És az is katonai kudarc, ha egy hadsereg folyamatosan képtelen elérni a stratégiai céljait. Tény, hogy az amik keze meg volt kötve Észak felé, ráadásul Kambodzsából is jöttek a vietnamiak. Ez leszűkítette a lehetőségeket, de az azért alapon nem akartak nagy dzsungelharcba bonyolódni, hanem szokás szerint a légifölényükre alapozták a stratégiájukat. Sokat vártak a VDK iszonyatos méretű bombázásaitól, de elszámították magukat. Az amik sose voltak valami nagy stratégák. A visszaemlékező amerikai tisztek is ki szokták emelni, hogy mennyire téves volt a stratégiájuk. Ebben azért lehet valami. Félmillió emberük ott volt. Persze ha intelligensebben viselkednek, valószínűleg akkor sem tudtak volna győzni az adott feltételek mellett, csak előbb rájöttek volna, hogy ki kell vonulni. De itt már a nagyhatalmi arrogancia is közbeszólt.
Azt nem tudom, hogy mennyire voltak képzetlenek a japán tisztek mondjuk az amikhoz képest, de az biztos, hogy Japánban sokkal nagyobb volt a tisztelete a harcnak és a hadseregnek, mint Amerikában valaha is. A magas presztízs pedig azt jelenti, hogy nem a reszli megy katonának, mint Amerikában, ahol a biznisz karrier a csúcs, hanem a legtehetségesebbek. A japán tisztek nagyon ambíciózusak voltak, és nagyon bizonyítani akartak, a háború az életük volt. És mindig szorgalmasan tanultak más népektől.
Azért úgy lenne igazságos, ha nem csak a japán vereségekre emlékeznénk, mert azok akkor következtek be, amikor az ellenséges ipari kapacitás és katonai túlerő már lehengerlő volt. (Midwaynél és egy csomó más helyen alapvetően a kódtörés miatt veszítettek.) Elég csak Szingapúr fantasztikus bevételére gondolni, ahol azért eléggé bebizonyították a japán szárazföldi tisztek és katonák, hogy mire képesek.
A japánok magas veszteségeit tudtommal leginkább az okozta, hogy a védővonalaikat az amik korlátlanul tudták bombázni, mivel a túlerőben levő légierejük eltüntette a japán vadászokat.
A tengerészgyalogságot tényleg elég jól felkészítették, de mekkora részét tették ki a hadseregnek? A többség úgy-ahogy kiképzett zöldfülű volt, míg a Japán Hadsereg már a '30-as évek eleje óta háborúzott. Japán a minőséget képviselte az amerikai mennyiséggel szemben (ez a haditechnikai hátrányuk ellenére is igaz). A japán katonákat sokkal keményebben fogták, mint a nyegle amikat, és alapon is fegyelmezettebbek voltak (egészen más a japánok viszonyulása az idősebbekhez és a feljebbvalókhoz, mint a demokratikus amcsiké), és ez azért a harcokban is előnyt jelent. Általánosságban szerintem a keleti életfelfogás és viszonyulás a halálhoz sokkal előnyösebb a háborúban, mint a nyugati. (Persze más tényezők is számítanak.)
A rituális öngyilkosság tényleg megnövelte a képzett tisztek veszteségeit (pl. sok magasan kvalifikált tengerésztisztet veszítettek el úgy, hogy azok a hajójukon maradtak, amikor az elsüllyedt), de ezt azért nem nevezném teljesen felesleges veszteségnek. A japán tradíciókat tekintve ez egyrészt 'normális' volt (tehát jelentősen rontotta volna az általános morált, ha elmaradnak az ilyen öngyilkosságok), másrészt azt mutatja, hogy mennyire halálosan komolyan vették a japánok a katonai hivatást, és pontosan tudták, hogy egy pillanatra sem könnyelműsködhetnek: csak egyszer hibázhatnak, a becsület csak egyszer játszható el. Ez pedig hihetetlenül megnövelte a személyes elkötelezettségüket a harc sikere iránt.
-- Censored --
