28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Star Wars: Battlefront (DICE)

davkar9
#129 davkar9 [11531]
Egyelőre csak hülyeségnek tartom, a temetéssel megvárom az E3 revealt. Két év után kidobott "javított"(?) változattal önmagában nincs bajom, fura is, hogy ilyen sokat vártak. Itt egyedül a kampány zavar és igen, mindenféle -ista szemét vagyok. De a Birodalom is az volt, így aztán érthetetlen és hangulatgyilkos, hogy El pilota Estuelát akarnak benyomni főhősnek, aki az uralkodó első számú rajongója. Jól is elsülhet és ha földhöz vág a kampány akkor szégyellni is fogom magam ezért a hsz-ért. De egyelőre csak azt látom, hogy már itt is nyomják az agendát és kezd már kicsit tököm tele lenni ezzel a píszí baromsággal. OT is érzékeny pont, hagyják már békén a fenébe és írják inkább a saját sztorijukat (filmekre is vonatkozik). Abban bízom, hogy azért javarész a 6-7 közötti üres időt töltik majd fel a felejthető történetükkel.

Hardline kampánya egész jó volt.

(RC2-t adom, ha jönne abból egy frostitbiteos folytatás, a játékmenet megpiszkálása nélkül... )

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2017.04.12. 15:14
Raistlin666
#128 Raistlin666 [4860]
Ezt ebből a fél percből már le is szűrted?

Persze nem vagy egyedül. Már előre kárörvend a fél net.

Nekem ez kimarad mert lesz Destiny2.

De ha nem lenne akkor venném. És nem a kampány miatt. Mikor is volt tényleg jó és tartalmas egy Dice szerkesztette kampány? Akkor meg minek kell előre temetni?
Eleve minek kell még 2017-ben is ezen nyafogni egy dedikált multi címnél?

(Hol a f*szban van a Republic Commando 2????)

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2017.04.12. 07:25
subject17
#127 subject17 [7056]
Meh, inkább csináljanak csak egy korrekt, mély és összetett multi módot. Single részen biztos fun lesz végigrongyolni, de sokkal jobban érdekel a többjátékos része.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2017.04.12. 07:25
davkar9
#126 davkar9 [11531]
Új topicot szerintem fölösleges nyitni.

Battlefront 2 teaser leak

Nagyon oda kell tenniük magukat a single résszel, mert a latino pilótanő főhőst egy 2-3 órás lineáris kampányban fölösleges zászlólengetésnek érzem...

Válasz erre

davkar9
#125 davkar9 [11531]
Nekem is volt olyan manőverem amikor biztos halál helyett csak elsuhanva csíkot húztam a hasammal a homokban, máskor viszont még méterekre voltam a sziklától és bumm.

Válasz erre

Előzmény: subject17 2017.03.08. 21:27
subject17
#124 subject17 [7056]
Ja hát az tényleg kiborító tud lenni, hogy néha mennyire nem objective-re játszanak a csapattagok, vagy csak úgy alapban mennyire hülyék. Lényegesen többet szoktam szidni a saját csapatomat, mint az ellenfeleket, akik megölnek. Nálam ezen sokat javít, hogy hétvégente van, hogy ismerőssel játszunk, már az is nagy segítség, ha csak egyetlen emberrel van közvetlen kommunikáció.
Ion torpedó valóban nem egy gyakori látvány, viszont részben azért, mert a legtöbb esetben az tényleg csak lefoglal egy kártya slotot, minimális használattal. Én is inkább ugrálok powerupokra, ha egy AT-ST túl sok gondot okozna, aztán disruptor rifle vagy vehicle turret megoldja gyorsan, vagy starfighterbe ülök.

Starfighterekről nem tudok összehasonlító véleményt mondani, sosem próbáltam a PC verziót, kontrollerrel nekem nincs gondom. (Azt leszámítva, hogy néha a textúra széle nem ott van, mint ahogy az kinéz, aztán jól belerepülök a fél méterre kilógó "semmibe".)

