28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Megjelent a Divinity: Original Sin 2 [hozzászólások]

Kapcsolódó tartalom: Megjelent a Divinity: Original Sin 2
Immár nem a korai változat, hanem a teljes játék érhető el a Steamen.

Peace
#14 Peace [28951]
Nem tudom mi lehetett, de azt tudom, hogy többszöri nekifutásra sem sikerült megszeretnem, ez viszont első blikkre adta!!! Mondjuk itt is kellett gúgliznom már, rá nem jöttem volna egyik átoknál például, hogy hogyan kell megszüntetni és elképedve olvastam a megoldást is. Főleg, hogy olyan előfeltétele volt, ami mellett simán elmentem és bolyonghattam volna akár napokig is, akkor sem jövök rá.

Válasz erre

Előzmény: Noggle 2017.09.18. 10:32
Noggle
#13 Noggle [224]
Tyranny az a játék, amit SOHA értsd SOHA nem veszek elő többet. Ahogy halad előre a játék annál rosszabb minden szinten (történet, harcok, párbeszédek). Az utolsó fejezet már nagyon fájdalmas volt, alig vártam hogy vége legyen.
Most amúgy az is lehet, hogy mindkettőre gondolsz.
DOS1 elején a gyilkossági felderítés után mikor átteleportálsz...a tonnányi információt zúdítanak rád, aminek kb se füle se farka. Körülbelül a játék végére derül ki úgy nagyjából, hogy miről is szólt az egész. Én legalábbis ez elejéből arra emlékszem, hogy bejelentik, hogy a világot meg kell menteni, úgyhogy menjél mentsd meg. De hogy kitől, mitől, hogyan, mikor, arról szó sem esik.

Válasz erre

Peace
#12 Peace [28951]
Tegnap elhagytam az első területet. Ami kicsit zavar, hogy 3 küldetés is volt, aminél direkt visszamentem ahhoz, akitől kaptam eredetileg, hogy beszéljek velük. Lenyomtam a dialógust és semmi nem változott, nem lett lezárva a küldi. Vagy aki eredetileg adta, már nem volt a helyén. És mindezek ugye a zsúrnálban már úgy jelentek meg archívként, hogy nem sikerült befejezni. Na mind1. Szett összes darabját sem sikerült összeszedni, pedig minden kis zugot bejártam háromszor, de már nem volt kedvem gúglizni, hogy merre is lehet a többi. De ez legyen a legnagyobb bajom. Ezt leszámítva nekem hihetetlenül adja!!! Pedig nem vagyok hardcore szerepjátékos.

Válasz erre

Peace
#11 Peace [28951]
Azért kell a google rendesen, akadt már pár dolog, amire az életbe rá nem jöttem volna egyedül.

Válasz erre

Peace
#10 Peace [28951]
Én meg is szakítottam most Xcom-ot, mert ez berántott rendesen.

Válasz erre

Előzmény: xyzw 2017.09.16. 14:15
xyzw
#9 xyzw [762]
Kösz, ez informatív volt. Lehet, adok neki egy esélyt, ha lesz rá időm.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2017.09.16. 13:36
Peace
#8 Peace [28951]
Mivel az első területen kalandozgatok, így még nem igen lehet rálátásom az összképre, de akad csata rendesen. Az első résszel valahogy az volt a problémám, hogy rögtön az elején felülkerekedett rajtam. Egyszerűen annyira igyekeztek a hardcore szerepjátékosok kedvében járni és a legapróbb részletekig kidolgozni mindent, hogy egy magamfajta casual rpg rajongónak sok volt és összecsaptak a fejem fölött a hullámok. Itt egyáltalán nem érzem ezt!!! Visz előre a story, a csapattársak saját történetei is ritka érdekesek és furdalja az oldalamat a kíváncsiság, nem is kicsit! Én legkönnyebb fokozaton viszem, mert ahogy írta is, aki kalandozni szeretne, élvezni a játékot és nem szopatni magát, az így tolja. Gondolom, hogy magasabb nehézségi szinten nagyon durván oda kell figyelni harc közben. Itt is megvan, hogy ki mire immunis, ha kicsit nem figyelsz oda és nem állnak kellő távolságra az embereid, akkor könnyedén eltűnhet 60-70% HP is több embernél, ha odavágnak egy olajos hordót majd begyújtják. Vagy rain spellre belevág egy villámot és mindenkit szétcsap, aki vizes. Piszkosul komoly lett amúgy ez a része, csak ámulok és bámulok! Én kis két tőrös sunyi ge*it indítottam, de hatalmas jó dolgokat lehet benne véghezvinni. És ami még mintha igaz lenne, de lehet placebo. A nyelvezet szerintem sokkal egyszerűbb lett!!! Mindent értek maximálisan, gördülékeny, nem akadok fenn semmin. Mintha első rész nekem nagyon nyögvenyelősen ment volna. De lehet keverem a Tyranny-val, mert az tudom, hogy botrányos ment nekem.

