Részben ehhez kapcsolódik az is, amit már tegnap elkezdtem írni, amikor az érmek száma szóba jött, de aztán nem volt kedvem befejezni. Szóval biztos azért van, mert felnőttem és megkomolyodtam, de néha már értelmetlennek érzem azt, hogy az éremtábla lebeg mindenki előtt, és a sikert meg úgy általában véve a magyar sport teljesítményét csak az olimpiai érmek számával mérjük. Ha ebből indulunk ki, akkor marha jó, mert szereztünk női K2-ben egy bronzot, ezzel megint gyarapodott az éremgyűjteményünk. Miközben elfeledkezünk teljesen olyan eredményekről, mint Vas Blanka negyedik helye mountain bike-ban, vagy a triatlonosok szereplése, de bizonyos sportágakban, például tollaslabdában már azokat is mondhatnám, akik egyáltalán kijutottak az olimpiára, és ott voltak. Mert már ez is hatalmas bravúr tőlük, hiszen a merítési lehetőség meg a rendelkezésre álló feltételek az adott sportág tekintetében jóval szerényebbek idehaza, mint kajak-kenuban.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.