Nincs egyszerű helyzetben a Milestone a MotoGP-vel: évente kellene olyan újdonságokat hoznia, amik túlmutatnak a sima adataktualizáláson. Meg kell hagyni, becsülettel teszik ezt sok-sok éve már: anno a MotoGP 07-tel indultak neki a sport feldolgozásának (bár hozzá kell tegyem, 1999-től utaznak motoros játékokban, ugyanis akkor jelent meg az első ilyen művük, a Superbike World Championship), így a rutin már megvan ‒ a komolyabb kérdés inkább az, hogy mikor simul ki a fejlődési görbe? (Hmmm, nem valami ilyesmit kérdeztem tavaly is?)

Noha most is relatíve sok változás történt, valahogy mégsem érződik akkora horderejűnek, mint azt talán megszokhattuk. A 2023-as Moto3, Moto2 és MotoGP mezőny adott, a pályák úgyszintén (még a lefújt kazah is) – a MotoE viszont valahogy most kimaradt (és a magyar verseny is, ahogy a valóságban). Sajnos most nincs „sztorimód”, viszont helyette(?) a karriermódban lettek riválisaink, akik legyőzése plusz cél: siker esetén még jobban felfigyelnek ránk és lépdelhetünk előre kezdő Moto3-as ígéretként fel egészen a MotoGP-ig.
Emellett az irányítás kapott most extra figyelmet: az olaszok igencsak büszkén hirdetik, hogy ez a MotoGP sokkal kezdőbarátabb lett. Nos, ez tulajdonképpen igaz: minden rásegítést maximumra tekerve tényleg gyerekjátéknak tűnik ezeket a motorokat vezetni, de azért hagy némi tennivalót nekünk is. Viszont kissé túl meredeknek érzem az ugrást e között a kezdő mód és a klasszikusan asszisztált irányítási mód között, mert bár van mód egyedileg is belenyúlni a segítségek mértékébe, nekem nem érződött eléggé granulárisnak az egyes fokozatok közötti különbség (sok-kevés-ki: ez a három állás van a kormányzás-gáz-fék esetében). Mindettől függetlenül jó, hogy van, simán be tud ez vonzani új játékosokat.

Lett dinamikus időjárás is végre, ennek megfelelően a hivatalos szabályokat is leköveti a játék, azaz él a flag to flag: ha a versenyen fehér zászlóval jeleznek, onnantól az esős versenynek számít és be lehet jönni a boxba motort cserélni (ami természetesen nedves pályára van belőve).
A multinál pedig bevezetésre került a rangsorolásos rendszer, azaz elvileg hasonló tudású versenyzőkkel kerülünk össze (ha van elég játékos online).

Tudom, hogy kicsit lesajnálóan hangzik, amikor azt mondom, hogy a grafika és a hangok lényegében változatlanok maradtak tavalyhoz képest, de nem gondolom így. Ütöttem már a tavalyi részt is emiatt az állandóság miatt, de azért ha szívemre teszem a kezem, csúnyának ezt messze nem lehet mondani – és egész barátságos gépigény tartozik ehhez a színvonalhoz.
Aki most akar belefogni a motorozásban, végre tényleg jó szívvel lehet ajánlani neki is a MotoGP 23-at, és természetesen a sportág rajongói sem járnak éppen rosszul. Talán kicsit szerényebbnek tűnik az idei rész tartalmi felhozatala a „sztorimód” elhagyásával, de így is akad benne tartalom bőven. Elnézve az F1 23 árát, ha nem ragaszkodunk a négy kerékhez...