Nos, a lényegre térve én személy szerint sokáig a magyar fonetika szerinti átírást preferáltam, ahogy azt a Helyesírási Szabályzat is előírja. A gond persze akkor kezdődik, amikor bizonyos szavaknak, különösen a tulajdonneveknek és azon belül is, ámde nem kizárólagosan a cég- és márkaneveknek már létezik nemzetközileg elfogadott latin betűs átirata. Ezeket mi is használjuk, hiszen egy Mitsubishit sem írunk mondjuk Micubisinek. A kérdés tehát az, hogy meddig használjuk a "nemzetközileg elfogadott" átírást, és mikortól térjünk át a magyaros fonetikára. Ezt mindenképpen jó lenne lerögzíteni, ugyanis ha az ember nem tudja, hogy éppen milyen átirat szerinti írásmódot olvas, akkor könnyen előfordulhat, hogy rosszul is ejti ki a szót, pedig az jól volt leírva, csak más rendszerben.
Persze mind a nemzetközi (angolos), mind a magyaros átírásnak vannak előnyei: az előbbi "kompatibilis", mindenhol ismerik, nem kell bajlódnunk az ide-oda átírogatásokkal, az utóbbi viszont többek között a magyar nyelv szigorú, hangjelölő felépítésének köszönhetően szerencsésebb, könnyebben és gyorsabban olvasható ki. A másik kérdés, ami bármilyen átírási rendszer esetén felmerül, hogy a szó konkrét kiejtéséhez vagy az adott idegennyelv nyelvtani felépítéséhez és a szó írott képéhez ragaszkodjunk inkább. A helyzet itt sem egyértelmű, majd mutatok példát, csak már megint reggel lett...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
