28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

eRepublik



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Ma viszont a csirkék velünk voltak szerencsére, úgyhogy a második muravidéki csatában (ez tisztára úgy hangzik, mint egy törikönyv a középkorról ) már sikeresen védtük meg a független Szlovéniát, valamint egy másik területet is sikerült felszabadítani, így rögtön kétfrontos ellentámadásba mehettünk át, ami ha győzelmekkel zárul, azzal "visszatereljük a horvátokat a karámba".

A nap másik érdekes és vicces történése a pakisztáni Sindhben zajlott, ahol a szerbek cseles trükkel tartották meg a közép-ázsiai hídfőállásukat az EMC bevetésével szemben. De erről beszéljen a Hadügyi Közlöny, jó, hogy mostanában jelennek meg ilyen képes, magyarázó cikkek. (Bár én annyira epic failnek az EDEN sindhi akcióját sem nevezném, hiszen a kórházat és a védelmi rendszert lebontották vele, valamint a szerbeknek is ugyanannyi pénzbe fájt a régió újbóli megtámadása.)

Ja, és volt egy kisebb, ezerfős baby-boomunk is, úgyhogy ez a nap mindenképpen sikeresnek nevezhető, méltó módon ünnepeltük március 15-ét.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

szbszig
szbszig [33649]
Jó, nem néztem még pontosan, melyikeket, de azt nem gondoltátok, hogy majd ott fogjuk megállítani a horvátokat? Most sem sikerült, sőt csúfosan buktunk, pedig jóval kisebb volt a védendő felület. Ha elérkeznek Nyugat-Európába, majd ott is betámadják egyszerre minden régiónkat, és elég lesz nekik egyet hozni, hogy átjussanak...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Pyrogate
Pyrogate [21954]
A szlovén csaták közül egyet nem vesztettünk csak el. Ellenben Francia és német régiókat sikerült felszabadítani

Szenvedély nélkül a foci halott.

Vissza

Fórumszabályzat