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2017.03.08. 21:17
davkar9
#123 davkar9 [11531]
Volt pár élményjavító köröm, de azért mégsem fogom majd megvenni. EAccess keretében jó ez így a MEA előtt, de hosszú távon nem bírnám.

Fájdalmasan hülyék a játékosok rebel oldalon. Nagyon nem akarják foglalni az adóvevőket, sebezhető fázisban pedig inkább gyalogosokat ölnek... Kártyahasználathoz is illene valami szájbarágós, átugorhatatlan tutorial, mert sokszor úgy érzem, hogy csak én használok ion torpedót a sima atst ellen, a többi pisztollyal hülyéskedik. Legalább a régi BaFro-s kaszt rendszert áthozhatták volna. Nem kell medic meg lőszer, de egyszerűbb szerepek, hogy értse a sok barom.

Repülők irányítása borzalmasan szar. Vállalható pilóta vagyok BF-ekben, de ez valami katasztrófa. Vagy direkt joystickra írták?

Válasz erre

Előzmény: subject17 2017.03.05. 17:33
Raistlin666
#122 Raistlin666 [4860]
A birodalom nagyon nem győz mindig!!!

A lázadók vadászai miatt hónapokig vért kellett hugyozni ha bizonyos pályákon győzni akartunk (PS4 verza). Volt olyan hogy több mint egy tucat összeszokott ember légvédelmi rakétázása kellett a minimális légi fölényhez is! Pedig ott lebegett mindenki szeme előtt a kudarc esetén előirányzott Vader általi agyonfojtás is...

Sajnálatos ha valakinek ennyire nem jött be. De ha az ember haverokkal játszotta és Battlefront-ként tekintett rá akkor irtó jó és hangulatos köröket lehetett menni!

Mert ez nem Battlefield!!!

Ha lesz kampány is akkor megint első napos lesz nekem a következő része!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: subject17 2017.03.05. 17:33
subject17
#121 subject17 [7056]
Lehet, hogy te fogsz ki ennyire szar köröket, vagy lehet, hogy ennyit számít, hogy én nem pc-n játszom, de szinte semmiben nem értek egyet.
Ha a pontosságra akarsz rámenni, hosszú távon próbálj T21 / T21B fegyvert használni (esetleg még EE3, vagy a Relby, ha vannak dlc-id), rövid távon meg bármelyik pisztoly jó igazából. De én az alap DLT-vel is lazán átlövök a pálya másik felébe, és el is találom az embereket. (Ennek sok értelme általában nincs, csak szerintem épphogy természetellenesen pontosak a fegyverek.)
Ez a "Birodalom mindig győz" meg egyáltalán nem érvényes az én játékaim alatt, vannak kiegyensúlyozott körök, meg néha látványosan jobb játékosok vannak az egyik csapatban, de ez sokszor fölényes Rebel győzelmet jelent.

De azért abban egyetértek, hogy a kártya rendszer hülyeség (miért kártyák egyáltalán, semmi olyan tulajdonságuk nincs), és az erdőben szívás a fehér páncél.

Nem tudom, season passod van-e, de Bespin meg Scarif playlistekkel érdemes egy próbát tenni, szerintem az a két legjobban sikerült dlc csomag.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2017.03.05. 17:12
davkar9
#120 davkar9 [11531]
Hangok, grafika, hangulat az nagyon jó, tényleg SW. De azok ugye a SW licenszből adódnak, amit maguktól tesznek hozzá az 0. Lézerfegyverekhez képest ezek itt elég pontatlanok, a sebzés elég random, ez a kártyázós baszakodás pedig kifejezetten béna és SW idegen. Walker assault az egyedüli játszható mód, mert a pontfoglalós egy kurva nagy káosz volt*, a 12 fős játékmódok pedig abszolút nem jöttek be. Csak hát ugye 10-ből kilenc alkalommal a birodalom győz, a leosztás majd eldönti, hogy unalmas vagy idegesítő a kör.

