28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Vietnámi game-k - Miért jó a téma?



Írd ide hozzászólásod:

Spartan Spirit
Spartan Spirit [427]
Az USA-nak Vietnamban katonai téren súlyos kudarcai is voltak, nem csak sikerei. Sőt, azt lehet mondani, hogy az egész katonai doktrínájuk kudarcot vallott a dzsungelben, gerillaháborút sem igen láttak addig. Menet közben persze sokat fejlődtek, de alapvetően tévesen ítélték meg az egész szituációt. És igencsak lebecsülték az ellenfelet.

Az tök nyilvánvaló, hogy egy szuperhatalom sem vonulhat ki a teljes haderejével egy másik, pláne egy ennyire messze fekvő ország ellen - stratégiai, gazdasági, logisztikai okokból egyaránt nem. Elég nonszensz lenne. És katonailag sem lenne túl sok értelme.

Afganisztánban ill. Vietnamban ezt sem a SZU, sem az USA nem engedhette volna meg magának. És ennek elsődlegesen nem az volt az oka, hogy mondjuk a SZU ne mert volna bevetni akár sokkal több katonát is Afganisztánban az amerikai reakcióktól félve. Alig hiszem. Vietnamban sem ez volt a helyzet. Igaz, hogy csak korlátozott háborúkat lehetett vívni, de ennél azért nagyobb volt a tűréshatár. Egy komoly válság kialakulásához a SZU-nak atomrakétákat kellett vinnie Kubába!

Mindkét szuperhatalom annyi katonát és harci eszközt vitt Afganisztánba ill. Vietnamba, amennyit az adott körülmények között lehetett, ill. amennyit ésszerű keretek között, arányosan, a feladat megoldhatóságát figyelembe véve indokolt volt bevetni jelentős biztonsági ráhagyással (más kérdés, hogy mindketten elszámolták magukat). Ennél többet egyik nagyhatalom sem áldozhatott fel az adott célért, sőt később inkább a presztízsveszteséget is vállalták, csak kivonhassák már végre a csapataikat a nagyon is ráfizetéses akcióból. Ennyit ért meg nekik a kísérlet, többet nem.

Tehát elég értelmetlen felvetni annak a gondolatát, hogy mi lett volna, ha a SZU hadseregének döntő hányada otthagyja a SZU területét, és átmegy Afganisztánba, mert ez nem is fordulhatott volna elő még amerikai jóváhagyással sem. Ennek többek között komoly, gyakorlatilag megoldhatatlan anyagi akadályai lettek volna. Ekkora áldozatot ilyen méretű célért egyetlen állam sem vállalna. Inkább csak azért volt fontos, hogy ott volt a levegőben a másik szuperhatalom fenyegetése, mert így legalább nem mertek bevetni atomfegyvert. (Ezt a mostani USA-ra már nem lehet egyértelműen kijelenteni - lásd a kis hatóerejű atomfegyverek kutatási tilalmának feloldását. Ezek hamarosan elkészülnek, és az amik adott helyzetben szerintem nem fognak habozni bevetni őket. Biztos találnak majd arra is szuper magyarázatokat. )

Népi ellenállást katonai erővel egy bizonyos elkeseredettségi szint után nem lehetséges leverni, ott már csak egész tájegységek lakosságának likvidálása, esetleg deportálása 'segít', mert a lakosság nem csak anyagi, de emberi utánpótlással is szolgál az ellenállóknak. Ha lelőnek egy partizánt, akad helyette tíz másik a civilek közül, akik inkább halnak meg fegyverrel a kezükben, mint egy túszkivégzőosztag puskacsövei előtt. Szóval a népi ellenállás nem ismer korlátokat, katonai erővel csak egész települések kiirtásával, elűzésével lehet megfékezni ideig-óráig, hogy aztán újult erővel törjön ki ismét. A katonai erőben bízott a felkelők ellen Napóleon is Spanyolországban, de még ő is alaposan elszámította magát ebben a kérdésben (mélyen megvetette a felfegyverzett civil tömeget).

Itt nem pusztán az a kérdés, hogy erősebb-e és mennyivel a megszálló hadsereg, mert persze hogy sokkal erősebb. De nem ér vele semmit, ha az ellenség láthatatlan, ha meg akarják támadni, odébbvonul, és csak akkor csap le, amikor kedvezőek számára a körülmények.

Nem indokolt felvetni a kérdést, hogy "Remélem senki nem gondolja komolyan, hogy a felkelők képesek lettek volna ellenállni a Szovjet Hadsereg teljes erejű támadásának", mert a felkelőknek (nagyon helyesen) eszébe sem jutott volna ellenállni egy ilyen (sőt, általában semmilyen) támadásnak, hiszen úgyis alulmaradnának, hanem megbújtak, majd le-lecsaptak a leszakadt, náluknál gyengébb ellenséges kötelékekre. A megszállóknak egyszerűen nem éri meg, sőt legtöbbször nincs is annyi emberük, hogy annyi katonát tartsanak a térségben, amennyi képes a lakosságtól elszigetelni, majd felkutatni és likvidálni az összes partizánt.

Szóval nem szabad lebecsülni a partizánháborúkat, mert erre alaposan ráfaragtak már páran az igazán nagyok közül is. Sokan nem veszik komolyan, de bizony nem csak a katonai, de a lelkek feletti győzelem is fontos (felfogható pozitív és negatív értelemben is)!

Afganisztánban is az volt a helyzet, hogy nappal az oroszok voltak az urak, éjjel viszont a mudzsahedek. És nem sokat értek az oroszok a technikai fölényükkel a felkelők ellen, akik a hegyvidéken rejtőzködtek, és mellesleg a terepet is sokkal jobban ismerték.

Japán szárazföldi hadserege a 2. vh. idején technikailag és hadászatilag tényleg nem volt nagyon fejlett, pusztán abból az okból kifolyólag, hogy az ország rendelkezésére álló erőforrásokkal LEHETETLEN volt minden haderőnemet a kívánt szintre fejleszteni. Muszáj volt választaniuk, és elég érthetően a haditengerészet és a légierő mellett döntöttek. Mindazonáltal a szárazföldi csapatok morálja, fegyelme és önfeláldozókészsége kitűnő volt.

A III. Birodalom - felsőbbrendűségi tudatból, élettérelméletből kifolyólag - iszonyúan elrontotta a megszállási politikáját. Mesterségesen csináltak maguknak milliónyi ellenséget. Ilyen méretű ellenállást (és ilyen brutális hozzáállással), főleg amíg a megtámadott állam nem bukott el, akármekkora hadsereg is képtelen lett volna felszámolni a civil lakosság kiirtása vagy vagonokba pakolása nélkül. De az ilyen intézkedések meg máshol további felkeléseket okoznak. Szóval ez a hozzáállás nem vezet semmi jóra.

Egyébként az egész népek vagy néprészek tömeges áttelepítése nem is annyira ritka a történelemben, mint gondolnánk. A deportálások nagymestere a közhiedelemmel ellentétben nem Hitler, hanem Sztálin volt. Számos népet telepített át a birodalom egyik részéből a másikba (pl. a tatárokat). (J.V. Sztálin: "Magyarkérdés nincsen, csak vagonkérdés.") De ez a gyakorlat természetesen sokkal korábban is létezett: az asszíroknál bevett dolog volt, hogy így oldják meg a nemzetiségi problémákat. Ha egy népet meghódítottak, és nem akartak gondot vele, nyomban a behódolás után foghatták is a cókmókjukat, és irány Horány. Ezt tették a zsidókkal is: jól széttelepítették őket. De a Bibliában máshol is olvasni ilyesmit: ilyen deportálás volt a zsidók babiloni fogsága is. A hódító ezzel több legyet ütött egy csapásra, nem kell részletezni, hogy miért.

Vietnam kommunista rezsimjéről szerintem nem sző senki rózsaszín ábrándokat. Pusztán azt mérlegeljük, hogy ha egy szuperhatalom a saját érdekeit veszélyeztetve látván beavatkozik egy nép harcaiba, a saját érdekeit kiszolgáló bábkormányt támogat, ott olyan népirtó háborút folytat, amelyben a civil áldozatok száma milliós nagyságrendet ér el, a nép nagy része gyűlöli őket vagy fél tőlük, akkor az ilyen gyilkos nagyhatalomnak semmi keresnivalója nincsen a kérdéses területen. A belpolitikai problémákkal sajnos minden népnek magának kell megbirkóznia, kívülről csak nagyon ritkán lehet segíteni. Minden nemzetnek magának kell kivajúdnia a saját fejlődési fokozatait - és ez előbb-utóbb sikerülni is fog, ha a nagyétkű szuperhatalmak békén hagyják őket.

Nem semmi, milyen sokat írtam.

-- Censored --

Epameinondasz
Epameinondasz [249]
Én szigorúan a katonai kérdésekről beszéltem, politikáról, ideológiáról lehet vitatkozni, de a harctér törvényszerűségeiről nem nagyon. Abszolút háborúban, Vietnámnak cseppnyi esélye sem lett volna az Egyesült Államok hadigépezete ellen. A Szovjetunió haderejének, mondjuk 10 százalékával sem vett részt Afganisztán megszállásában. Remélem senki nem gondolja komolyan, hogy a felkelők képesek lettek volna ellenállni a Szovjet Hadsereg teljes erejű támadásának. A II. vh. után, a hidegháború miatt, csak korlátozott háborút viselhettek a felek, ezért alakultak ki a patthelyzetek. A népi ellenállást a katonai erő letöri, a rendezés a politikusok dolga, de ezt a részt nem tárgyalom.

Japán jó példa a dzsungelháborúra, egy szervezett haderő megütközik, egy nálánál sokkal erőteljesebb haderővel és rendre alulmarad, ennek következtében a Szövetségesek új hadműveletekbe foghattak, ellenben Vietnámmal. Japán szárazföldi hadereje, oly gyenge volt, hogy nem hadműveleti, de még harcászati ellentámadásokra is alig volt képes, csak védekezett és visszavonult, ami egyenlő a vereséggel a hadművészetben. Gyengeségük legfőbb bizonyitéka a szovjetek Mandzsúriában bekövetkezett hadművelete. Halhin-Gol után kerek 6 évük volt a japánoknak, a védelem megszervezésére, 6 nap alatt a szovjetek áttörték teljes mélységében a védelmet és kb 14 nap alatt szétverték a 881 000 fő létszámú ellenséges erőket, melyből 444 000 fő volt a Kvantung hadsereg. A szovjet ékek naponta 60-80 km (!) mélyen nyomultak előre. Ennek oka a japán erők mind hadelméletben, mind technikában mutatott végtelen lemaradása.

A III. Birodalom megszállási övezetében valóban nagy volt a népi ellenállás, amit nem tudott elfolytani, ennek oka a szélsőséges rendszerük és a túlvállalt, megoldhatatlan katonai feladatok.

Észak-Vietnámról kialakult rózsás képről néhány gondolat. Még a 90-es évek elején egy nemzetközi történész és kutatócsoport kiadott, egy vaskos tanulmányt A kommunizmus fekete könyve címen. Angolától Vietnámig minden olyan ország szerepel benne, melynek kommunista kormánya volt, vagy a területén nagy szervezkedés folyt. Ho Si Minh kormánya csupán a harcok alatt, tízezrekben mérhető saját állampolgárt végeztetett ki, nem megfelelő együttműködés, ill. ellenzéki magatartás okán, a déli területek megszállása után ismét vérengzés következett.

A vietkongok önerőből nem űztek ki senkit, erősen szükséges volt a VDK reguláris hadserege is.

Vissza

Fórumszabályzat