én el tudom képzelni, hogy felélesztettek egy hullát v. kaptak egy magyar karaktert vkitől (hunpilu ráhagyta vkire a karakterjét). Mivel látszólag egyáltalán nem aktív a srác hónapok óta. És ha mégse román, hanem inaktív akkor az is ciki: gyorsasági sorrendben lehetsz képviselő. Ezt nem kell magyarázni miért rossz.
Mindenesetre nem a kormánynak kellett volna beavatkoznia, ennyi.
Rasztának kellett volna nyernie
Semmi sem utal arra, hogy hunpuli román lett volna. Nézd meg a shoutjait (9 hónappal ezelőttről, ugyanis nem csak egy van), nyilvánvaló, hogy magyar. Azt meg senki ne akarja beadni nekem, hogy a románok még az index-boom előtt terveztek most novemberre egy MHP-TO-t.
Az a nagy helyzet, hogy a kormány beleavatkozott egy párt, az MHP belpolitikájába, és az is kiderült, hogy az MHP egy kétkattosokból álló tömegpárt, nem egyéb. Az MHP hatására meg mindenki elkezdte románozni ezt a hunpulit, aki pont annyira román, mint te vagy én.
A Szolidaritás kormány meg egy nagy csőd, úgy ahogy van, termetes már egy hete eltűnt, a miniszterek lemondanak, a kongresszek egymást püfölik a médiában.
Olvasd a magyar közlönyt. Egyszerűen aki idáig vezetett kb egész nap az MHP-ban az egy olyan ember aki kb. 1x shoutolt, sokszor ütött ellenünk és senki nem látta soha még sehol. Plusz alig-alig dolgozik.
Amúgy Tesusra hagyta a pártot bekesjarokelo (ami ugye nonsense h öröklés van...) de ez a srác nagyon jó avatarral jelentkezetett ezért gyorsan előnybe is került, nem kicsit. Az aktívak Tesusra szavaztak de az mhp-ben nem sok van, a kétkattos meg arra voteol aki legfelül van (v. ismeri a nevét mert volt már elnök). Namost ennek a srácnak aki vezetett sok barátja nincs, ergo simán lehet román TO, főleg, hogy elvileg régen Kampecék is terveztek ilyet romániában. 2-3 magyar szót (shoutjában) meg akárki írhatta a románok közül...Főleg, hogy multkor Durruti írt nekünk magyarul, ergo vki fordít nekik...(Durruti spanyol IRL).
Na de Huba megkérte a sereget, hogy szavazzanak Tesusra és lám a demokrácia bár elhalt, de a haza megmenekült. Huba meg lemondott (alelnök és gazdasái miniszter volt)
És mi volt ez az MHP-s sztori ma? Valahol olvastam egy cikket, amiben valami olyasmiről írtak, hogy az egyik jelölt, aki akkor még vezetett, vagy kétkattos, vagy román kém, vagy mindkettő... Aztán még annyit láttam, hogy kirakták a pártlogo helyére, hogy "erre kell szavazni". Zajlik az élet...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
jah bocs csak közben pörögtek az események. Szóval delibab azért mondott le, mert ő vissza akarta adni a felvidéket, a hadvezetés és a seregparancsnokok pedig nem. Mivel alapból bírálták a rossz döntései miatt (syd elvesztése) ezért lemondott. Nálunk az osztag fele kilépett, mert a parancsnok be akarta tartatni ezt a baromságot.
Engem egy barátom hívott ebbe a századba, de azt hiszem sokáig nem maradok itt.
Zseniális. Köszi. Csak azt nem értem, hogy miért vannak még ott az adminok? Mert hogy ez a két dolog összeegyeztethetetlen... De úgy látszik itt senki nem tud semmit Európáról. Legalább vennék a fáradságot és utánanéznének.
