25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Március 15

hadzsi
#187 hadzsi [2705]
Bocsánat, igazad van nem ide kellett volna ezek írni, ha gondolod törölheted is. Sajnálom!

Más: Egyébként hihetetlen meg egyben olyan furcsa is - legalábbis számomra -, hogy míg Magyarország a nemzeti liberalizmussal és nacionalizmussal "ismerkedett" 1848-ban - és a magyaroknak egyértelműen a pesten kirobbant forradalom és a későbbi szabadságharc jut az eszébe '48-ról, jóesetben, ha eszébe jut valami - , addig távol Magyarországtól egy Karl Marx nevű férfiú éppen kiadta a Kommunista Kiáltványt éles kritikát fogalmazva meg éppen a fenti dolgokkal kapcsolatban.
Ezt olyan történeti kuriózumnak szántam és nem másnak.
Hihetetlen valahol, hogy Kossuth és Marx kortársak voltak és amíg mi éppen az elnyomás alól próbáltunk szabadulni és a feudális béklyókat próbáltuk levetni és elsajátítani a kapitalizmust, addig Nyugaton már ébredezett egy újfajta ideológia, ami éppen a kapitalizmusról és a polgári liberális gazdaságról és államszervezetről mondott igen éles kritikát. kicsit le voltunk és vagyunk maradva. de azért nekünk is volt egy Táncsics Mihályunk!!

"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/

Válasz erre

Előzmény: Eric 2005.03.17. 01:05
Eric
#186 Eric [20761]
Jó.

Innentől kezdve az összes jobb oldal - bal oldal kezdetű nem ide való dolgot törlöm.

Ha szép szóval nem megy...

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

Válasz erre

hadzsi
#185 hadzsi [2705]
Azért az is furcsa, hogy amikor kitettem a kokárdát március 14-én, néhány balodali ismerősöm nem átalotta megkérdezni, hogy minek van rajtam. Mire én azt feleltem, hogy '48 miatt. Erre jött a zsigeri válasz, hogy de csak holnap lesz 15-e, és én biztos azért raktam ki, mert Orbán így meg úgy és én most tulajdonképp ezzel protestálok a kormány ellen. No comment...

"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/

Válasz erre

Előzmény: Osmium 2005.03.15. 14:47
hadzsi
#184 hadzsi [2705]
Aki járt már Debrecenben az tudja, hogy a Fájdalom szobra meg a Petőfi szobor közötti távolság közel 20-25 perc, nem beszélve most a többi emléktábláról vagy a Refiről. Namost elképzelem a "srácokat", amint festékekkel meg vödrökkel kimennek a Bem térre összemázolják a Fájdalom szobrát merő huliganizmusból holtrészegen, majd átruccannak a Petőfi szoborhoz és a maradék festékkel horogkeresztet nyomnak a frissen felállított talpazatra, eközben a Refire is firkantanak egy-két horogkeresztet és aztán még elmennek a Bem tér közelében névtáblákhoz is és a Nagy Sándor József emléktáblát is összefirkantják. Ez legalábbis hülyeségnek hangzik. Sokkal inkább elképzelhető, hogy valakik szervezetten csinálták ezt az egetverő, ordenáré, gusztustalan, alattomos és gyáva ostobaságot. Én személy szerint azt hiszem, hogy ez több volt, mint pár éretlen neonáci cselekedete. Bárki is tette letörném mind a két kezét, hogy ilyet művelt.

"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.03.16. 20:49
Eric
#183 Eric [20761]
Bírjátok már ki!

Március 15.

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

Válasz erre

Osmium
#182 Osmium [2326]
No, mifene?

...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.03.16. 20:49
padavan
#181 padavan [21647]
Szóval a liberálisok firkálják össze nemzeti hőseink szobrait? Ekkor ahülyeséget régen hallottam.
Mi lenne a cél? A Fideszre és a jobbos érzelmű táborra ezt nem lehet rákenni, mivel az egész ország tisztában van azzal, hogy a jobbosok mennyire tisztelik a nagy magyarokat.
Max a MIÉP-re lehetne ilyesmit fogni, de azért arra sem varrnék gombot.
Ez a tett valami faxombax idióta náci, 16 évesekből álló napközire vall.
Nem kell mindenhol a gonoszul vigyorgó, tenyerét dörzsölő libsit, meg a véres ajkú komcsit látni.
Persze jó sok sarokban ott vannak, de ezuttal szerintem közük nem volt ehhez.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: FS 2005.03.16. 19:08
Eric
#180 Eric [20761]
Ha megkérhetném a nagyérdeműt, maradjunk már a topic témájánál!

