Kivételesen tulajdonképpen elégedett vagyok a közönség döntésével, mert a nyolc kieső egyikét sem sajnálom. Mondjuk az elkerülhetetlen volt, hogy a tíz továbbjutóba bekerüljön szar vagy jellegtelen szám is, mert egyszerűen bőven nem volt tíz igazán jó ebből a felhozatalból. Azt a hármat-négyet egyelőre nem nevezném meg, ami nekem igazán tetszett, majd legfeljebb a döntő előtt, ha túlleszünk a másik elődöntőn már.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.