*Endori csatában azért bennem van az évtizedes megszokás, de itt most eléggé felbaszott, hogy én ott virítok a hófehér páncélomban a susnyásban, a köcsög lázadókat pedig alig lehet észrevenni.

Válasz erre

Előzmény: Skorpio90 2017.03.04. 23:05
Skorpio90
#119 Skorpio90 [5530]
Nyálkás szeméthegy - nájsz Amúgy teljesen egyetértek, már a béta és a 4 órás próbaidő meguntam, amiből egy órát játszottam. Battlefield kontrolcékontrolvé kellett volna

Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2017.03.04. 16:18
subject17
#118 subject17 [7056]
Szerintem baromi fun, ~200 órám van már benne, és még mindig élvezem.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2017.03.04. 16:18
davkar9
#117 davkar9 [11531]
Egek, hogy ez mekkora egy hulladék fos játék. Ezt teljesen komolyan gondolták?

RC szintű kampány kellett volna a régi BFek frostbitera ültetett kopipészt multijával. Ehelyett van ez a nyálkás szeméthegy.

Válasz erre

Raistlin666
#116 Raistlin666 [4860]
Én PS4-en tartom a frontot 50+ órával! És még csak lvl42...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: VodevilX 2016.02.04. 17:15
davkar9
#115 davkar9 [11531]
Sokan biztos csak végigtolták a kampányt aztán...

oh, wait.

Válasz erre

Előzmény: VodevilX 2016.02.04. 17:15
VodevilX
#114 VodevilX [11345]
Csak úgy érdekességként:

Currently online players

PC: 6,600 (24h peak: 8,765) délelőtt 2500 sem....

XBOXONE: 18,320 (24h peak: 38,993)

PS4: 44,227 (24h peak: 61,215)

Total: 69,147


Vs. BF4

Currently online players (Total: 84,557):
PC
24,029

Peak 24h
31,932

De azért 10+ milliót csak eladtak...

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

jawsika
#113 jawsika [4153]
Sziasztok. Szerintem feldobom a PlayIT oldalára is, de gondoltam megosztom veletek...

Volt kint PlayITen játszható Battlefront. Nem értettük, miért nincs sor. Mindenhol, de kajakra a Super Mario Cart-nál is tolongtak, itt meg nem volt sor. Aztán kiderült miért... Nem volt egér. Kajakra touchpaddal kellett játszani. Szánalmas... Komolyan, akkor inkább ki se rakd, de ez ultragáz.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

VodevilX
#112 VodevilX [11345]
Ez tényleg nagyon komoly, pont erről beszéltem múltkor a filmes topicban

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

Előzmény: Sityi 2015.11.25. 12:12
Sityi
#111 Sityi [1641]
Ez mekkora easter egg!

Válasz erre

Skorpio90
#110 Skorpio90 [5530]
Nekem a Battlefield 4 Premium csomagjánál volt ilyen. Amikor megvettem, nem tudtam beregisztrálni, mert nekem is azt írta az Origin, hogy a kódot már aktiválták. Felhívtam az ügyfélszolgálatot (van magyar telefonszámuk), ott mondták, hogy fényképezzem le a DVD-t, a tokot, a kódot, illetve a nyugtát, amire rá kellett írnom a dátumot és egy aláírást, majd miután elküldtem nekik, visszahívtak, hogy most már jónak kell lennie, nézzem meg. És valóban.

Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!

Válasz erre

Előzmény: cvetok 2015.11.22. 20:55
gregmerch
#109 gregmerch [3766]
Ja, és a dobozon lévő vonalkód fotója is kell nekik általában.