Akkor röviden összefoglalom azt, amit én megértettem a sztoriból:
Az eRepublikon jó régen alakult egy csoport Székely Légió néven, akik a nevüket és jelképeiket részben egy RL első világháborús magyar hadtestről vették. Nem volt velük az ég egy adta világon semmi baj. Idén nyáron azonban IRL jött Rózsa-Flores és társainak ügye Bolíviában. Ennek a nemzetközi megítélése egyébként mindmáig nem tisztázott, sokan túlkapásnak, sőt egyenesen megrendezettnek tartják a bolíviai kormány részéről a leszámolást. Mindegy, a mi szempontunkból az az egy érdekes, hogy a bolíviaiak szerint Rózsa-Floresék állítólagos terrorszervezete, vagy terrorszervezeteinek egyike éppen Székely Légió néven tevékenykedik. Még mindig nem volt semmi baj, de erre az egyezésre a közelmúltban a e-bolíviaiak felfigyeltek, és jelentették az adminoknak. Akik ezen felbuzdulva azóta bőszen csapkodják a banhammert, mi pedig igyekszünk makacsul ellenállni nekik. És mivel egyik fél sem hallgat a másikra, ezért tökéletes patthelyzet alakult ki...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Na ez a mai szép volt. delibab hadügyminiszter elhatározta, hogy feladja Szlovákiát, erre azonban parancs nem volt és ő úgy gondolta, hogy a sereg letankolja. Viszont félt, hogy a népnek nem tetszene ezért arra kért minket, hogy usa avatarral üssünk. Na erre a században (eMagyar Hadtest) sokan a parancs ellen szegültek (többek között raszta, aki ugye majdnem elnök lett). Behívtuk delibabot, ő meg kifakadt és pár perc múlva lemondott. Szép.
Amikor az EDEN elkezdett minket kitessékelni az usákok földjéről, a franciákat felkérte a PEACE az amcsik blokkolására. Tizenakárhány aktív MPP-vel ez nem lett volna túl nagy kockázat, főleg úgy, hogy a portugálok hajlandóak lettek volna blokkolni a spanyolokat. Mikor a PEACE legutóbb támadott, akkor is hasonló kérésünk volt, ismét nem történt semmi (a betervezett IV világháború így elmaradt). Most se nagyon aktivizálták magukat, az indó elnök kérdőre vonta a libát, erre az ki akarta rúgatni őket. Persze otthon folyamatosan nyomta a propaganda szöveget, hogy a PEACE egyfolytában háborúba akarja őket kényszeríteni (ööö...izé...mi is a játék lényege?), és hogy a tagsági díjat a szövetség mindenféle haszontalan csatákra költi. Pedig ő tisztában lehetett pl a felvidéki hadjárat valódi céljával, egy szlovák TO előkészítésével. (Félig-meddig bizalmas info: miután a szlovák állam megszűnt létezni, így a kongresszus is eltűnt, azaz nincs aki állampolgárságot osztogasson. Nem mintha lehetne, hisz nincs is szlovákia. Az eredeti tervek szerint a kongresszusi választásokra felszabadítottuk volna őket, így mindenki, aki azokban a régiókban lakik, automatikusan szlovák állampolgár let volna.)
A szerbek használhatják újra a címert, a szőröstalpúak végül megértették, hogy az a bizonyos avatar a szerb állam címere...
Kicsit elszaladt a szekér ezzel a Lyne Faynellel mostanában... Pedig az elején még jókat olvastam róla, az utóbbi időben viszont mintha folyamatosan ellenünk lenne, most meg ez.
Mondjuk azt sejtettem, hogy az indonézek kilépése mögött állhat valami ok. Az olaszokon kevésbé lepődtem meg, ők állítólag azóta haragszanak a PEACE-re és ránk, mióta nem tudtuk megakadályozni, hogy a horvátok TO-zzák őket. Úgyhogy most inkább szövetségre lépnek a horvátokkal...
Ez a Székely Légió-s sztori is vicces. Nemrég az egyik szerb katonai alakulat avatarját tiltották be, akik pedig valami történelmi szerb címert használtak, ami ráadásul máig használatban van az RL szerb hadseregben is. Annak az esetnek mi lett a vége egyébként?
