Na, tegnap ez a harcmodul nekem végképp betett. Eddig, a V2 indítása óta kerestem kb. 300 rubelt úgy, hogy csak napi egy kajára költöttem, meg néha-néha egy 0,19 goldos tanulási boosterre, mivel elég közel állok a csillagos guru fokozathoz, és szeretném mihamarabb elérni. Aztán tegnap nézegettem a piacot, és megállapítottam, hogy ennyi pénzből, azaz 300 rubelből tulajdonképpen még mindig nem tudok venni egy olyan helikoptert, amit használva várhatóan ne ütne le a harctéren az első szembejövő akármi. Az már csak hab a tortán, hogy kórház gyakorlatilag sehol sincs, így napi egyszer harcolhatnék körülbelül, aztán várhatnám, hogy másnapra felgyógyítson automatikusan 70-re. Mondjuk megértem a kormányokat, hogy nem raknak le kórházat, mert napokig tart a megszervezése meg a szavazás róla, aztán ami lent is volt kevés, az állítólag egy óra alatt mind elhasználódott, és összedőlt... Úgyhogy én köszönöm szépen, egyelőre kimaradok ebből az új harcrendszerből.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.