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

Válasz erre

FS
#179 FS [1000]
Már ne haragudjatok, de mikor szokása egy szélsőjobbasnak, aki mellesleg nacionalista, összefirkálni a saját nemzeti hőseinek szobrát. Ez kicsit olyan, mintha te szeretnél egy játékot, csakhogy számítástechnikás példával éljek..., és fogod a CD-t és összetöröd. Láttok ebben valami logikát??? Gondolkodjatok már emberek. Ez csak libcsi provokáció!

The world is yours

Válasz erre

Eric
#178 Eric [20761]
Buda zászlója anno piros-fehér-zöld, Pesté pedig kék-sárga-piros volt.
Buda, Pest és Óbuda egyesítésekor a képviselőtestületben a pestiek voltak túlsúlyban, így a pesti zászló színeit szavazták meg és a címerben is a felső(hangsúlyos) mezőbe a Pestet jelképező rész került.
Pest lobógójának színeit pedig a címer színeiből vették át. Ez amúgy általános gyakorlat volt.

A román zászló mellesleg piros-sárga-kék(a félreértések elkerülése végett)

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

Válasz erre

Előzmény: Wing 2005.03.16. 16:32
Wing
#177 Wing [4593]
Igen, azóta felvilágosítottak, ég is az arcom a színválasztás valóban "szerencsés", nem tudom kinek az ötlete volna, ha lesz időm, utánézek.

Hát szobrokat összefirkálni horogkereszttel nem valami dicső tett. Nekem van 1-2 ilyen beállítású haverom, és ahogy ők mondják, aki destruktív valaminek hiszi ezt az eszmét, azt legszívesebben taposnák; mint minden eszmének, ennek is az építés, az alkotás a célja. OFFOFF

No, levettem a kokárdát tegnap.

Válasz erre

Előzmény: kEnAcE 2005.03.16. 08:14
padavan
#176 padavan [21647]
Sok rohadt szemét vadállat tuskó gecy. Az ilyet addig ütném, amíg mozog.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: MagicMoment 2005.03.16. 07:55
kEnAcE
#175 kEnAcE [9563]
Az nem román zászló! Az Budapest zászlaja. Szerencsés volt a színválasztás.

Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.

Válasz erre

Előzmény: Wing 2005.03.15. 13:31
MagicMoment
#174 MagicMoment [17778]
nah,a sok magyarkodó náci debrecenbe festékkel szobrokat öntött le,és horogkereszteket fujkálgattak. a nagy hithő tiszta árják. éljen!

Válasz erre

voyager
#173 voyager [2066]
LOL
Majdnem behugyoztam a röhögéstől.

"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség." /Kölcsey Ferenc/

Válasz erre

Előzmény: Az Inkvizítor 2005.03.15. 21:26
Tommy 87
#172 Tommy 87 [725]
érdekesnek télleg érdekes, de a szánalmas szó jobban fedi a valóságot!

American Cars 4ever --- http://car.uw.hu

Válasz erre

Előzmény: Az Inkvizítor 2005.03.15. 21:26
Az Inkvizítor
#171 Az Inkvizítor [1233]
Bár inkább primitív, de az elején vicces volt. Na mindegy. Egy kellemes percet okozhat.

Hijo de puta.

Válasz erre

Előzmény: Az Inkvizítor 2005.03.15. 21:26
Az Inkvizítor
#170 Az Inkvizítor [1233]
Ugyan talán nem ide tartozik, de olvassátok el, mert eléggé érdekes. Egy erdélyi magyar és egy magyar állampolgárságú szlovén vitatkozik.

Hijo de puta.

Válasz erre

padavan
#169 padavan [21647]
Na, igen.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: voyager 2005.03.15. 21:02
voyager
#168 voyager [2066]
Akkoriban nem fütyültek, hanem odamentek és lelőtték az embert az osztrákok...

"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség." /Kölcsey Ferenc/

Válasz erre

Előzmény: FS 2005.03.15. 14:45
padavan
#167 padavan [21647]
Akkor jó.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Az Inkvizítor 2005.03.15. 20:27
Az Inkvizítor
#166 Az Inkvizítor [1233]
Nem.

Hijo de puta.

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.03.15. 20:26
padavan
#165 padavan [21647]
Én nem akartam sehová születni. Egyszerüen csak megszülettem és kész. Hogy ide? Pech. De azért vannak dolgok, amik...szóval érted.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Az Inkvizítor 2005.03.15. 20:18
Az Inkvizítor
#164 Az Inkvizítor [1233]
Maradjunk annyiban, hogy tisztelem a '48-as hősöket. Ellenben nem akartam ide születni.

Hijo de puta.

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.03.15. 20:13
padavan
#163 padavan [21647]
Tehénen a gatya - és akkor még finom voltam.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Az Inkvizítor 2005.03.15. 20:10
padavan
#162 padavan [21647]
Azért a 84-es se kutya.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: MagicMoment 2005.03.15. 19:40
Az Inkvizítor
#161 Az Inkvizítor [1233]
Mert jól áll.

Hijo de puta.

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.03.15. 18:30
MagicMoment
#160 MagicMoment [17778]
86-os hozzászólás.

Válasz erre

Előzmény: TheHolyOne 2005.03.15. 19:38
TheHolyOne
#159 TheHolyOne [1739]
Gratulálok mindazoknak, akik nemzeti ünnepünkből is fidesz vs. mszp vitát kreáltak.

Válasz erre

padavan
#158 padavan [21647]
Akkor minek van rajtad?

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Az Inkvizítor 2005.03.15. 17:41
Az Inkvizítor
#157 Az Inkvizítor [1233]
Most is rajtam van, pedig egyáltalán nem érzem azt, hogy lenne bennem egy csöppnyi nemzeti öntudat is.

Hijo de puta.

Válasz erre

devastator
#156 devastator [1946]
Nem olvastam el az elottem allo hozzaszolasokat, elorejaroba kituzom.

Ha 10 emberbol volt 1 emberen kokarda...
Magyarorszagon a MAGYAR kokardabol davidcsillagot hajtogatva tuzi fel az oldalara...

Csak ennyit szerettem volna mondani a nemzet unnepen...

Too stubborn to die...

Válasz erre

FS
#155 FS [1000]
Így van padavan. Várjunk a csodára. Ha már ennyi ideig fennállt ez a csodás Haza, hát csak van valami rendeltetése Isten szemében...

The world is yours

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.03.15. 14:59
padavan
#154 padavan [21647]
Nekem nincs miniszterelnököm. Magyarországon nem valósult meg a népi demokrácián alapuló parlamentáris népképvielet. Szomorú, de így van. Se pártom, se miniszterelnököm. Én már csak ilyen vagyok. Csodára várok.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Osmium 2005.03.15. 14:43
FS
#153 FS [1000]
De ugyanakkor hozzáteszem, hogy egyik sem jobb, mint a másik. És nem divatból csinálom, hogy nem politizálok, mert igenis politizálok, csak jelenleg nincs olyan párt, ami igazán lefedné a nézeteimet...

The world is yours

Válasz erre

Előzmény: Osmium 2005.03.15. 14:47
Osmium
#152 Osmium [2326]
"A kokárda pedig nem politikai játékszer és ezt már észre kellett volna vennie a Fidesznek... "

Ez a lényeg.

...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...

Válasz erre

Előzmény: FS 2005.03.15. 14:45
FS
#151 FS [1000]
Az előzőkhöz hozzászólva. Magyarországon szabad véleménynyilvánítás van még egyelőre (szerencsére) így az fütyül, aki akar. Nem hinném, hogy csak azért, mert valaki miniszterelnöknek van beállítva, nem lehet kifütyülni. Akár ünnep van, akár nem. Vajon 1848-ban nem fütyültek ki senkit? Akkor forradalom volt és lehet most is jobb lenne egy, mert elég volt az álszocialista, poszkommunista és liberális keverék maszlagból!!!!!!!
Tehát nyugodtan fütyöljenek, mert egy kis önbizalom-csökkentés nem ártana Gyurcsányi papának, úgyis akkora a képe. Csak meg kellett nézni, ahogy kiment a pódiumra...
A kokárda pedig nem politikai játékszer és ezt már észre kellett volna vennie a Fidesznek... Ha pedig valaki nagyon azt akarja mutatni, hogy maszopos, akkor a kokárda mellé vegyen fel egy vörös csillagot is. Bár, akkor már tényleg jobb, ha nem veszi fel a kokárdát...

The world is yours

Válasz erre

Osmium
#150 Osmium [2326]
Bejutni a parlamentbe, meg hatalomra kerülni két külön dolog. Amúgy azt az 5 százalékot is el kell érni. Ez sem sikerült minden pártnak mint tudjuk, mégis eléggé nagy hanggal vannak egyesek a köreikből. Ki a te miniszterelnököd? Áruld már el!