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Hát igen, sűrű napon vagyunk túl. Az egész ott kezdődött, hogy az a hülye liba (igen, jól gondolod, a francia elnöknő) kezdeményezte Indonézia kizárását a PEACE GC-ből. Az indók nem várták meg, inkább kiléptek. Az olaszok -mint a PEACE alapítói- erre azt mondták, hogy a szövetség elveszítette létjogosultságát. Valahol igazuk is van... További események: CS a lengyeleké maradt, Quicksilvert banolták mert összegyűjtötte az 5 FP-t (azóta visszaengedték), és betiltották a Székely Légió avatarját, mert egy IRL bolíviai újságcikk szerint ez egy nagyon veszélyes terrorszervezet...
A multikról: azért akarok szabadulni tőlük, mert már csak nyűg menedzselni őket.
Mi van? Indonézia és Olaszország kilépett a PEACE-ből?! Ukrajna meg már csatlakozott is az EDEN-hez? És Franciaország is gondolkozik? Most olvasgatom a napi fejleményeket...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Ha megnézed, akkor nem is ismerik egymást, plusz a "copy" előbb volt, mint az eredeti Egyébként gondolom az avatarlopás meg amolyan poén, mert ez a copy leginkább angolnak tűnik a shoutjai alapján és ugye a mi oldalunkon harcol most is.
A szerb támadás nem sebzéselvonás volt, hanem blokk. Miután nálunk ki volt adva a lakossági leütés parancs, a horvátok 14 aktív MPP-vel elfoglalhatták volna Western Transdanubiát (rengeteg működő cégünk van itt, legalább akkora érvágás lenne az elvesztése mint hellokitty-é). Tuti hogy valami hasonló turpisság járt az EDEN vezéreinek a fejében, csak úgy nem dobtak volna ki több, mint 1000 goldot a HK RW-re.
LOL nézi a fene, túl hosszú Amúgy nem sokat számít, de állítólag egy bug miatt állt meg az óra (3pnél) és ők az eredeti időt nézték, ergo amikor le kellett volna járnia. Ez van, nincs mit tenni menni kell tovább
Szerencsém volt amúgy h tegnap pont 1kor mentem fel erepre éjszaka mert kaptam fegyót is és így a 2 nap alatt kb 750et ütöttem, így elég sokat léptem a colonel felé Még egy hét kb jepp
Még én is írtam a kommentek között több helyen, hogy oda kéne menni...
A videót meg majd ha véigignézi valaki, akkor keressen meg már engem benne, mert én is ott ütöttem el az utolsó hat ütésemet az utolsó percben. Én néztem, de eléggé dühös lelkiállapotban akkor még, úgyhogy lehet, ezért nem vettem észre saját magamat.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
De basszus, Közép-Szlovákián látszott, hogy mínuszban van még fél-egy órával a vége előtt is, akkor mi a fenére vártunk? Mindenki írta be a Hadügyi Közlöny alá, hogy figyelni kéne, meg születtek az új utasító cikkek a civilektől, mégse történt semmi. Minden más szlovák régióban fent volt a fal 50-60k-n. Azt ígérték, hogy majd a hivatásos katonaság megvédi, mi ne foglalkozzunk vele. De nem igaz, hogy nem lehetett egy kicsivel korábban cselekedni, akkor talán az E/F sem kap vérszemet, és tényleg nagyon pici, pár ezer pont hiányozhatott. Itt egy videó a csata végéről, -3k-nál nem volt lejjebb a fal a lefújás után egyszer sem.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Igen de ott nem a sereg ütött, hanem a lakosság. Volt az 2 milliós is Mivel MPP-n keresztül ott ütött egész Románia is plusz még pár ország (USA pl).