Válasz erre

Előzmény: xyzw 2017.09.16. 13:25
xyzw
#7 xyzw [762]
Megnéztem egy-két gameplay videót, és tetszett, amit láttam. Alapvetően a stratégiai játékokat szeretem, de az rpg-k közül, ahol taktikus harc van, azok is bejönnek: pl. Dragon Age: Origins. Christopher Odd is az XCOM-ot emlegette, hogy hasonlít hozzá. Körökre osztott itt is a harc. Szóval ezek fényében, akkor vélhetően ez is ilyen rpg. A csaták mennyire igénylik a taktikus gondolkodást? Egyáltalán milyen arányt képviselnek a teljes játékmenetben?

Válasz erre

Előzmény: Peace 2017.09.16. 10:39
Noggle
#6 Noggle [224]
DOS első része ha a karakterfejlődést és harcrendszert nézzük, akkor páratlan élmény. Szerintem nincs még 1 szerepjáték, ahol például az varázslásban az elemeket így lehetne kombinálni. Amitől viszont sokszor idegbajt kaptam, az a küldetésvezetés. Kevés játék volt, ahol a wikit ennyire kellett volna böngésznem. Enchanted edtiont nem próbáltam, de megvan

Válasz erre

Peace
#5 Peace [28951]
Valahogy nem igen jött át nekem az első rész, nem tudtam ráhangolódni, pedig nekiugrottam vagy háromszor. Túl hardcore volt nekem vagy én nem tudom. De itt ez a második rész csúcs!!! Minden kézre áll, nem akadok el, eddig fenomenális. Most reggel is haladtam már egy pár órácskát, fejlődik a csapat, esnek a jó kis motyók, sokfelé ágazik a történet mellékszálakkal.

Válasz erre

Előzmény: gothmog 2017.09.16. 08:54
gothmog
#4 gothmog [5188]
Az első rész első városában (Cyseal) a random NPC-k szövegei sokat rontottak a játékélményen. Ugyanazokat az dolgokat ismételgették, ráadásul ott néha voltak jópofának szánt, de félrement dolgok), ám ha az ilyen hangulatrontó tényezőkön felülemelkedett az ember, akkor az Original Sin1 is nagyon adta! Plusz nem fulladt ki a game: gyakorlatilag egész végig jöttek be olyan kisebb, de jópofa új elemek, amik folyamatosan "friss érzésen" tartották a játékot.
Egyedül a történetet éreztem anno gyengének (a nyomozás nagyon jól indult, de azután egy olyan semmilyen valamibe ment át az egész), valamint Cyseal városában éreztem azt, hogy a nyomozgatós szál nagyon jó, érdekfeszítő, de azt leszámítva a város "unalmas mászkálás NPC-től NPC-ig. Illetve a kraftolás volt még olyan rész, ami egyfelől zseniálisan kreatív volt (ha jól emlékszem, pl. sütőtökből is faraghattál magadnak sisakot, ami ráadásul ijesztő hatású volt ), másrészről, ha nem feküdt rá az ember keményebben (skillek tekintetében), akkor a gyakorlatban nem sok mindenre volt jó.

Endure. In enduring, grow strong.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2017.09.15. 23:46
Peace
#3 Peace [28951]
Kegyetlenül jó eddig!!! Mondjuk még csak 4 órám van benne. Az első résztől én nagyon hamar kikészültem, de ez nagyon adja eddig!

Válasz erre

davkar9
#2 davkar9 [11539]
Az első részt én évek óta görgetem magam előtt. Féltem a harcrendszerétől, gondoltam leárazva nem lesz baj ha mégis túl nehéz. Közben kijött az enhanced edition, oké, ugyanez a felállás, várok tovább. Telik az idő, nem akart 10€ körülre lemenni, most meg már meg is jelent a 2. rész. Múltkor belefutottam a voice és zene bejelentős videójukba és egyből kiszúrtam a bevágott szinkronszínészek között Alixot. Nosza, egyből fel is ugrott a 2 a várólistámra. Így most jelenleg ott tartok, hogy nagyon ideje lenne már pótolni az elsőt. Bár titokban abban bízok, hogy csak címében 2. rész és nincs semmi mentésimport, karakterbónusz és miegymás hanem az első rész ismerete nélkül is lehet majd élvezni (egy-két easter egg és ismerős npc max, de különálló történet).

Válasz erre

Előzmény: gothmog 2017.09.15. 20:55
gothmog
#1 gothmog [5188]
A közelmúltban bezsákoltam, már csak az a kérdés, hogy időm mikor lesz rá... (Az első rész Enhanced verziója is itt csücsül a gépemen, hogy előbb azt toljam ki (újra), de egyelőre - krónikus időhiányban - reménytelennek tűnik a dolog. Bele sem kezdtem még inkább.)

Mindenesetre nagyjából ez az egyetlen játék, amit mostanában vártam. A Larian által időről-időre feldobott "update" videók alapján pedig az előző részhez hasonlóan kreativitással, agyament (de jó értelemben vett agyament) ötletekkel és humorral teli alkotás lesz ez is. És állítólag az első rész nagyjából egyetlen hibáját - a se íze se bűze történetet - is javították, s nagyobb hangsúlyt fektettek ezúttal a sztorira és a karakterekre.

Endure. In enduring, grow strong.

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat