: Wastelanddel), de mindkét esetben az volt a közös, hogy úgy kellett kezdenem, mitől is lesz más az egész, mint amit egy normál golftól elvárnánk. Az A Little Golf Journey homlokegyenest különbözik. Ez nemcsak minigolfnak látszik, hanem pontosan az is, méghozzá egy hangulatos darab. Mivel azonban a hárommondatos tesztek továbbra sem divatosak errefelé, fejtsük ki ezt egy kicsit bővebben.

A Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxál

A stílusból eredően nem kell különféle ütőkkel bajlódni, egyfajta van mindösszesen. Az ütés erősségét be tudjuk lőni az egyik analóg karral, megkapjuk vizuálisan azt is, hogy hová fog érkezni a labda, legfeljebb egy kis körön belül van némi mocorgás, hogy mi is a landolás pontos helye. Van azonban lehetőség extra erős ütést is bevetni, ilyenkor viszont az utóbbi amplitúdó lesz nagyobb. A lényeg, hogy értékelhető helyre kell érkezzünk, különben vagy hibapont lesz az eredmény, vagy kedvezőtlen terepről kell folytatnunk, ahonnan nem tudunk olyan erősen elütni. Eddig tiszta sor, semmi különleges.

Ha már eljutunk a greenre, akkor rém egyszerű dolgunk lesz, szinte nulla az esélye, hogy elrontsuk a gurítást. Az ütés íve ugyanis pontosan mutatja, hogy keresztezzük-e a lyukat, így ha nem ez történik, akkor két eset lehetséges: vagy nem elég az erő, vagy rossz az irányzék. A pályák egészére nézve a kevesebb teljesített ütés most is jobb, ennek kapcsán azonban különféle szintek vannak felállítva, és egytől három csillagig teljesíthetünk (néha van négy esetleg öt is). Összeségében 10 féle környezet van (a szokásos, erdős, havas, sivatagos stb.), és több mint 100 szint. Csillagból 400-at lehet begyűjteni, mellette pedig van egy másik számláló is, a kék izéké (amit az eredeti dokumentáció is csak blue thingsként emleget).

A Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxál

A jogos kérdés, hogy ezeket hol lehet beszerezni: nos itt jönnek be a titkos részek. A játék izgalmát nem szeretném elvenni, de egyes pályákon van lehetőségünk extra dolgokat csinálni (látni, sejteni fogjuk, hogy hol). Ha ezeket a titkos feladatokat elkezdjük, akkor onnantól kezdve az adott pályán már erre kell majd koncentrálnunk, és például a labdalimit is megszűnik. Van, ahol például egy mindig menekülő fénygömböt kell üldözni, máskor meg időre kell megadott íveket pontosan leutánozni. A jutalom mindig valami titkos pálya, ahol extra csillagokat szedhetünk össze, vagy előszedhetjük a bizonyos kék izéket.

A játék alap nehézségét könnyűnek mondanám, egy vagy két csillagra szinte minden pályát akár elsőre is meg fogunk csinálni (legfeljebb az utolsó pályákon kell majd többször nekifutni). A maximális (3, 4 vagy több) csillagot viszont sok esetben igen komoly kihívások árán lehet elérni. Ugyanez a helyzet a titkos részekkel is. Annak megfelelően tehát, hogy mi a célunk, játszhatunk könnyedén vagy vért izzadva is. Az viszont adott, hogy az egyes újabb világok megnyitása bizonyos csillagszámhoz van kötve (tehát ha messzire szeretnénk eljutni, muszáj lesz komolyabban venni a kihívást). Az elején ez még nem jelent majd gondot, de a 8., 9. világnál már lehet, hogy vissza kell majd ugrani korábbi pályákra, hogy kinyíljon az a fránya kapu.

A Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxál

A grafika a maga minimalista módján igen tetszetős, az egyes világok tudnak annyira különbözni, hogy új izgalmakat és kihívásokat hozzanak, és még azelőtt véget érjenek, hogy esetleg ráunnánk. Az alap játékmechanikát, vagyis a minigolfot nem zavarja meg semmi. Nincs tehát például sztori... Vagyis van, de annyira elhanyagolható (pár kártyán kapunk néha okosságokat), hogy ha nem szeretnénk, nem is kell vele foglalkoznunk. A zenei körítés pedig rendkívül kellemes, hamar fülünkben marad majd néhány dallam, amelyek visszaköszönnek majd a toalettben vagy a zuhany alatt.

Az A Little Golf Journey kellemes kikapcsolódást nyújt. Semmiben sem kiemelkedő, sőt inkább átlagos, de hozza az elvárásokat, és az ígéreteit nem szegi meg. Addiktív jellege miatt tökéletesen alkalmas arra, hogy egy-két szabad percünkben elővegyük, majd később folytassuk (pláne, ha Switchen játszunk, ugyanis PC mellett erre a platformra érkezett meg). Egyedül talán az árat lehet kicsikét kifogásolni, valamivel olcsóbban talán szívesebben ugrana bele bárki. Sebaj, írjuk fel egy listára, és egy leárazás alkalmával is benevezhetünk rá! ■

értékelés

A Little Golf Journey

Pozitívumok
  • Minimalista, de tetszetős grafika
  • Kellemes zenei körítés
  • Rengeteg titkos rész
  • Ideális gyors kikapcsolódásra
Negatívumok
  • A greenen már szinte lehetetlen hibázni
  • A kameramozgatással időnként meggyűlhet a bajunk

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

A Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxálA Little Golf Journey teszt – Elüt, gurít, relaxál

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló