26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Star Wars: Outlaws

subject17
#73 subject17 [6826]
Na volt múltkor egy patch, visszamentem megnézni, már ki lehetett kapcsolni az erőteret.

----

Amúgy kár ezért a játékért, a kellemes SW hangulaton kívül nem sokat tudott felmutatni, és aki inkább openworld mintára kezd el játszani (azonnal 10+ óra felfedezés a sztori előtt), az esélyesen hamar bele fog fásulni.

Sztori sem eget rengető, a csavarokat szerintem mindenki hamar megmondja, de szerintem fenntartja annyira a lendületet, hogy szívesen folytassa a játékos, és pl. én még egy-egy achievement huntra vissza is lépegetek azóta is, pedig amúgy vagy egy hete befejeztem már a történetet.

Ami mondjuk egyáltalán nem tetszik, hogy ez inkább egy "Star Wars: Rebels", mint Outlaws. (Oké, tudom, a lázadók is beillenek az Outlaws címbe. ) Persze, ott vannak körítésnek a szindikátusok, de Kay abszolút nem alvilági figura, sokkal inkább anti-government, az utcagyerek múltjából eredően. Próbálták is ugye valahogy ellensúlyozni, hogy a lázadókkal is vannak csörtéi igen hamar, de összességében ez nem működik, Kay egyszerűen túl pozitív és jólelkű, és eleve nem is akar a része lenni ezeknek a manipulálós alvilági játékoknak.

Másik - Kay még Ubisoft mércével is borzasztó elbánásban részesült a szövegírást és párbeszédeket illetően. Sose venné komolyan egyik szindikátus sem, egyszerűen sem a komolynak szánt, sem a vicceskedőnek szánt, sem a simlis hazugságnak szánt mondatai nem működnek. Komolyan mondom, az egyetlen jó jelenete a stáblista utáni bejátszás...

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: Peace 2024.09.01. 22:02
Peace
#72 Peace [28390]
Én is szinte azonnal rátaláltam a helyre és akkor mentem csak vissza, mikor meglett hozzá a kütyü.

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.09.01. 21:58
subject17
#71 subject17 [6826]
Rákerestem, rengeteg embert érint. Akkor várok... Tbh egy random láda annyira nem érdekel - amíg a fő sztorit végig tudom játszani, ilyen hülyeségek miatt biztosan nem rollbackelek.

(Ráadásul meg se lehetne állapítani, hogy ez mikor bugolt be, mert nagyon hamar bementem oda, bőven játék legeleje volt még.)

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.09.01. 18:50
subject17
#70 subject17 [6826]
Nyeh, akkor kb. baszhatom, ha nem widespread issue.

Majd megnézem azért, van-e ubinak vmi bug report felülete. Például ME Andromeda-ban csomó bugfixet/feature additiont köszönhettek nekem - már amíg volt szerencsétlen játékra support...

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: Peace 2024.09.01. 17:11
Peace
#69 Peace [28390]
Azt simán felkaptam.

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.09.01. 13:22
subject17
#68 subject17 [6826]
Persze, hogy nem számítasz rá, mert egy mentett játékállás abszolút nem így kellene működjön, teljesen más ez, mint a soulsra jellemző, játékmechanikaként funkcionáló respawn.

Amúgy engem egyelőre nem idegesített még fel semmivel a játék, van tehetségem a hülyeségekhez való alkalmazkodáshoz.

Crea: majd nézd már meg pls, Mirogana-ban a "Kerro's Speakesy" landmarknál fel tudod/tudtad szedni a lootot? Az az, amit korábban említettem, hogy nálam bugol az erőtér, és nem lehet lekapcsolni. (Pontosan a korrupt birodalmi tiszt mellett van a cucc a mapon, Makal's kocsma fast travel pontnál.)

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2024.09.01. 13:04
Creativ3Form
#67 Creativ3Form [33872]
Gyűlölöm is őket. Mondjuk nem csak ezért, hanem mert nem az én idegrendszeremnek lett kitalálva pl. a soulslike műfaj maga. Ennél a játéknál viszont nem számítottam erre, és 'ci idegesítő.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: Ricsi1976 2024.09.01. 11:08
Ricsi1976
#66 Ricsi1976 [2036]
Ez nem újdonság. Nézd meg az összes Souls és ER játékot.

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2024.09.01. 01:14
Peace
#65 Peace [28390]
Én ma ismét majdnem töröltem, volt már pár dührohamom. Mikor scriptelt speederes menekülés van. A hülye társamtól nem kerülhetek messzire. Folyamat leamortizálták a speedert és szitává lőnek, miközben próbálom berúgni a legatyásodott speedert, hogy újra elinduljon, de közben túl messzire kerülök a követendő társtól. És még 2000 credit is levonódott. Mondjuk ahogy láttam csak egyszer, de a 6. újrakezdésnél már kicsit idegbe voltam.......

Válasz erre

Creativ3Form
#64 Creativ3Form [33872]
Nagyon idegesítő. A másik "kedvenc" megoldásom is szembe jött nem olyan rég. Lopakodok, jól megy, leütök vagy hat ellenfelet, a hetediket azonban benézem, észrevesz, riadót fúj...nem gond, 1 perccel korábban volt chekpoint, újra töltöm...igen ám, de az újratöltéssel, az összes addig leütött ellenfél újra termelődik. Taps. Hangos vastaps kedves Uborka.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.09.01. 01:04
subject17
#63 subject17 [6826]
Jap, ez az auto stand is egy olyan dolog, amire tíz perc tesztelés alatt le kellett volna csapni egy ennyire stealth-heavy játékban. Nemcsak szellőzők után áll fel, hanem lényegében sosem követi le, hogy eredetileg guggolásból indultál.

Igazából nagyon elavultan "game-y" az egész, neked kell megtanulni a játék hülyeségeit, és alkalmazkodni hozzájuk.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2024.08.31. 19:30
Creativ3Form
#62 Creativ3Form [33872]
A manuális mentés nekem megint alkotott érdekességeket. Most szimpla kincskeresés, felfedezés közben nem engedett menteni...ha pedig nem enged menteni, gyors utazni se enged. Tényleg full érthetetlen mikor, miért tud és máskor meg miért nem manuálisan menteni az ember.

Ebbe az ugrás közben irányt vált dologba én is bele futottam már párszor. A slicing kit azonban jól működik eddig hála az égnek. Viszont a kedvencem, hogy gugolva mászok végig a szellőző rendszeren, majd amikor kijövök belőle, feláll a karakter. Rendszeresen vettek észre lopakodás közben azért, mert felállt ez az idióta. Full stealth, chekpoint 10 perce sehol, manuális mentés szürke, kimászok a szellőzőből, amit útlevágás okán használtam, erre feláll a karakter, jön 5 kérdőjel, mind az öt elindul felém, oldjam meg b+. Az is érdekes amúgy ezzel kapcsolatban, hogy térlátása az nincs az ellenfeleknek, 5 méterre elosonok mellettük és le se szarják, de 30 méterről úgy, hogy füst vagy köd van, simán észre vesznek.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.08.31. 15:48
subject17
#61 subject17 [6826]
Van egy gyanúm, hogy itt is a fejlesztők tapasztalatlanságáról van szó, mint anno Mass Effect Andromeda esetében.

Ott konkrétan main quest alatt sosem volt mentési lehetőség - BW egyszerűen nem értett eléggé magához a Frostbite-hoz, amit EA kötelező szabvánnyá tett akkor, no meg hogy aztán hogy kéne normálisan átültetni MEA openworldjébe.

Más - én bugba egyébként eddig össz. kétfélébe futottam. Az egyik, hogy néha Kay szeret random irányt váltani a legrosszabb esetekben, így már háromszor ugrott a halálába rope swingből. (Simán előre lengek, erre elugrik az anyjába jobbra.)

Plusz van most egy beragadt force fieldem Miroganában - megszereztem a slicing kitet, amivel a fejlettebb cuccokat lehet feltörni, de nem szedi le az erőteret, hiába töröm meg és rakom disabled-re. Kétszer is próbáltam, majd nekimegyek harmadszor úgy, hogy előtte elhagyom a bolygófelszínt, most csak sima fast travellel "töltöttem újra".

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2024.08.31. 11:20
Creativ3Form
#60 Creativ3Form [33872]
Akkor tényleg nem értem, totál káosz az egész.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.08.30. 20:19
Peace
#59 Peace [28390]
És nem változtatható Kay haja....

Válasz erre

subject17
#58 subject17 [6826]
Excellent rep mellett se tudtam menteni. De ráadásul úgy, hogy száz méterrel arrébb igen, ami ugyanúgy Pyke terület volt.

Autosave-vel nekem az is a bajom, amit az előző kommentben említettem. Ha "elbukok" így egy contractot, hogy meghalok, ez az idióta egyből ment egyet, szóval a legújabb autosave-em az, hogy romlott a reputációm...

Szerk.: Sőt, jelenleg abszolút restricted, shoot-on-sight birodalmi területen vagyok - simán mentettem...

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2024.08.30. 18:59
Creativ3Form
#57 Creativ3Form [33872]
Én arra jutottam, hogy ha belépsz egy fő és/vagy mellék küldi területére, vagy ha egy ellenséges területre, ahol POOR a reputációd, akkor nem enged menteni. De ha kijössz ezekről a területekről, akár csak egy centivel is, már enged. Elég...érdekes (szar) megoldás. A chekpoint viszont katasztrófális. Kétszer is buktam egy laza 20 perces lopakodós küldit, mert "semmi fontosat" nem csináltam az adott pályán, a játék chekpoint rendszere pedig akkor aktiválódik, ha csinálsz valamit. Pl. kiütsz egy ellenfelet...összeszedsz egy data padot stb. stb.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.08.30. 18:08
subject17
#56 subject17 [6826]
Azért ezeknél a "one shot" kontraktoknál jó nagy hülyeség, hogy a halált is sima failure-nek könyveli el...

Ha lopakodós, és lebukok, kivágnak a helyről, akkor elfogadom, hogy elbuktam a küldetésem, oké. De az, hogy agyonlőnek, respawnolok, és lejjebb megy a rep az adott frakciónál, quest meg ugrott - na ne már.

Ráadásul az inkonzisztens mentésekkel sokszor sok progress megy is a levesbe, ha ilyen miatt újratöltök. (Egyelőre nem sikerült megértenem, néha mi miatt nem enged menteni... Szimplán ok nélkül szürke.)

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Peace
#55 Peace [28390]
Hááát nem.

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2024.08.28. 13:28
ufodani
#54 ufodani [17764]
PC

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2024.08.28. 13:28
ufodani
#53 ufodani [17764]
gondolom senkit nem érdekel, de kész van a gépi magyarítása

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Peace
#52 Peace [28390]
Örülök!

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.08.28. 09:27
Peace
#51 Peace [28390]
Sokra megyek vele.

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2024.08.28. 09:41
ufodani
#50 ufodani [17764]
Jött is PS5-re egy 8.5gigás (!) patch - day1

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: Peace 2024.08.28. 09:13
subject17
#49 subject17 [6826]
X1X-en nincsenek ilyen performance gondok amúgy.