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

Előzmény: gregmerch 2015.11.23. 11:11
gregmerch
#108 gregmerch [3766]
Fényévente fordul elő ilyen, és csak a forgalmazó, de inkább a nemzetközi kiadó tudnak segíteni. Vásárlás helye, ideje, blokk alap, ezt mindenki kérni fogja. Minél előbb lépj, mert ugye a szombati vásárlás és a (hiába volt hétvége) napokkal későbbi reklamáció rontja az esélyeidet. Azt nagyon nehezen fogod tudni beadni bárkinek, hogy eleve felhasznált kód volt a dobozban. Ne érts félre, én nem gondolom, hogy ne mondanál/írnál igazat, de ezek tények. (Mondjuk az üzletek úgy működnek, hogy a doboz csak mutatóban van kint, ahol kint van, és minden mást kivesznek a tokból. Vásárlás esetén teszik vissza, és akár le is tudják azt fóliázni simán, minden boltban van hozzá eszköz.) Add meg az EA fiókod adatait is, ha kell, hogy rá tudjanak nézni - szigorúan a support dolgozói - persze bankkártya vagy fizetési adatok letörlése után, ha mentetted őket. Nekem kicsit más esetem volt anno, akkor az MS rendes volt (maszek mivoltomban kerestem őket, nem említettem a szaksajtóhoz való kötődésemet, azt sosem szoktam). Akkor a régi Games for Windows fiókom kötődött egy régi (mint kiderült, selejtes) Xbox Live fiókommal, és eltűnt egy játék - megvettem, a selejtes fiók még simán regisztrálta, de belépni már nem tudtam. Az MS napok alatt kiderítette a hiba okát, kellett egy új fiókot csinálnom, és kaptam egy új kódot. De az más eset volt. Annyi volt a hasonló, hogy még az édesanyám DNS-ét is bekérték igazolás gyanánt.

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

Előzmény: cvetok 2015.11.22. 20:55
GustyX
#107 GustyX [7048]
Legtöbb helyen ki is van írva, hogy technikai segítségnyújtás a forgalmazónál, ami szerintem jelen esetben egyértelmű.
Hogyan tudna bármiben segíteni az eladó egy olyan termék esetében, amit bontatlanul értékesített, egy digitális kód esetében?
Ilyenkor semmi csere, elállás nincs, ha már fel van bontva a termék.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

Előzmény: Sityi 2015.11.22. 21:34
Sityi
#106 Sityi [1641]
Ha nem értenek hozzá, hogyhogy árulják? Milyen hely ez? Szó nincs cseréről, eleve rosszat kaptál, hiszen már aktiválva volt!
Marad akkor az EA ügyfélszolgálat, a blokk és a doboz meg a hibás kód legyen kéznél, amikor hívod őket: 06-1-505-9550 (hétfőtől péntekig 12 és 21 óra között hívható).

Válasz erre

Előzmény: cvetok 2015.11.23. 07:13
cvetok
#105 cvetok [2]
Eleve szombaton vettem! Vissza is vittem, de elhajtottak, mondván Ők ehhez nem értenek , szoftvert egyébként sem cserélnek!
A vasárnap este 8 valóban bizar egyébként!

Válasz erre

Előzmény: Sityi 2015.11.22. 21:34
Sityi
#104 Sityi [1641]
Ezt nem az EA-vel kell első körben lemeccselned, hanem azzal, akitől vetted.

(Vasárnap este 8-kor panaszkodsz arra, hogy hétvégén nincs helpdesk? Ez csak nekem bizarr?)

Válasz erre

Előzmény: cvetok 2015.11.22. 20:55
cvetok
#103 cvetok [2]
Tanácsot szeretnék kérni!!
Szombaton megvettem a Star Wars Battlefont játékot PC-re.
Kicsomagoltam, elkezdtem telepíteni, kérte a dobozban lévő kódot, amint beírtam kiírta, hogy azt a kódot már aktiválták! És ennyi! semmit sem lehet tovább csinálni a programmal. Van help e-mail és van help telefonszám, de hétvégén nincs help!
Van ötlete valakinek?

Válasz erre

VodevilX
#102 VodevilX [11345]
Hoth, Tatooine, Endor, Sullust
Játékmódonként állítólag nem feltétlen ugyanaz minden map, de őszintén pl 2 Hoth map mennyire különbözhet...

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2015.11.21. 14:48
GustyX
#101 GustyX [7048]
"játékot 4 különböző helyszínnel" - ez komoly, hogy 4 pálya van benne?????
Azt a mocskosbüdöskrva....

