Tomb Raider I-III Remastered teszt - Azok a régi jó dolgok....

Ha videojátékok terén kell női főhőst megnevezni, a többség tuti Lara Croftot fogja választani. Persze a mostani felhozatalból már jóval nagyobb a választék, hiszen ott van Ellie, Aloy, Alyx vagy akár Samus Aran (és még sorolhatnánk), mégis a zöld felsős vagány hölgyemény (legalábbis ahogy Toby Gard csapata megálmodta) egészen belefúrta magát a köztudatba immár majd’ három évtized alatt. Ehhez persze hozzájárult néhány mozifilm is (az egészen rossztól a nem túl jóig mozgó palettán), de azért nekünk játékosoknak mindig is a „pixelkalandok” jelentik majd a kapcsolódási pontot. Legfeljebb azon veszünk össze, hogy kinek melyik korszak alapján jut eszébe Lara.

Általános, hogy az idősebb generációs gamerek a klasszikus epizódokra szavaznak, pixelektől csöpögő köntösben (esetleg némi 3D-gyorsítós, textúraelmosós emlékekkel megfűszerezve). A fiatalabbak bizonyára a legutóbbi, bizony kiválóan sikerült trilógiára emlékeznek jó szívvel (és egyébként én magam is – lehet, hogy lélekben fiatal vagyok?). A rajongók meg a köztes epizódokból is válogatnak, és fejből fújják, mikor mi történt a különc régészlány életében. A mostani találkozás azonban már a címében sejteti, hogy miről van szó. Tomb Raider I-III Remastered – tehát egy újabb felújítás, és ezúttal „csak az”, nem pedig alapoktól újjáépítve.

Rámehettek volna a készítők persze egy teljes felújításra is, hiszen így a képeket elnézve még a 2007-es (első rész remake) Tomb Raider Anniversary is szebben fest, mint a mostani kiadás, de alighanem az eredeti esszencia megtartása volt a cél. Mindez pedig valószínűleg egyáltalán azért is jöhetett létre, mert a franchise életében nagy törés következett be csaknem két esztendeje: kenyéradó gazdája megszabadult a sorozat útját jó ideje egyengető Crystal Dynamicstől (de ne feledjük, hogy az eredetik a Core Design műhelyében készültek), és egyben a jogoktól is. Így történhetett, hogy a mindent és mindenkit bekebelező (majd nagyot bukó) Embracer Group szokásától eltérően nem ült a babérjain, és kiadta a feladatot az Aspyrnak: újítsák fel az eredeti Tomb Raider-trilógiát, de csak annyira, hogy felismerhető maradjon.

Olyan tehát a Tomb Raider I-III Remasteredet tolni, mintha visszautaztunk volna a kilencvenes évek derekára. Mindez nem csak a grafikán érhető tetten, habár kifejezetten sok dolgot csinosított az Aspyr csapata (akik egyébként megnyerték maguknak a csapat vezetésére azt a Timur Gagievet (XProger), aki az Open Lara projektet dédelgette hosszú éveken át).

Lara modellje egészen modern és nagyon csinos a szemünknek, de a háttereken is kifejezetten sok csere történt – 2D-s dolgok váltak 3D-ssé, minden textúra ki lett cserélve nagyobb felbontásúra, és egészen modern bevilágításokat is kaptak a pályák (ami sajnos néha kontraproduktív módon egyszerűen túlságosan sötét), a dús növényzetről már nem is beszélve.

Maradt azonban a játékmenet, sőt az irányítás is a régi, de ez már lehet, hogy sokak számára nem éppen mosolyt fog az arcokra csalni. Az eredeti trilógia részei ugyanis közismerten nehéz játékokként vonultak be a köztudatba – pixelpontos ugrások, fura kameraszögek és kissé nehézkes mozgás jellemezték őket. Utóbbin segíthet, hogy ezúttal bekerült egy modern irányítási séma is, amely a mostani „nézd a hátam” megoldásokra hajaz, és sokkal kényelmesebb, mint a „tank metódus”, de ezzel együtt is megmaradt a nehézség, valamint az a fura mellékhatás, hogy ebben az üzemmódban néha megőrül a kamera, és irányíthatatlanná válik a játék. Akárhogy is indul neki egy mai ifjonc, valószínűleg hamar felteszi majd a kérdést, hogy mit evett ezen az apuka vagy nagyapa (!) és hogy tudott ezzel játszani?

Ráadásul az átvezetők is randák (ezek az FMV-k már akkoriban is kifejezetten csúnyácskának számítottak), de említhetnénk a menürendszer használhatatlanságát is, amelyet nosztalgikus okokból meghagytak a remasterek készítői (alighanem félve a népharagtól). Mondjuk káromkodni akkor fog mindenki igazán, amikor rájön, hogy nincs autosave, és egy fél óra játékidő megy a kukába egy váratlan halál miatt. Vagy még inkább ha hirtelen felindulásból megnyitja a cseppet sem felhasználóbarát save/load menüt, ahol a mentéshez még egyet oldalra kell lapozni, de ezt elfeledve könnyedén nyomhatunk a loadra, hogy a játék megerősítés nélkül betöltse egy jóval korábbi állásunkat.

A Tomb Raider I-III Remastered értékelése alighanem mindenkinél más és más lesz, ahogy a firkászok és a játékosok véleménye is eltérő. A leginkább szerintem a klasszikus játékosok, vagyis a régi motorosok fogják értékelni, akik csillogó szemekkel motyogják, hogy „gúlacsöcs”. Kérdés, ki meddig bírja majd a kihívásokat gazdagon tartogató végigjátszásokat.

Részemről inkább azt javaslom, hogy csak óvatosan, és talán érdemes megvárni az első nagyobb leárazást (ha már eddig várhatott lo-poly Lara, akkor kibír még egy fél évet). Aztán pedig lehet folytatni az álmodozást egy olyan remake-ről, amilyet pár éve egy rajongói kezdeményezés mutatott, és amely azóta sajnos eltűnt, mint az a bizonyos szürke szamár a ködben.