28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Szólás-és Véleményszabadság:élt 12 évet



Írd ide hozzászólásod:

erdos
erdos [1247]
- Teljesen egyetértünk. (Hihetetlen )
Viszont ha tudod hogy milyen indokok hajtják az általad favorizált csapatot (is!) hogy tudsz mellettük néha ilyen hevesen kampányolni (már elnézést)?
- Ezt már egyszer megbeszéltük és akkor sem értettem egyet a kollektív becstelenség (bűnösség) fogalmával.

Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...

Lacko
Lacko [11561]
Nincs "csekélyke" különbség, mert én ebben is egyetértek veled.
Bár én inkább úgy látom - ugy tudom, úgy hallottam - hogy a kommunisták a gazdasági hatalomért cserébe engedték át a politikai hatalmat. aztán persze - a gazdasági hatalmukra támaszkodva - visszavették a politikait is. Az azonban egyértelmű, hogy ott vannak az ügynökeik minden párt vezetésében.

Megpróbálom árnyalni amit lentebb mondtam: tehát én továbbra is megvetem a komcsikat és bűnösöknek tartom őket, akár jobb, akár baloldali pártokban vannak most. De ha egy párt - akármilyen érdekből (hatalomvágy, pénzéhség, bármi) - felvállalja az én értékeimet és ezek szerint hajlandó politizálni, akkor én erre a pártra fogok szavazni. Eddig ezeket az értékeket, az alant felsorolt három párt vállalta fel. De egyiknek sem lennék tagja.

Mint azt megemlítettem volt az ÉN CSALÁDOM IS leszarta a politikát. Ezt érted? Szartak a politikára! Egész egyszerűen nem akartak becstelenek és gerinctelenek lenni. Ez nem politika: ez moralitás kérdése.
erdos
erdos [1247]
A "csekélyke" különbség csupán onnan adódik hogy én azt feltételezem hogy ez az egész forradalom egy akkori vezetés által a háttérből végig tökéletesen irányított és megszervezett folyamat volt. Gondolod hogy egyébként megúszhattuk volna ennyivel? Olyan ez mint a sakk. Szétszórták a stratégiai pontokra az embereiket (jobbra-balra egyaránt), majd elhitették velünk hogy a mi érdemünk. Részben ez igaz, mert 5 éven belül is megtörtént volna, csak másképpen. Minden tiszteletem a rokonaidé hogy ők felvállalták politikai nézeteiket, de az ország több mint fele leszarta a politikát és valahol én őket is meg tudom érteni.

Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...

Lacko
Lacko [11561]
A vérnélküli forradalomban és a "tetszettek volna forradalmat csinálni"-ban TÖKÉLETESEN igazad van és egyet értek veled.

Lehet hogy megvetsz mindenkit mégsem hallottam egy szót sem a jobboldal "megtévedt" embereitől.

Ezt a mondatodat nehezen értelmezem. Arra gondolsz, hogy a jobboldali ex-msz,p tagok nem kértek bocsánatot? Hát én úgy tudom, hogy Pokorni lemondott, amikor kiderült az apucijáról, hogy ügynök volt.
Vagy arra gondolsz, hogy én nem szidom őket eléggé? Kérlek: Köcsög jobbos ex-komcsik, hogy a sülly állna belétek!!!

pedig egy percig nem vagy képes átlátni a helyzetüket

Hogy a fenébe nem lennék képes átlátni a helyzetüket? Azt hiszed az én rokonaimnak nem ajánnlottak fel jobb állást, több pénzt, stb, ha belépnek a pártba. Csak nekik volt gerincük és inkább választották a szegénységet, mint a becstelenséget.

erdos
erdos [1247]
Szia Lacko!

Természetesen ha így felháborít ez a dolog, akkor bocsánat érte. Tiszteletben tartom ezen véleményedet is. Mintahogy tiszteletben tartottam a Fidesz választási és egyéb politikai irányvonalait amit a "miniszteri fizetések" nevű topicban próbáltál megértettni velem. Olvasd át mégegyszer és ha te ebből mást fogsz leszűrni akkor tévedtem. Nem muszály tagnak lenni ahhoz hogy valaki a magáénak érezze egy párt irányvonalát. Innen a téves(?) konzekvencia.
-Igazad van abban is hogy már egyszer leírtad nekem ezt is, SŐT ítéletet hoztál minden emberre aki annak idején tagja volt a pártnak függetlenül az okaikról. Megveted és elítéled őket, pedig egy percig nem vagy képes átlátni a helyzetüket. na mindegy
ui.
Lehet hogy megvetsz mindenkit mégsem hallottam egy szót sem a jobboldal "megtévedt" embereitől. Lehet hogy én láttam sokszor az Összeesküvés elméletet, de számomra nyilvánvaló kommunista vezetők vezető szerepe minden pártban és a gazdasági életben. Igy fizettünk a vér nélküli forradalomért.

Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...

Lacko
Lacko [11561]
Szia erdos!

Hát előszöt is kikérem magamnak, hogy a "pártom". Nem vagyok egyik pártnak sem a tagja.
Szilárd világnézetem és értékrendszerem van. Amelyik párt - akár egyszerű anyagi érdekből - felvállaja ezt az értékrendet, én arra szavazok. Ilyen alapon az SZDSZ, az MDF és a Fidesz is a pártom volna... És sok baloldali topictársról elmondhatnánk, hogy a Fidesz az ő pártjuk. Mégsem az. Az enyém sem.

Másodszor pedig a többieknek már más topicokban leírtam, hogy minden ex-MSZMP tagot megvetek. Függetlenül attól, hogy MDF, Fidesz, SZDSZ vagy MSZP tagja most.
erdos
erdos [1247]
-Természetesen igazad van.(rá is ugrottál )
- Mit gondolsz a pártodban hány olyan ember van akinek köze volt Komcsikhoz? Minden pártban és minden közéleti poszton ott vannak, méghozzá rengetegen.
SZERINTED MI VOLT A VÉR NÉLKÜLI FORRADALOM ÁRA?
Ne nézz mindig hátra mert falnak ütközöl. Nem tudsz mit tenni, mert a saját pártoddal is kellene háborúznod.

Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...

Lacko
Lacko [11561]
Hát barátom, ha te fel tudsz mutatni valamilyen kapcsolatot a magyarországi náci (nyilas) uralom és Orbán Vitya személyével, itt rögtön leteszem neked a nagyesküt, hogy nem szavazok többet rája...

Megyó és a kommunista rezsimmel ezt a kapcsolatot kimutatni (mivel miniszter volt a Kádár-érában) nem túl nehéz.
erdos
erdos [1247]
Tehát döntetlen.
Akkor többet ne legyen se jobboldali se baloldali pártunk?

Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...

Lacko
Lacko [11561]
Hradzsi, mi most Erickel leszűkítettük a pályát Magyarországra. Szóval nem kell Sztálint idehozni...
Így is simán ugyan annyi az áldozatok száma a komcsi és a náci diktatúra alatt.

Vissza

Fórumszabályzat