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

Előzmény: VodevilX 2015.11.21. 10:04
subject17
#100 subject17 [7056]
Felmerül amúgy a kérdés, hogy most már a játékok is kizárólag a canont követik-e. Mert ha igen, akkor ezek a Republic Commando-KotOR3-JK4 álmok még kevésbé fognak valaha is megvalósulni.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Raistlin666
#99 Raistlin666 [4860]
Republic Commando 2-t a népnek ezzel a grafikával azonnal!!!

Ez a Battlefront meg egész jó...lenne ha nem 18+ ezrest kérnének érte konzolon ilyen kevés tartalom mellett. Az meg simán csak az év vicce, hogy még egy 5-6 órás kampányt sem tudtak összedobni hozzá...marhára remélem hogy csak gamer szinten lett így elcseszve ez az SW téma...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: VodevilX 2015.11.21. 10:04
VodevilX
#98 VodevilX [11345]
Nem is értem... Nem elég, hogy mennyire semmilyen a játék, ezen felül képesek voltak kihozni az új nagyágyú Star Wars játékot 4 különböző helyszínnel. Tényleg ilyen mocskos pofátlanul megágyazva a Season Pass eladásoknak? Eljutottam arra a szintre, hogy nem az első akciónál ugrok az egészre, hanem majd kb 25 € körüli mindenes verzió jöhet szóba, ha még érdekel egyáltalán egy év múlva...
Közben a Disney is minden évben akar valami SW filmet... Hátha azért miközben tönkre basszák a franchise-t, valaki valahogy elő fog majd varázsolni egy épkézláb SW játékot (igen, igen... JK4 vagy KOTOR3)

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2015.11.02. 11:36
davkar9
#97 davkar9 [11531]
Joe majd elmagyarázza

Válasz erre

Előzmény: csuroach 2015.11.02. 07:24
csuroach
#96 csuroach [4262]
akkor lehet várok a Just cause 3-ra. ennek meg majd leviszik az árát mert poénnak tűnik.

"A fiataloknak azt üzenem, élvezzék ki a játék minden pillanatát, mert nagyon hamar vége lesz." - Mario Lemieux

Válasz erre

Előzmény: VodevilX 2015.11.02. 08:35
VodevilX
#95 VodevilX [11345]
Tényleg ennyire elkeserítő, béta alatt elég sokan jutottak arra a következtetésre, hogy a szép nem mindig elég, ha túl szimpla és unalmas. Pár hét/hónap múlva jó lesz pár óra játékra, de semmiképp sem teljes áron. A season pass meg olyan mint BF-nél a premium, de itt már csak 4 map packról van szó 5 helyett.

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

Előzmény: csuroach 2015.11.02. 07:24
csuroach
#94 csuroach [4262]
gameplay videók alapján engem is megfogott a játék, elég bena is vagyok fpsekben, szóval ez lehet nekem szól(na). viszont a hozzaszolasok elég elkeseritoek, valóban ennyire szar? és mi ez a season pass? Nem igen játszottam mostanában diablo3on kívül mással

"A fiataloknak azt üzenem, élvezzék ki a játék minden pillanatát, mert nagyon hamar vége lesz." - Mario Lemieux

Válasz erre

davkar9
#93 davkar9 [11531]
Az lehet, de azt legalább élveztem. Itt egyszer sem volt ilyen. BFeknél is rövidebb ideig lehet életben maradni, fegyverek mindkét nézetben használhatatlanok, járművek ellen semmit se tehetsz, vadászgépek irányítása simán szar. Birodalom pofátlanul erősebb, ami oké, canon, de erre így nem lehet játékot építeni...

Mindegy, úgyis lesz majd itt 48 órás origin ingyenidő. Ha már annyira ígérik, hogy a teljesen majd hú de mennyivel jobb lesz... Megvenni azonban csak a hülyének szabad.

SPOILER
Különben is november=Fallout 4.

