Ha modern, 3D-s platformjátékokat járunk körül, akkor teljes joggal olyan címek merülnek fel, mint a Crash Bandicoot, Spyro, Ratchet & Clank, újabban az Astro Bot, vagy bármelyik Nintendo szupersztár Mariótól, Donkey Kongig. Viszont ami közös eme játékokban, hogy kizárólag nagy stúdiók és/vagy kiadók termékei, amelyek azért meglehetősen nagy költésgvetésből is készültek el. Tényleg ez a siker titka? Kisebb indie stúdió nem hozhat össze hasonlót? Sokszor látunk próbálkozásokat, de valahogy mindig kicsit sántít a végeredmény – vagy csak egy régebbi siker éppen alig felhúzott felújítását kapjuk, máskor meg ha eredeti az ötlet, a minőség, esetleg az ötletesség szenved csorbát, hogy a produkció elsüllyedjen az átlagosság mocsarában.
Nos, a Nikoderiko: The Magical World egy meglehetősen kellemes meglepetés, mert nincs mögötte olyan hátszél, mint a fenti címeknél, s egy frissen verbuválódott csapat, a VEA Games áll mögötte, de mégis az összkép van annyira vonzó, amivel akár simán lehetne helye a fenti sormintát képező címek között egy nagyobb kiadó portfóliójában. Persze a kisebb költségvetés az is itt is látszik helyenként, például nincsenek végeltáhatatlan hosszú, animációs filmeket is megszégyenítő, látványos render vagy in-engine átvezetők. Van viszont menő soundtrack neves videojáték-zeneszerzőtől (David Wise – számos Nintendo címben működött közre), igényes UI és menü, valamint nem utolsó sorban ötletes karakterdesign, izgalmas pályák és változatos gameplay.
Főhőseinket egy kincskereső mongúz páros, Niko és Luna alkotják, akik a történet elején épp egy jókora fogásra lelnek. Persze a sors úgy hozza, hogy rögtön meg is jelenik egy rosszfiú, akit Grimbald, és kobrákból verbuválódott csapata képvisel és elorozza a kincset. Nosza, adott a feladat, hogy visszaszerezzük és közben még a helyszínül szolgáló szigetet is megmentsük a hét nagy régió teljesítésével. Igen, mondhatjuk, hogy a sztori nem túl eredeti, de felesleges ez alapján ítélni, hiszen néha ez a nagyoknál is ugyanilyen „problémás”. A történések vannak annyira érdekesek, hogy kohéziót jelentsenek a pályák közt, s valljuk be, a platformerekkel azért elsősorban a játékélmény miatt játszunk, a közben elsuttogott mese, csak másodlagos.
A gameplay pedig a Nikoderiko: The Magical Worldben is nagyon rendben van. Egy klasszikus 3D-s platformert kapunk, főleg oldalnézetből, de lesznek olyan szintek, mint amit anno a Crash sorozat hozott be, hogy a kamera felől, vagy felé közlekedünk. Persze akadnak mindenféle minijátékok, vagy mondjuk olyan szekciók, amelyeket különféle állatok hátán teljesíthetünk, lovagolva vagy éppen repülve. A környezet is nagyon változatos az aprócska szigethez képest: a dzsungeles részeket havas és víz alatt is pályák is színesítik, de előfordul, hogy bányák mélyén kell szolgálatot teljesíteni. A fejezeteket lezáró bossok pedig ötletesek, vagy egy folyón száguldó tutajról vizet köpködő hóddal, vagy egy végtagjai helyén fúrókkal operáló sárkánygyík teszi próbára a képességeinket (és akkor csak az első kettőt említettem).
A kaland vérmérséklettől függően 4 és 8 óra között nagyjából teljesíthető is, és akkor el is érkeztünk odáig, hogy a feketeleves is előkerüljön a fazékból. Ugyanis nagyon is számít, hogy kinek milyen türelme van, tekintve hogy a Nikoderiko azért néhányszor bizony próbára teszi azt. Nem is feltétlenül a nehézséggel van baj, mert a műfajhoz mérten hozza a nagy átlagot és kihívásokat nyújt, de nem teljesíthetetlen formában. A gond ott van, hogy a checkpointok egyrészt sokszor meglehetősen ügyetlenül vannak lepakolva (és túl nagy pályarészt kell újráznunk), de az is bajos, hogy nem nagyon menti el a játék a minjátékok teljesítését, és elhalálozáskor ezeket is újra kell játszanunk (s ezáltal pont a maximalistákat büntetve, akik mindent szeretnének kimaxolni és teljesíteni). Márpedig ebbe a csapdába könnyű beleesni, mert pusztán három sebződésünk lehet, és ugyan visszanövelhetjük a szivecskék megtalálásával, de a kissé pontatlan irányítás vagy a néhol túl szűkmarkú időzítések miatt sokszor járhatunk pórul.
Talán ez a legnagyobb hibája a játéknak, ami azonban sajnos elég ahhoz, hogy picikét rossz szájízt hagyjon. Ha azonban ezen felülemelkedünk, akkor egy kifejezetten szórakoztató, bájos és igényes platformerrel tölthetjük el kulturáltan a szabadidőt. Maximum a kicsit sokáig töltődő pályák, vagy az ilyenkor (főleg átvezetőknél) későn betöltődő textúrák zökkenthetik még ki a játékost a hangulatból, de ezek valóban annyira apró problémák, hogy csak a szőrös szívű zsurnaliszták pörögnek rajta. A Nikoderiko: The Magical World egy kifejezetten erős pályamunka, pláne, hogy egy független stúdió első próbálkozása. Sok jegyében máshonnan ihletődik ugyan, és emlékeztet majd minket nagyobb sorozatokra (főleg a Donkey Kong és a Crash Bandicoot játékok fognak beugrani), de ez még akár jó pontként is elkönyvelhető, hiszen kellően nosztalgikus húrokat pendít meg ahhoz, hogy elégedetten csettintsünk és álljunk fel a képernyők elől, mondván: ez egész jó móka volt.