Amúgy ha HK-t nem visszük fel megpróbálhatták volna persze, de a taktikájuk jó volt a miénk meg...szar
Jaja, még van 5 perc, de már nem is nézem a heilongjiangi csata végét, annyira látványosan nem érdekli az E/F-et. Szépen beetettek minket... Mondjuk ez viszont is igaz, mert a nap folyamán azt olvastam, hogy az E/F-támadásra reagálva a szerbek nyitottak egy frontot Szlavóniában, amitől a horvátok annyira megijedtek, hogy ott meg ők húzták fel több milliósra a falat értékes ütéseket elvesztegetve.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Eh, nálunk a században régóta Eastern Szlovákiára voltunk irányítva. Közöltem is a parancsnokkal, hogy én bizony inkább várok syddanmarkra a második 5 ütésemmel. És igazam is volt, szépen letankolták...Jött az EMC és a sorban ütöttek, míg nálunk csak 1-2 nagyobb ütés volt, ami azt jelenti, hogy kb mindenki v. leüötte már magát (és csak giftelt) vagy féltek hellokittitől. Ami köben 1,1 Millión van. És mivel tegnap az még mínuszban volt, nos...Rengeteget ütöttünk oda. Amíg az a régió meglesz kb félni fogunk akármit csinálni, amint nem lesz meg viszont nem is tudunk majd semmit csinálni:S
Én csalódtam az SZP-ben, mert nagyon kommunikatívak de sajnos nem értenek hozzá. Egy össznépi kormány kéne
Oké, hogy a szerver lassan dolgozza fel, de akkor volt 3 perc hátra, amikor beírtam az előbb, a csata viszont még mindig tart annak ellenére, hogy először egy darabig magyar vereséget jelzett, utána most meg vagy 10 perce magyar győzelmet, szóval hosszabbításra egyszer sem állt, az ütések viszont még mindig záporoznak. Ha egy ilyen kis semmilyen Közép-Szlovákiában ennyire nem bírja a rendszer a véghajrát, mi lesz egy igazi E/F vs. Peace tankolásnál? Órákig megy majd a számláló a befejezés után?...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Na, indul lassan a móka... Heilongjiangot védjük nagyon, már millióig feltornáztuk a falat, miközben Közép-Szlovákia még közvetlenül a vége előtt is mínuszban volt, és most is alig éri el az eredeti szintet. Kíváncsi leszek nagyon, az E/F-nek mi a prioritása, hol fognak majd tankolni...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
És egy olyan oldal nincs, ahol figyelemmel lehet kísérni a csaták állását? Mert még csak-csak elviselném, hogy nekem kell egyesével végigkattintgatnom a játékon belül, melyik fronton hogyan áll a fal, de úgy, hogy az eRep honlapja köztudomásúlag kurva lassú, és másodpercekbe telik, mire hajlandó reagálni valamit, megőrülök, mire a végére érek...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
A Stratégiai kisokos 14-es pontjában van leírva a permablokk. (22:58-kor ütöttem valamelyik szlovák RW-ben, 2 perc múlva fellázadt HK. Remélem nem az a 7-800 dmg fog hiányozni...)
Az a szabály nincs már, hogy ha egy háborúban a támadó fél elveszít egy csatát, akkor utána 24 óráig büntiben van, és nem támadhat újra? Mert a lengyelek nemcsak az RW-ket indítják, hanem a támadásokat is mindennap.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fosnak, hogy ha nem blokkolnak minket, akkor nekik megyünk. Bár nem látok bele a PEACE haditerveibe, de elképzelhető egy "szabadítsuk meg lengyel barátainkat a havi MPP kötés anyagi nehézségeitől" nevű hadműveletet. Az látszott a felvidéki 1 napos hadjárat során, hogy az EDEN anyagi forrásai is kimeríthetőek, több EMC tagot láttam puszta kézzel ütni, sokuk nem is tankolt, csak kórházas ütésre futotta.
Mondjuk azt, hogy az egyetlen avatarnak való kép akkor az volt a gépen és azt is valamikor az őskorban küldte át egyik haver Lecserélni meg sajnálom szegényt Majd, ha egyszer ráveszem magam, hogy jelentkezzek a seregbe
Ismét sikerült mellészámolnom... Azt hittem, hogy a ház/kaja fix wellnesst ad. Pedig tudtam, hogy van vmi wellness képlet. Így nem is olyan jó buli q1-es kaját q5-ös házzal kombózni. Inkább veszek q3-as kaját és 3 naponta tudok 6-ot is ütni.