Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Vénségemre lehet, hogy jobban kéne fókuszálni az értő olvasásra, de az is lehet, hogy érik a szemüveg. Amikor felmerült, hogy vállalnám-e a D-topia tesztjét, akkor gyorsan utánanéztem, elolvastam, ami elérhető volt, és beadtam a derekam. Őszintén megvallom, hogy az anime nem az én műfajom, de ha egy jó sztori vagy más vonzó tényező társul mellé, akkor elvagyok vele. Úgy gondoltam, hogy egy jófajta puzzle-játék így a nyári uborkaszezon közepén kellemes kikapcsolódás lesz, a mellé kapott sztori meg csak a bónusz.
Nos a valóság viszont pont fordított. A D-topiában ugyanis inkább csak mutatónak vannak a fejtörők, a történések színesítésére. A játékot így inkább egyfajta interaktív vizuális novellának mondanám, ahol ugyan mászkálnunk is kell, igaz jobbára csak azért, hogy eljussunk egy-egy beszélgetőtárshoz, no meg a már említett feladványokhoz. A hangsúly azonban inkább a narratíván van, semmint a köztes puzzle-részeken.
Fehér ruhás főhősünket csak szimplán 46-osnak hívják (de azért idővel kiderül, hogy a keresztségben a Shiro nevet kapta). Szimplán azért, mert 46-dikként érkezett a Utopia Project eme szegletébe. D-topia közösségének életét a mesterséges intelligencia irányítja, a cél pedig mindenki gondtalan életet élhessen a legnagyobb boldogság közepette. A nehéz munkát robotok végzik, no meg időnként az olyan moderátorok, karbantartók, mint Shiro.
Napjaink mértani pontossággal mindig egyformán alakulnak. Felkelés és gyors öltözés után vár egy kiadós reggeli, majd miután meglestük az aznapi időjárást (tök feleslegesen, mert kintre úgysem megyünk), már csak vizet kell lögybölni az arcunkba, átesni egy gyors orvosi vizsgálaton és irány a munka. Az itt végzett teendők adják a puzzle részleg fő gerincét, de nem kizárólag, máshol is lesz időnként hasonló feladatunk. A fejtörők rendkívül egyszerű, szám alapú feladványok. A négyzethálós pályákon vagy a megfelelő pozícióba kell mozgatni a megadott értékeket, vagy egy egyre növekvő számsorral betelíteni az összes mezőt, esetleg úgy mozgatni az elemeket, hogy egyszerű számtani egyenletek teljesüljenek, vagy pedig pontosan annyi szomszédos elemet tegyünk egymás mellé, mint amit a mezők szélein lévő kis nyilak és a négyzetekben lévő értékek prognosztizálnak (biztos van még olyan típus, amit elfelejtettem, de ismerkedésnek talán elég lesz).
Ha pedig a melónak vége, akkor jön a szabadfoglalkozás, amit a „városka” folyosóin, a központi részen, vagy a kertben tölthetünk el. Itt több lakóval is megismerkedhetünk és ez adja a játék másik, fő értelmét. Ugyanis MI meg tökéletesség ide vagy oda, az itteniek közül sokan boldogtalanok. Kinek ez, kinek az a gondja, és ezen Shiro tud segíteni. Van, amikor egy jól irányzott karbantartó munkával, de olyan is akad, hogy pár jó szóval vagy figyelmességgel. A sztori azonban sokszor úgy alakul, hogy komoly döntést kell hoznunk, hogy megszegjük-e a közösség szigorú szabályait (ilyenkor egy választási lehetőségekben gazdag folyamatábra szerű dolog fut le, amelynek a végén ott lesz kerek perec a gondolatainknak megfelelő választás, amit már csak le kell okéznunk).
Ami azonban az egyik lakó boldogságát adja, negatív hatással lehet valaki másra vagy akár az egész közösségre. Mondanom sem kell, hogy ez gyakran válaszút elé állítja a főhőst, így a több végkifejlet garantált (érdemes lehet tehát többször is nekiszaladni, az amúgy rövidke történetnek (a hét nap, nagyjából 3–4 óra alatt lezavarható). Menet közben meg akad több gyűjthető dolog is, például díszítőelemek, amikkel a lakásunkat színesíthetjük, de lesz egy macsekunk is, akit etethetünk a közösségi terek automatáiból vett finomságokkal. Apropó: Shirónak is étkeznie kell, ami azonban opcionális, viszont egy-egy kihagyott alkalmat az erősen korgó gyomrunk is jelzi (arról nem is beszélve, hogy ezen döntéseink is beleszámítanak a végkifejletbe).
A játékot egyébiránt a korábbi Professor Layton játékok fejlesztői által életre keltett Marumittu Games hozta tető alá, céljuk pedig az volt, hogy felhívják a figyelmet a manapság nyakra-főre használt MI gyenge pontjaira, vagyis a tökéletes tervezés és az emberek tökéletlen érzéseinek, problémáinak ellentétességére. A D-topia sajátos, kevés színnel operáló látványvilága kellemes a szemnek, maga a történet, illetve a puzzle részek pedig vérmérséklet szerint kötheti le a játékost. Igazából én mindkét részt picit gyengének éreztem külön-külön, így valószínűleg az járhat jól, akit mindkettő egyformán leköti. Akárhogy is, ha kíváncsi vagy, hogy ki a titokzatos szomszéd a 47-es lakásban, akkor egyszer érdemes végigszaladnod.