...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.03.15. 14:30
padavan
#149 padavan [21647]
1. Akármelyik kormány volt eddig hatalmon, én mindig is szentségeltem, mert minegyik, MSZP, FIDESZ, MDF egy szemétláda tolvaj féreg banda.
2. "tehát jó volna észhez kapni és nem félredumálni, ha valaki megynyeri a választást."
Amely ügyebár legalábbis kétséges eszközökkel zajlott le.
3. "Mert elég érdekes felfogás, hogy csak akkor van miniszterelnököd, amikor az illető jobbos."
Ezt honnan is szedted? Onnan, hogy nem szopom le a gyurcsányt - igen, így kisbetűvel - és népi zenekarát? Pfff...
4. "A többség dönt. Vagy a kissebbségnek kellene? Szerinted akkor hová lenne az ország?"
Nem mondod... Én úgy vagyok informálva, hogy az SZDSZ mindösszesen 5%-al jutott be a parlamentbe. Ez lenne a többség? Pfff...

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

padavan
#148 padavan [21647]
Aha...

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Osmium 2005.03.15. 14:12
Osmium
#147 Osmium [2326]
Mikor Orbán volt az, akkor is szentségeltem, de eszembe se jutott azt mondani, hogy nem a miniszterelnököm, hanem valaki más az. Gyurcsányra se vagyok büszke, mégis ő a miniszterelnök. A többség megszavazta őket, Magyarországon demokrácia van és te is itt élsz az állítólag nagyon szeretett Magyarországodon, tehát jó volna észhez kapni és nem félredumálni, ha valaki megynyeri a választást. Mert elég érdekes felfogás, hogy csak akkor van miniszterelnököd, amikor az illető jobbos. Pffffff. A többség dönt. Vagy a kissebbségnek kellene? Szerinted akkor hová lenne az ország?

...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.03.15. 13:11
padavan
#146 padavan [21647]
Aha...

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Osmium 2005.03.15. 14:04
Osmium
#145 Osmium [2326]
Na. Amit itt felsoroltál, az a véleményem Orbánról amiért ezt művelte. És NEM ÉN fogom kellemetlenül érezni magam miatta. Bár inkább azt kellene mondanom: én kérek elnézést HELYETTE, amiért ekkora faszságokat képes volt kitalálni csak hogy felpiszkálja azt a bizonyost.

...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.03.15. 10:39
Osmium
#144 Osmium [2326]
Na oda kéne valami kishatótávolságú atomot ilyenkor

...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...

Válasz erre

Előzmény: Kalwa 2005.03.15. 10:07
Osmium
#143 Osmium [2326]
Na most jól megmondtad a frankót. Én pont azóta nem hordok kokárdát-dacból. És ez nem azt jelenti, hogy én nem emlékeznék meg arról, ami történt, vagy hogy nem vagyok elég magyar. Egész egyszerűen így nyilvánítottam ki a véleményem a fidesz húzásáról. Persze lehet, hogynemsoká megfakul az emléke ennek a szégyenletes eseménynek, akkor majd megint kitűzöm én is-ha ez nem valamilyen oldalhoz tartozásomat fogja kifejezni, hanem megint azt, hogy magyar vagyok. Még tisztán él az emlékezetemben, hogy csak az a magyar aki márc. 15-e után is még sokáig viseli a kokárdát és az az ostoba gőg, amellyel orrukat fennhordva jártak az utcán azok a gyíkok. Csak azt nem vették észre, hogy baromira jókat röhögtünk rajtuk mi, akik tudják, hogy a kokárda 15-ére való és nem tovább. A kokárda nekem így is alapból a szívembe van tetoválva és nem veheti el tőlem senki, bárki, bármikor bármit is ugat a szájával a politikusaink közül.

...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...

Válasz erre

Előzmény: kEnAcE 2005.03.14. 20:01
padavan
#142 padavan [21647]
Ja, egyébként az a Budapest zászló, baxátok meg!

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Gillette 2005.03.15. 13:54
Gillette
#141 Gillette [9789]
Ez a román zászló ez mindig ott szokott lenni vagy csak most próbálnak belőle divatot csinálni?

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.03.15. 13:33
padavan
#140 padavan [21647]
Ja, már értem Kalwa távollétét. Épp a Hősök Terén hergelik magukat.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

padavan
#139 padavan [21647]
Hehe. Ami miatt pl. Bp. díszpolgára még mindig Sztálin.
Egyébként felháborító valóban. A románok is keményen benne voltak a szabadságharc leverésében.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Wing 2005.03.15. 13:31
padavan
#138 padavan [21647]
Nem lep meg. Magyar földre magyar kendert!

Egyébként poénból írtam, amit írtam. Vagy nem. Gondolj csak bele. A libsik simán kihasználnák, ha Petőfi mondjuk füvezett volna.
"Na ügye, ő is! A nemzet költője! Legyél Te is Petőfi!"
Tuti, hogy láthatnánk mindenféle gyomorforgató, nemzetrontó-szándékú plakátokat, fizetetttársadalmihirdetéseket.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: MagicMoment 2005.03.15. 13:29

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.