FPS dropokat tapasztalok időnként, de semmi kirívó.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: Peace 2024.08.28. 09:13
Peace
#48 Peace [28390]
Tegnap egész nap toltam. A hangulat és a látvány szerintem teljesen rendben van. A főhősünket még ízlelgetem, de nem unszimpatikus. Nix meg cuki! Elkezdtem a mellékes tevékenységeket, de sokszor nem volt megfelelő felszerelésem feloldva vagy túl csicska volt még a karakterem és folyamatosan meghaltam. Így ezt elengedtem és inkább csinálgatom a fő kampányt. Ezek a küldetések amúgy eddig a legjobbak. A Birodalmi űrbázis és az első bolygón lévő Birodalmi állomás is nagyon állat volt, ezeket élem a legjobban. És akkor jöjjenek a negatívumok:
-Nekem továbbra is kicsit megmosolyogtató, hogy az 50 kilós nőci mindenkit kiüt a fa**ra és ez az elsődleges fegyvere. Rohamosztagosokat is fejbe kólintom puszta ököllel egyszer és fekszenek. Én egy ilyen karakternek kütyüket és egyéb opciókat adtam volna, hogy ne a testi erejére hagyatkozzon elsődlegesen, mert megmosolyogtató.
-Ha már 90%-ban lopakodunk, akkor tudjunk már testeket cipelni és elrejteni. Mert így folyamatosan észreveszik őket az őrjáratok szinte egyből. Idegesítő és frusztráló.
-A felvehető kétkezes fegyvereket folyamat elejti Kay. FOLYAMAT! Ha megnyom pár gombot vagy létrán mászik. Szóval konkrétan, ha szintet váltunk vagy leugrunk, akkor onnantól buktuk a fegyvert.
-Az AI szokás szerint vicc. Ezen már meg se lepődnék, de a nyílt világban közlekedő nem ellenséges speederek konkrétan nagy sebességgel frontálisan ütköznek folyamat. Az egyikük mellettem csattant, majd leállt a szívem. Ilyen igénytelenséget utoljára CP2077 megjelenéskor láttam.
-A teljesítmény elég vicc. Amint kiérsz a nyílt világba, onnantól elkezd haldokolni a játék. De történt olyan is, hogy teljesen össze**arta magát és menübe lépve a léptetés is 5-10 másodpercet vett igénybe. Újra is indítottam. Nagyon durva videó memória zabálást művel le a játék, RTX4090 tulajok is panaszkodnak, de az AMD-seket sem kíméli.
-És itt jön a legidegesítőbb része. Nálam általában úgy egy óra játék után jött elő, hogy az összes textúra elmosott hulladékká redukálódik a játékon belül. Ez is egy olyan issue, ami AMD és NV tulajokat is érint. Graphics settings.cfg fájlban a [“streamer dedicated”] = 64-et ha átírod 4096-ra vagy 8192(nekem itt már asztalra vágott 1,5 óra után)-re, ha bírja a géped, akkor segít. Pontosabban annyit segít, hogy kicsit később jön elő a probléma. Hiába állítod írásvédettre a fájlt, akkor is széthullik a játék.

Szóval összességében kicsit beta érzetet kelt a játék és ezek olyan súlyos hibák, amik minden hardware-t érintenek. Szóval tisztában voltak mindezzel, csak torkon fo*ták ismét a játékosokat és inkább kiadták. Én jó szívvel senkinek nem tudom ajánlani jelen állapotában. 18 Euróért én természetesen végigjátszom, de nem hiszem, hogy ezeket javítani fogják mostanában......

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.08.26. 16:12
Shadowguard
#47 Shadowguard [4393]
Maphatárt jelöl. Esetleg a játék néha eldönti, hogy márpedig te a peremről csak ott ugorhatsz le, ahol azt egy palló jelzi és fél méterrel arrébb megakadsz a falban, vagy legjobb esetben a főhős úgy tesz, mint aki majdnem leszédül.
Kicsit archaikus megoldás, de a maga bumfordi módján azért aranyos

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.08.27. 20:22
jawsika
#46 jawsika [4046]
Ma olvasgattam és mások is említettek invisible wallokat. Úgy kell elképzelni, hogy maphatárt jelöl, vagy bug a pályán? Vagy hogyan?

