Fórum » Beszélgetés a játékokról
eRepublik
Mondjuk már abbahagytam a játékot, de ezért beléptem insidert olvasni 

Bocs, de az első mondatodat visszaolvasva felröhögtem.
Ma jelentették be, hogy a gazdasági modul totális bukta, és visszavonnak mindent: eltörlik az összes szakmát és a hozzájuk tartozó szinteket. Azaz mindenki ugyanolyan dolgozó lesz, és egyformán fog érteni minden feladathoz; valamint tanulni sem kell többet, mert újra elsősorban az eltelt napok száma határozza meg majd a termelékenységet. Ez így nem is egy lépés visszafelé, hanem legalább kettő, hiszen már a V1 végleges változatában is háromféle képzettség volt.
Mellesleg a fentiek következménye az, hogy többet nem kell majd a könyvtárat használni. Az új kajaszabály óta pihenni is teljesen felesleges, úgyhogy lényegében a napi időbeosztásra sem lesz többet szükség: mindenki 12 órát fog edzeni és 12 órát dolgozni. Azaz a harci modult leszámítva lassan visszaértünk teljesen a V1-hez...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Szerintem meg pont a gazadsági modul az, ami nem sikerült rosszul, csak egy kis hangolásra van szüksége...
Az adminokat sajnos lehetetlen helyzet elé állítottuk ezügyben, ugyanis a béta 1 hónapja alatt egyszerűen senki nem foglalkozott a gazdasággal, úgy pedig nincs az az admin, aki egyből jó beállításokat eszközölt volna.
A bevezetés után pedig valahogyan összeszerencsétlenkedtek maguknak egy rakás új bugot, ami előrébb való, mint a gazdasági modul igazítása...
Pl.: kórház-bug, outnumber, ami hol 10w-t von le, hol 5-öt, határbugok stb.
De szerintem ha az adminok nem fognak olyan mértékben le*arni minket, mint ahogy eddig tették, akkor jó kis játék lesz ez

nem tudom mi tetszik benne annyira.
Hasznalhatatlan az elrontott gazdasági modul miatt , az emberek nem tudjak megvenni a termékeket amit legyártanak.
Ahogy elfogynak a tartalekok bedől az egész.
En nem panaszkodom eljátszogatok vele neha , V1ben volt vagy 18 Q5 cégem igy magamnak gyártom most is a Q5 tankot stb. de ezt akkor is elszúrták.

Zoli
Na, akkor csak hogy láss ilyet is: Nekem jobban tetszik, mint a v1
Néha még próbálom is védeni cikkek alatt kommentben, de akkora az ellenszél, hogy nem sokat érek vele...
Meg a v2-t bíráló emberek jó részének az a legjobb érve, hogy "szar"

Még nem találkoztam olyan játékossal, akinek tetszett volna a V2... Ha tényleg abbahagyod, szerintem ne dobd el a karakteredet, hátha a V3 játszható lesz
A cégeket ürítsd ki, vagy add el, tarts meg 10 aranyat az esetleges feltámadásodra, a többit meg küldd el az UVVA kasszájába, esetleg oszd szét a még játszók közt. Biztos van olyan, aki hasznát venné. (Alszom rá egyet, s lehet hogy jelentkezem a cégekért, persze csak ha még aktuális lesz)
A cégeket ürítsd ki, vagy add el, tarts meg 10 aranyat az esetleges feltámadásodra, a többit meg küldd el az UVVA kasszájába, esetleg oszd szét a még játszók közt. Biztos van olyan, aki hasznát venné. (Alszom rá egyet, s lehet hogy jelentkezem a cégekért, persze csak ha még aktuális lesz)hey, abbahagyom a játékot. akit érdekel a karakterem továbbvitele (természetesen ingyen), az dobjon egy mailt ide: fcsaba88[ostor]gmail[pixel]hu
dítélz: 24-es kari (félúton 25 felé), 123 gold, 123 (!) forint, meg egy rakás egyéb pénz, Guru carpenter, Field Marshal, 5-6 meghívott játékos van, aki termelgeti a medálokból a fél aranyakat. nagyjából ennyi. aki nagyon jó fej, annak odaadom a két cégemet is, egy vasbánya heilongjiangban, és egy q3 házgyár brazíliában.
sajna nekem nem jött be a v2 :/

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 17:55
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1608]
- 12:15
- boldog születésnapot nekem!:) [4021]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]