28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

eRepublik



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Tény, hogy a v2-es harcnak megvoltak a maga hátrányai. Én is nagyon sokszor azért nem harcoltam, mert nem volt időm. Oda csak úgy lehetett leülni, ha az embernek volt legalább egy óra szabadideje. De akkor is azt mondom, hogy az sokkal jobb és értelmesebb volt, mint ez a falpüfölés. Azon kellett volna inkább javítgatni: eltörölni a fegyverek közötti egyenlőtlenséget (a tankon kívül más szinte semmire sem volt jó); xp-t osztani minden egyes párbajért; lerövidíteni vagy több részre bontani a csatákat, mint most, hogy ne 1 óra rohamból, 22 óra semmittevésből és 1 óra ellentámadásból álljon egy csata; stb.

A gazdasági részt ennyire lebutítani meg végképp hülyeség volt. Legalább a v1-es három képzettséget meghagyhatták volna. A landesek már rég nem voltak kiváltságosak, harvesterként közepes keresetem volt hónapok óta. Egyetlen érthetetlen rendelkezésük van, amit tényleg el kéne törölni, vagy ki kéne terjeszteni a többi szakmára is: a landeseknél továbbra sincs felmondási idő, mindenhol máshol ki kell várni a 3 napot munkába állás után.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Pyrogate
Pyrogate [21954]
A szánalom az lett volna, ha ragaszkodnak a v2-höz. A mai napon többet harcoltam, mint az elmúlt hónapokban összesen.
Nekem bejön, végre van értelme az egésznek.
Az meg, hogy mit írnak róla (pvp, stb) kurvára nem érdekel. Plusz végre nem keresnek a landosok többet, mint pl. v1-ben (megjegyzem v2-ben már ötös szintű landos voltam...)

Szenvedély nélkül a foci halott.

szbszig
szbszig [33649]
Ugye ezt az új, PvP-nek csúfolt harcmodulra nem érted?...

Szerintem bő szánalom az egész, néhány hónap alatt visszalopták teljesen a v1-et, csak nem merik kijelenteni. Gazdasági képzettségek eltűntek teljesen; időmenedzsment eltűnt teljesen; külön tanulás és pihenés eltűnt teljesen, csak az edzés és a harc maradt; happiness el fog tűnni holnaputántól, csak a wellness marad; harcrendszernél az egész flashes fejlesztést kidobták az ablakon, és visszahozták egy az egyben a falat...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Pyrogate
Pyrogate [21954]
nekem bejönnek a változások

Szenvedély nélkül a foci halott.

Vissza

Fórumszabályzat