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

Előzmény: Shadowguard 2024.08.27. 19:06
Shadowguard
#45 Shadowguard [4393]
Én hétvégén fejeztem be a Wu Kong-ot, közel 50 óra alatt, plusz azóta belement még 7-8 az NG+-ba is, szóval első kézből tudok nyilatkozni.
Volt összesen kettő darab kifagyás, az első a shaderezés alatt, első indításnál, a második valami 8 óra folyamatos játék alatt. Mind a kétszer arra hivatkozott, hogy elfogyott a video memory... 4090-nel ez vitatható, de ez valami ismert hiba, az UE5 és a 13th-14th genes Intel procik nem férnek össze.
Más buggal nem találkoztam, ha nincs bekapcsolva a ray tracing akkor mindent maxra húzva ugyanúgy gyönyörű és az Act3-at leszámítva betonstabil az fps. Ott gyanítom az időszakos hóesés miatt vannak mikroakadások.
Illetve néhány videó darabos, olyan, mintha ott lenne egy 30 fps lock.
Viszont ha be van kapcsolva a ray tracing akkor a beépített benchmarkban is 48 fps volt a plafon Csak tudnám akkor ehhez milyen VGA kell
Ezen felül egyetlen (titkos) boss volt az utolsó fejezetben, aminél valami optimalizációs baki lehet, mert az addig szundikáló CPU-t 90% közelébe terhelte.

A játékmenet nem igazán souls, maximum soulslite (oltárnál/halálnál újraéled minden ellenfél, de nem veszik el az XP, se más resource). A nehézség kicsit hullámzó, nagyon sokáig a második fejezet endbossa volt a legnagyobb kihívás. Ami zavaró, hogy néha jó lenne egy térkép (különösen a második fejezetben, ott elég zavaros a térkép) és random, hogy hol vannak láthatatlan falak, amik nem engednek tovább. Ez azért vicces, mert az egyik helyen a szakadék szélén is megfogja a karaktert, a másikon meg simán leesünk a mélybe.

SW-ről nem tudok nyilatkozni, majd ha kijön steamre és kap egy masszív leárazást akkor talán ránézek a transzformer kalandjaira.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.08.27. 09:17
jawsika
#44 jawsika [4046]
Wukongot patchelni kell? Na látod, pont ez a baj manapság, hogy én csak szuperlatívuszokban írt dolgokat olvasok róla mindenütt. SW kicsit más, ha nem SW lenne, nem érdekelne, na de így...

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

Előzmény: McCl@ne 2024.08.27. 07:21
McCl@ne
#43 McCl@ne [13404]
Csak óvatosan azok véleményével, akik hónapok óta a hypevonaton ülnek, és annyira "szeretni akarják" a játékot, hogy kettesével nézik el a hibáit. Kíváncsian vártam én is, mert a Star Warst is szeretem, és bíztam a Massive-ban a Division miatt, de legalább másfél napja világos, hogy ez itt a pénzkidobás kategória. Wukong-on a patchek legalább még segíthetnek, mert az alapok rendben vannak, de itt ez úgy tűnik, hogy kuka.

Respect is not given. It's taken.

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.08.26. 16:12
Peace
#42 Peace [28390]
A holnapi HO-t én rászánom, egye fene.

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.08.26. 16:12
subject17
#41 subject17 [6826]
Nekem ma 1-2 órám lesz csak rá. Tervezek majd kivenni hét második felében csúszót délutánonként, aztán kipróbálom érdemben...

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

jawsika
#40 jawsika [4046]
Majd írjátok meg, milyen, mert eközött és a Wukong között vacilálok.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

Peace
#39 Peace [28390]
The preload for Star Wars Outlaws on PC starts on 26th August 2024 at 11am (BST) / 6am (ET).

Here's the Outlaws preload time in more time zones:

West Coast US: 3am (PT)
Central US: 5am (CT)
East Coast US: 6am (ET)
UK: 11am (BST)
Europe: 12pm (CEST)
Japan: 7pm (JST)
Australia: 8pm (AET)

Szóval ma dél.