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2015.10.12. 21:52
VodevilX
#92 VodevilX [11345]
A prémium BF 3 és 4-nél is, azt mondhatom megérte 20-20 map, új módok, fegyverek stb... Ennek megint annyi a titka, hogy ha egyből veszed teljes áron akkor nem maradsz le a havi prémiumos duplaXP hétvégéről... de bőven elég kivárni az első -50% sale-t.

De amúgy tényleg ez a legnagyobb vicc, eleve sosem értem ki vesz day1 season pass-t, mikor kb 3 havonta menetrendszerűen van valami őszi/téli/tavaszi/nyári akármi sale ezek a tartalmak pedig úgyis csak hónapokkal a megjelenés után jönnek...

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2015.10.12. 21:47
Raistlin666
#91 Raistlin666 [4860]
A Hardline-t kérlek még véletlenül se hozd fel mint ellenpélda! A multi egy koppintás volt. A single meg egy összelopkodott kliséhalmaz a rendőrös filmekből/sorozatokból + májkölbéj robbanások...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2015.10.12. 21:47
davkar9
#90 davkar9 [11531]
Tehát ismét elkérnek 120€-t a teljes "élményért". Márciusban ezt már eljátszották a hardlinenal, de ott legalább volt single és a multija is jobb volt (béta alapján). És az a legszebb, hogy a sok birka be is fogja vállalni. Így kell ezt, támogassuk csak a középszerű játékfejlesztést!

Válasz erre

Előzmény: VodevilX 2015.10.12. 21:00
warcat
#89 warcat [2040]
Beszarok, 50 euró a season pass pcre

Válasz erre

Előzmény: VodevilX 2015.10.12. 21:00
VodevilX
#88 VodevilX [11345]
Tessék... itt is van a season pass

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

Előzmény: VodevilX 2015.10.12. 18:02
VodevilX
#87 VodevilX [11345]
Ja de a Deluxe az csak a felturbózott alap kiadás, amúgy az is tök értelmetlen... 1 héttel hamarabb kapod az amúgy is ingyenes preorder map-ot, plusz pár unlock aminek egyébként 2-3 órányi játék lehet az "ára"...
Viszont a BF-nél a prémium meg az 5x4 map DLC pack, ami még egyszer a játék ára ugye, de erről itt eddig szó sem volt, feltételezhető, de egy hónappal a megjelenés előtt lehet hogy már illett volna bejelenteni. Nem tudom, hogyan terveznek a játékkal... papíron mégis csak nagyágyú. Közben lehet, hogy most első körön meglovagolják a filmet, így is kaszálni fognak...
De részemről sokkal jobb lenne, ha ezt kidobják, és megy a csapat BF5-el foglalkozni, ha már beharangozták jövőre!

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

Előzmény: HunnernessKonge 2015.10.12. 16:34
HunnernessKonge
#86 HunnernessKonge [5387]
Nyilván a Deluxe-ra gondoltam, csak már annyiféleképp hívja az EA ezeket, hogy belezavarodtam...
Ha global kulcsok lesznek a játékhoz, és az Origin kulcsok jellemzően azok, akkor a brazil Delixe kulcsok simán 10-12 ezer környékén lesznek a megjelenés után két héttel, a simát meg 6-7 környékén el lehet majd kapni.

A lopott kulcsokra meg, megoldás a g2a shield... De jellemzően a weekly sale-es itemekre gondoltam. Ott nagyobb a biztonság, mint a random user random kulcsánál. (Orosz kollega vert át egyszer 90 napos prepaid wow gamecarddal, Blizzard jelzett nekem, én jeleztem a g2a-nak, 2percen belül kaptam a nyugtát hogy utalnak vissza, a csávót meg kivágták mint macskát...szóval én még... want to believe) Ha meg többezer embertől veszik el a kulcsot, és botrány lenne, akkor a g2a saját hatáskörben kárpótol mindenkit. Nem véletlen hogy ott lógnak minden streameren, saját esport csapataik vannak, nem éri meg nekik ilyen dolgokba belebukni

Az alkohol öl, butít és savakkal aldehideket képez.

