Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
A magyar labdarúgó válogatott
Én ezt hajlandó vagyok elhinni, hogy a meccs végére már a rendőrök is megvadultak, és indokolatlanul fújták le az embereket. De ehhez azért kellett, hogy a meccs előtt az ultrák több helyszínen, egész nap produkálják magukat. Meg az is, hogy a Groupamától nem olyan messze van a Keleti, ahol akkor még több ezer menekült táborozott, és azt mindenáron el akarták kerülni, hogy a két csoport találkozhasson. Úgyhogy inkább a stadionból kilépve rögtön terelni meg oszlatni kezdték a tömeget.
Bent a meccsen?
A kinti nem tartozik a rendezvényhez szerintem. Egyébként a rendőrök teljesen megvadultak, a kiáramló szurkolókat is fújták ezerrel. Kurva sok könnygázt kaptam, pedig csak kijöttem a meccsről.
A kinti nem tartozik a rendezvényhez szerintem. Egyébként a rendőrök teljesen megvadultak, a kiáramló szurkolókat is fújták ezerrel. Kurva sok könnygázt kaptam, pedig csak kijöttem a meccsről.
Szenvedély nélkül a foci halott.
Volt is balhé. Sajnos, mint mindig. Bár ezzel pont nem a szöv. kapitánynak kéne foglalkozni, egyszerűen csak csírájában szétverni ezeket az állatokat.
Nekem a szurkolóknak címzett kiszólásai nem tetszenek. Már 3 hete nyomja a balhetol félő szövegeit
Szenvedély nélkül a foci halott.
Nem fogja azt mondani, hogy nyerni akarunk...csak diplomatikusan fogalmazott. Sajnos az ilyen fogalmazásmódhoz az itthoni közönség nincs hozzászokva, így jön az ostorozás, mint mindig.
Dárdai ügyesebben oldotta meg a helyzetet, hisz többé kevésbé ismeri a mentalitást, így igyekezett kicsit ponyvázni az ilyen jellegű kérdésekre történő válaszolgatást.
Dárdai ügyesebben oldotta meg a helyzetet, hisz többé kevésbé ismeri a mentalitást, így igyekezett kicsit ponyvázni az ilyen jellegű kérdésekre történő válaszolgatást.
A német tréner egy kérdésre elmondta, természetesen aláírná a döntetlent a mérkőzést megelőzően, majd hosszabban is beszélt az elmúlt napok munkájáról, a sérültekről és az előttük álló, románok elleni találkozóról.
sakálemberek...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
Legfrissebb fórumtémák
- 06:43
- Szét*** az ideg [5553]
- 18:27
- Helyzetjelentés [157644]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
