Üdvözöllek Jinchuu!
Örülök, hogy beugrottál ide is és ezzel csatlakoztál a magyar fórumokon legnagyobb hozzászólásszmmal megáldott Suikoden témához.
Yuber az első részben a Scarlet Moon Birodalmat segítette, igaz nem lehetett vele sokszor találkozni. Egyszer láthattad, amikor visszarepített minket a Star Dragon Sword a múlba, közel 300 évvel.
Ott ő gyújtotta fel Hidden Rune falut, ahol Ted és nagyapja élt. Akkor kapta meg a Soul-Eater-t Ted.
Aztán a játék végén futottunk vele össze, a végső háborúban. Ő vezette a katonákat a végső csatába, és miután vesztettek, mondva, hogy ez a birodalom már úgyis elveszett, távozott.
A II-ben már többször találkozhattunk vele, sőt egy alkalommal, Greenhill-ben, egy szörnyet is ránk úszított Bone Dargon személyében. Több háborúban is részt vett a Highland oldalon, egyébként Leon Silverberg ajánlotta őt Luca-nak, hogy hasznos lehet az oldalukon. A végső háborúban amikor vesztésre álltak, szokásához híven elmenekült.
A III-ban pedig a Man in Black szerepét vállalja, sokat nem akarok elárúlni, hogy mit is csinált a III-ban, lényeg, hogy sokszor meg kell vele küzdeni. A célja is kiderűl, de erre majd akkor térünk vissza, amikor már végigvitted a III-at.
Itt egy kép róla: http://www.suikosource.com/images/chars/y/yuber01.gif
Pesmerga mindkét részben Yuber-t kereste, sikertelenűl. Az elsőben Neclord Kastélyban lehetett csatlakoztatni, 100 karakter után.
II-ben pedig a Cave of the Wind-ben, szintén a 100 karakter létszámot meghaladva. Sokminden nem derűl ki róla, csak Richmond nyomozásaira lehet támaszkodni.
Secret 1:
Name: Pesmerga
Age: Unknown
From: Unknown
Position: Infantry Captain
Note: None
Secret 2:
"I still don't know what this guy really is, but apparently no one in the
castle has ever seen him either eating or sleeping."
Secret 3:
"He moves pretty damned quiet for a guy with all that armor, I tell ya. It's a
little spooky."
Secret 4:
"I'm still not sure what kind of a creature he is. Some people say he's just a
shadow from another existence."
Kép Pes-ről: http://www.suikosource.com/images/chars/p/pesmerga01.gif
És még van teória Pes-ről, meg Yuber-ről, de ezekről is inkább akkor, amikor már végigvitted a III-at.
A videó szerintem is nagyon ász. Az általad ismeretlen jelenetek nem a S II-ből valók, hanem a Suikogaiden-ből, amik csak Japánban jelentek meg, kiegészítő részekként. A Suigaiden I egy időben játszódik a II-vel, a Suigaiden II pedig 3 hónappal a II után.
Főszereplője Nash, akivel a III-ban is találkozhatsz, Chris fejezetében van nagyobb szerepe.
A Gaiden-ek tartalmát, képekkel illusztrálva, fejezetekre bontva megtalálhatod itt:
http://www.suikosource.com/games/gaiden1/
http://www.suikosource.com/games/gaiden2/
És a Gaiden-ek bevezető videóját pedig itt tudod letölteni:
Gaiden I: http://www.rpgamer.com/games/suiko/suikgaid/suikgaidmov.html
Gaiden II: http://www.rpgamer.com/games/suiko/suikgaid2/suikgaid2mov.html
A III-nak meg lehet szokni a harcrendszerét, de kétségtelen, hogy nem a legjobb a sorozat során, sokan nem szeretik annyira.
A Wild Arms-ot nem ismerem, az Arc sorozat pedig még felszentelésre vár, valószínűleg a Xenogears után.
Neo: Persze, hogy örülök, minnél többen vagyunk annál jobb.
Gondolom te is örülsz, mivel találtál még egy embert, aki játszik/ott a Xeno-val.
"Sometimes justice is just a word, but sometimes justice is also three feet of sharp steel smashing in your face."