Válasz erre

Előzmény: VodevilX 2015.10.11. 14:54
davkar9
#85 davkar9 [11531]
Mentem még egy pár kört, mondom biztos csak fáradtan álltam neki. Nem, sajnos ez egy kibaszott vicc, a sw név meggyalázása. Kb úgy 2008-9-ben talán még elment volna, ma már rohadtul gáz. Ostoba, árkád, pontatlan fegyverek random sebzéssel, az egész egy nagy rakás szar. Töröltem is a picsába, nem mérgezem magam ezzel a szeméttel. Még a coopban lenne talán fantázia, de persze puggal nem tudtam menni, egyedül meg ugyan lement, de azért elég röhejes volt amikor pisztollyal küldtek be az at-st ellen.

Válasz erre

VodevilX
#84 VodevilX [11345]
Brazil Origin store-ban 12k alatt a Deluxe, már az is jobban hangzik, főleg ha erre rájön a Black Friday!
Viszont hivatalosan a prémiumról továbbra sem volt szó, szóval nem tudom.

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

Előzmény: warcat 2015.10.11. 14:13
warcat
#83 warcat [2040]
A sima lehet majd annyi(főleg a Black Friday miatt),de a premium (ha ez ugyanaz,mint a bf3-4,azaz season passt is tartalmaz) tuti nem.

Még a mexikói originen is 11k a sima verzió,pedig ott már a csóró régióknak adott kedvezmény nagyját megkapod (mittudomén,lehet hogy a maláj/indiai boltban olcsóbb még valamivel,de az sokkal kevésbé hozzáférhető)
g2a régiós trükközéssel és adóelkerüléssel tud olcsóbb lenni,de a minimális árat ott is ki kell fizetniük,különben lopott áruról van szó amit majd letiltanak.

Válasz erre

HunnernessKonge
#82 HunnernessKonge [5387]
Megjelenés után két héttel 30-40 euró lesz a premium edition g2a-n vagy Kinguinen...Szinte biztos vagyok benne. Én arra játszok

Az alkohol öl, butít és savakkal aldehideket képez.

Válasz erre

Előzmény: VodevilX 2015.10.11. 09:55
fZolee
#81 fZolee [864]
Kiprobaltam en is PS4-en. Haaaat az egy dolog, hogy celzas nehezkesebb kontrollerrel es multi FPS-ben szar vagyok es eppen ezert az nem nagy fun, hogy ha nem sunnyogok vegig, akkor olyan 10masodpercenkent kilo valamelyik gbvrs41861 (valszeg 14eves) nevu jatekos.

Hatalmas mellefogasnak tartom a single resz hianyat, van egy durvan szep grafika, gyonyoru kornyezet, de nincs ido nezelodni, mert mindenki rohangal es ugral ossze-vissza, nagyon illuziorombolo.
Egy regi CoD 2-os szkriptelt csatak single playerben szerintem kurva hangulatosak lettek volna.

Megint csak grafikaval es SW nevvel akarnak -es fognak- eladni egy amugy max kozepesnek nevezheto jatekot.

i5-4570, 16gb RAM, Geforce GTX 660 DirectCU II OC

Válasz erre

VodevilX
#80 VodevilX [11345]
Jó hát ennyi erővel a CS-ben sincs ADS...
Szerintem azért nem is olyan rossz. Simán beleölnék legalább pár tucat órát, ahogy szerintem ti is. A gond tényleg az ára, ami drága, és cserébe már most nem tűnik elég változatosnak, sőt bizonyos téren visszalépés ez meg csak fokozza a csalódottságot. Én most amondó vagyok, hogy várok egy picit, remélhetőleg pár hónapon belül lesz egy értelmes sale, és akkor meglátom.
Amúgy az eladásokat egy dolog fogja befolyásolni, jön a film... A visszhang alapján, lehet néhányan mégis inkább a várakozás mellett döntenek, de ez nem hinném, hogy komolyabban kihatna sikerére...

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2015.10.10. 20:36

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat