Köszi a válaszokat.
Viszont most meg azt nem értem, hogy a te válaszaidból úgy tűnik, hogyha elfoglalok egy racketet, akkor azt kioszthatom a három közül valamelyiknek. De eddig amiket elfoglaltam azokat mindig csak annak oszthattam ki, akinek a kerületében voltunk. Próbáltam váltani, de nem lehetett. Mivel azonban nagy ez a város, gondolom el lehet majd foglalni még többet és azokat osztogathatom kedvem szerint, illetve aszerint, hogy milyen extra tápot ajánl érte valamelyikük?
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Mafia III
Most második végigjátszásra észre vettem, hogy a diszpécser tényleg a rendőröket szedi le rólad. Alap szinten csak a kék körözést szünteti meg, magasabb szinten a piros-kéket is. A telefonokat a mellette lévő switchboard operator iktatja ki.
Kérdések:
1. Vitonál kaptam egy feladatot, azt hiszem ládákat kellett megsemmisíteni, de ott maradt a térképen egy objective jel, hogy a teherautót semmisítsem meg vagy lopjam el. Rádobtam két molotovot és kiürítettem a tárat, de semmi baja nem lett. Úgyhogy elloptam. De nem tudom hova vinni. Bárhol leparkolok vele, ott megjelenik az objective ikon, hogy lopjam el. Mit kell csinálni ezzel a teherautóval?
2. Az ilyen szállítmányozások miatt tök jó kocsikat bukok el, amiket aztán nagyon nehéz újra felhajtani. Itt nincs valami garázs, mint a Mafia II-ben, hogyha odaviszem a kocsit, akkor megjegyzi és a szállítmányozások után újra fel tudom venni onnan?
3. Vannak ezek a segítők akiket az akció-körből lehet hívni. És némelyiknél ott van, hogy 1 marker vagy 3000$. Mi az a marker és hogyan szerezhetek? (a tutorial szerint tegyek szívességet a lerakat vezetőknek - de tettem és nem nőtt). Illetve úgy tűnik, hogy nem globális marker van, mert pl segédcsapatokat most nem tudok hívni markerért, de diszpécsert igen.
4. Mi az a diszpécser? Gondolom a rendőrségi üldözéseknél használhatom. De hogyan? Az gondolom hülyeség, hogy amikor tök piros minden és a sarkamban van 10 rendőrautó, akkor ez a diszpécser se szedi le őket. Akkor kell használni, amikor már kék és keresgélnek? Vagy hogyan?
5. A tutoriál azt mondta, hogy a consiglieri-m (az autós csaj, aki elviszi a kp-t) használhatom arra, hogy ő szedje be a védelmi pénzt a lerakatokból. Azt hogyan kell? Vol már olyan, hogy cassandránál volt pénz, kijelöltem célnak, hívtam a csajt, de azt mondta, hogy nincs is kp-m (ami igaz volt). De akkor hogyan lehet rávenni, hogy helyettem menjen a zséért?

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]