Fórum » Beszélgetés a játékokról
eRepublik
nopara ^^ sajna q1esként többet nem lehet ajánlani, egyelőre így is negatívba termelek.
Hát, elkezdtem számolgatni ezzel a kalkulátorral. Nekem a napi rutinom a cikkolvasgatásokon kívül (ha van rá időm), még csak annyi, hogy dolgozom, edzem, leharcolom magam 50 alá, majd visszatuningolom 90 fölé. És folyton pénz szűkében vagyok, úgyhogy kaját meg fegyvert is csak q1-eset szoktam venni. Igaz, hogy q3-as cégnél vagyok, ami a kalkulátor szerint azt eredményezni, hogy napi kb. 3,5 wellnesst bukom ezzel a módszerrel, míg egy q1-es cégnél csak napi 1,5 wellnesst buknék q1-es kajával, és 0,5 wellnesst buknék q3-as kajával, de utóbbiakkal a jelenlegi majd 12 forintos bevételemet figyelembe véve napi 3-3,5 forintot veszítenék, ha meg q3-as kaját is vennék, akkor rögtön legalább 6-6,5 forintot. Ennyiért meg nekem nem éri meg egyelőre, hogy 3-4 naponként eggyel többször harcolhassak. Szóval bocsi, de egyelőre inkább maradok. 

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Nunavutban vagyok, Szechenyi Vaskohaszat a cég neve, q1-es (azaz 1 wellnesst von le munka után), és 8,4 ft-ot adok. Lehet, hogy kevésnek tűnik, de ha hozzáveszed, hogy nem kell q3-as kaját venned, elég a q1-es (3 ft a különbség), akkor mindjárt jobb.
Hol vagy? Mennyit ajánlsz? És milyen képzettségű munkásra van szükséged? 

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
megbízható landos munkást felvennék jó fizetéssel 

Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 20:56
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [77]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]