Forgolódást nem láttam, mintha inkább fedezéket keresnének - bár mivel tüzelni meg nem tüzelnek, alighanem meditatívan védik a Békét
Másrészt remélem az egységek fénye és csillogása nem lesz ennyire hangsúlyos - erről a Medieval II Total War jut eszembe, ahol még a legrongyosabb parasztoknak is szép fényes aurája volt

Ugyan ez itt is tapasztalható, holott az egy nap alatt végigküzdött nyócvanadik csata után legyenek már marha mocskos egységeim, ha kérhetném.
Remélem a tiranidák végre bekerülnek a játékba - egyelőre folyamatosan adagolják a fajokat, hiszen előbb csak az orkok, s most már az eldák is feltűntek a szinen. Más kérdés, hogy mivel a kiegészítők az egyes, szinte kimeríthetetlen emberi intézményeken kívül csak a tiranidákat nem vonultatták fel, ritka unalmas lenne újból ejátszani azt, hogy az alapjáték tartalmaz x számú fajt, majd pedig kiegészítőkben adagolják szépen-lassan a többit, egészen addig, míg ki nem jön a harmadik rész, mikor is minden kezdődhet előlről....