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2024.08.26. 14:26
Creativ3Form
#38 Creativ3Form [33872]
Nop, ott a kérdőjel, csak az előtte lévő zárójel lehet bezavart kicsit. Olvastam, hogy PC-n kicsit később lesz az előtöltés, mint konzolon, és reggel 6-kor bizony még nem tudtam előtölteni. De remélem mire haza érek fél 6-ra, már nem lesz probléma.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: Peace 2024.08.26. 14:25
Peace
#37 Peace [28390]
Jah hogy kérdőjel volt a végén. Én meg azért fizettem most elő, mert úgy értettem, hogy él az előtöltés PC-n.

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2024.08.26. 14:22
Creativ3Form
#36 Creativ3Form [33872]
Na, akkor lesz (van) PC-re is előtöltés, helyes.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: Peace 2024.08.26. 13:53
subject17
#35 subject17 [6826]
Jaja, nem global release van. Szóval Új-Zélandra állított xboxon már tudom is indítani.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Peace
#34 Peace [28390]
Király! És elvileg 00:01-től lehet is indítani!

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2024.08.26. 13:33
Creativ3Form
#33 Creativ3Form [33872]
PC-s társaim...elő lehet már tölteni a Gold/Ultimate kiadásokat (az előfizuban asszem az Ultimate van)? Csak, mert reggel 6-kor amikor felkeltem, még nem lehetett. Bezzeg konzolra már 25-én vasárnap meglehetett ezt tenni.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Creativ3Form
#32 Creativ3Form [33872]
A franc, PC-n bezzeg semmi előtöltés nem indult most be, pedig Ultimate kiadást rendeltem elő.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.08.20. 13:32
Peace
#31 Peace [28390]
Engem az érdekel, hogy 27-én pontosan hánykor lehet indítani a játékot.

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.08.20. 13:32
subject17
#30 subject17 [6826]
Gondolom csak én vagyok ilyen preorder shill, de azért infó, xboxon épp beindult egy 50 gigás preload.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Peace
#29 Peace [28390]
Én titkon reménykedem benne, hogy már reggeltől vagy mondjuk 09:00-től csapatható lesz. Idővel kiderül.

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.06.30. 11:37
subject17
#28 subject17 [6826]
Lehet, hogy lesz majd órára/időzónára pontos launch date, majd közelebb a megjelenéshez kell figyelni.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: Peace 2024.06.30. 11:30
Peace
#27 Peace [28390]
Most a legnagyobb problémám, hogy 28-30-ig csapatépítőn vagyok és nem tudom 27-én hány órától lehet csapatni Ubi+ előfizetéssel. És hogy érdemes-e 27-én befizetnem, mikor szeptember 9-én úgyis félrehajítom a Space Marine 2 miatt. Az igazán fontos kérdések, amin lehet kicsit vergődni. De ismerve magamat, úgysem bírom ki és belevágok 27-én. Az lenne a legjobb, ha 00:01-től mehetne, mert akkor azt a keddi napot kiírom HO-ra és mehet a móka....

Válasz erre

Peace
#26 Peace [28390]
Ez a legfontosabb!!! A játék lehet fos, csak a haját tudjam megváltoztatni!

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.06.11. 13:38
subject17
#25 subject17 [6826]
Szerintem ez mondjuk minden játék esetében így van. Legalábbis én nem láttam még olyat, hogy promo anyagokban összevissza váltogatott megjelenések lennének.

Ha megnézed a nagyobb kiadásokat a játékból, van cosmetic pack benne, szóval valamilyen szintű testreszabhatóság fixen lesz.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: Peace 2024.06.11. 13:16
Peace
#24 Peace [28390]
Én is ebben reménykedem! Lehet, hogy csak a konzekvencia miatt mutatják az összes videóban ugyanazzal a frizuval. Remélem!

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.06.11. 12:15

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.