És akkor, egy szép napon a "háromszámos" újság (mert akkor még sokkal inkább az volt, mint bolthálózat) egyetlen üzletébe (a Pozsonyi úton) betérve ott volt előttem az Arena doboza. Mivel Apámat sikerült nagy könyörgések árán megdumálnom, hogy hadd kapjak valamit, meg is vettük (akkor már szintén 10k körül mozgott egy Pc-s játék ára - csak a DRM fogalma és lehetőségei voltak jóval korlátozottabbak).
Eleve attól leesett az állam, hogy 8(!) 3,5-ös (kis méretű) floppy-n terpeszkedett el! Ne felejtsük el, hogy akkor a CD technika, és a meghajtók még igencsak gyerekcipőben jártak, abban is főleg a tengerentúlon. A játék pedig - még ha dugig is volt dungeon-ökkel - kibújt az épített (vagy természetes) falak közül, és valami hihetetlen mennyiségű felfedezni valót tartalmazott. Egy játékos, aki ahhoz volt szokva, hogy adott a feladat és a pálya, nincsenek mellékküldetések (azokról még csak nem is hallott), és nyíl egyenesen kell eljusson A-ból Z-be B-n, C-n, stb-n keresztül, hogy ott megküzdhessen a fő gonosszal, nem is tudott hirtelen mit kezdeni ennyi szabadsággal. Emlékszem, órákig csak kóricáltam mindenfelé, és lövésem nem volt, hol vagyok. (Angol tudásom már egész rendben volt ugyan, de azért a szókincsem még nem tartalmazta a játékokhoz elengedhetetlen tárházat.)
Aztán kölcsönadtam az egyik barátomnak (én marha), aki baromi sokáig ült rajta, majd mikor nagyon kértem már vissza bevallotta, hogy az autóablakban felejtette (???), és megolvadtak a lemezek. Vissza is adott valami agyon hajlott műanyag halmot. A pénzt hiába is kértem volna, neki nem (sem) volt ennyi (1-2száz forintból simán egész nap kajáltunk a suli büfében).
Évekig nem játszottam (nem volt megfelelő gépem, és mivel idehaza építkeztünk, hiába is kértem volna), csak sóvárogtam, míg egyetemista koromban, '97 körül kaptam végre egy Pentium 200MHz-es masinát. Azóta tolom a játékokat rendesen, és azóta van mindig rendben a gépem (igaz, már régóta magamnak veszem, nem könyörgök érte a szüleimnek).
A Morrowind-del már megjelenésekor találkoztam, de valamiért nem fogott meg elsőre a grafikán és a zenén kívül semmi benne (a víz még ma is nagyon szép). Talán az Arena emléke tartott vissza a rengeteg mellékszállal és lehetőséggel, talán csak időm nem volt rá (fontosabb volt a lányok hajkurászása). Lényeg az, hogy 2006-ban az Oblivion volt az első játék a sorozatból, amely annyira rabul ejtett, hogy kapásból vagy 200 órát öltem bele. (Gyakorlatilag az osonós, sötétben settenkedős klánok melóin kívül mindent letoltam.) Mondjuk akkor már a jelenlegi párommal éltem, és dolgoztam régen, így volt időm (amennyit a munka meg az társadalmi élet engedett) ennyit játszani. Utána persze bepótoltam a Morrowindet is, és még egyszer belevágtam az Oblivionba is. A Skyrimmel együtt ma már bőven 1000+ játékóránál tartok Tamriel világában
. Semmivel nem játszottam ennyit, beleértve az MMO-kat is (már azt a néhányat, amit próbáltam).
Ezért örülök ennyire ennek a kollekciónak, és ezért volt ez a legjobban várt kiadvány a hónapban (bocs minden GTA V fanatikustól
)... "....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
