Már ott kihazudta a kartács a három litért, hogy Barcelona baszkföldön van, amikor aztat még Matisz nagypapa is tudja, hogy barcelona Katalónia fővárosa, és ha egy barcelonainak azt mondja a kartács, hogy ez baszkföld, akkor rosszabul jár, mint az aki Számvébernek azt mondja, hogy MP-44.
Baszkföld katalóniától nyugatra van (jócskán). Elvileg (történelmileg) Pamplóna a fővárosa (ahol a bikák elől futnak a részegek), ám a spanyol közigazgatás szerint még ettől is nyugatabbra van a jogi baszkföld melynek két meghatározó városa San Sebastian és Bilbao. A főváros azonban Vittoria.
Ezek után nem is részletezném a baszksapka témáját, hiszen úgyis nekem van igazam.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Szalacsi Sándor, a Kocsordi jó munkásember!:)
Nagyrészt igaz amit Lackó kartács leírt, deviszont... így magyaráz takiÁrpi, hogy a Baszk sapka az enm ugyanaz, mint a beret!
Én vótam valamikó Spanyolországban, Barcelonánál, ami már elég erősen Baszkföld, és ott láttunk eredeti brand new original baszk-sapkákat. És azoknak is volt "villámhárítójuk". Túl sok mindenben nem különbözik a Magyarországon is honos (jó)munkás sapkától, csak nincs ennyire proletár jellege, és valóban kicsit más a fazonja.
A Beret az azért más, az teljesen lapos, nincs "villámhárító", és általában félrecsapva hordják (nekem is van egy). Ez inkább kicsit katonásabb viselet, de az utcán is lehet vele sokszor találkozni (személyes tapasztalat)
Egyébiránt sándorsapkával is sokat lehet találkozni! Szintén tapasztalat. És ráadásul Budapesten, nem is a Dunántúl...

Tegnap már akartam erről írni, de sajnos nem tettem meg.
Szóval ki kell, hogy javítsalak:
Szalacsi Sándoron SVÁJCI sapka látható. A BASZK sapka (angolul beret) egészen más. A baszk sapkán nincsen kis kunkor és a fazonja is más (például a teteje elég lapos) és a katonák hetykén félre szokták csapni. (egyébként azért baszk a neve, mert a baszk népviselet egy darabja: piros színben, filcszerű posztóból)
A svájci sapka magyarországon szerelő/munkás (vö: jómunkás) sapkaként vonult be. Hofi Géza előadóművészen is sokszor ez a sapka szerepel, kiemelve a proletár vonalat. A sapka leginkább kék vagy szürkéskék formában kapható. Csúcsosabb a teteje, főleg a középen található kis kukkor miatt, ami abban segíti az olajos kezű jómunkásembereket, hogy különösebb összekenés nélkül le tudják venni a fejükről. Ipari tanulók kedvenc tréfája a munkába feledkezett társuk sapkájáról óvatosan levágni ezt a kunkort és a keletkező lyukba finoman egy tölcsért illesztve, fáradt olajjal telíteni az illető feje és sapkája közötti teret.

Höh, nemtom újdonság-é valakinek, de fényt derítettem a Szalacsi sapka valódi nevére.
Az Oxford szótáramban akadtam a gyönyörű ábrára, ami alá az vala írva: beret. Egy Angol magyar szótár segítségével kiderítettem: baszk/svájci sapka. Nekem újdonság.
[kishell]
Az Oxford szótáramban akadtam a gyönyörű ábrára, ami alá az vala írva: beret. Egy Angol magyar szótár segítségével kiderítettem: baszk/svájci sapka. Nekem újdonság.
[kishell]
[Brutus, fiam, ne játssz azzal a késsel! Valaki még megsérülhet.]
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 18:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1605]
- 18:18
- boldog születésnapot nekem!:) [4020]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]