Igen, de szerintem rettenetesen félnek bármilyen kérdéssel/problémával őszintén szembenézni, mert attól tartanak hogy ez földcsuszamlásszerűen újabb kérdéseket vetne fel - főleg a mai világban, ahol a tudomány rohamléptekkel halad - hamar kikezdené őket. A racionális érvekkel történő párbeszéd mintha nem lenne az egyház erőssége, inkább a "MERT!" és a "CSAK!" típusú válaszokban jók. Szóval nekem az jön le, hogy félnek, hogyha bármilyen kis lépést tennének a haladás irányába, akkor az menthetetlenül elsodorná az egész szervezetet úgy ahogy van. Szerintem nem lehet 2000 éves törvényekhez körömszakadtunkig ragaszkodni, figyelmen kívül hagyva azt, hogy mennyi minden változott ez alatt az idő alatt.
Aztán persze lehet, hogy van akinek az egyház jelenti a "sziklát a tengerben" ami mindig ott áll stabilan, és ha változna, akkor az nem lenne az igazi.
Ez van, különbözőek vagyunk, ami az egyiknek maradiság,vagy vaskalaposság az a másiknak a tradíciókhoz való ragaszkodás és a szilárd, megingathatatlan alap.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
2005.04.19. - Az új pápa XVI. Benedek pápa őszentsége
Először vitatköznék veled valamiben, pres!
Szerintem akinek földi helytartó kell, az nem Istenben hisz, hanem a papságban. Ratzinger pedig nem nagyon viselkedett példásan, pl. ha jól tudom, a protestánsokra mondott igencsak durva dolgokat. Ez nekem nem példás viselkedés! Fogadja el, ha valaki másként gondolja a dolgokat, ilyen magas beosztésban, amiben eddig is volt!
Végezetül pedig a tízparancsolatról: ne paráználkodj?
Ez hol állja meg a helyét? Szerintem az sem állja meg a helyét, hogy ellenzik a fogamzásgátlást. Hadd terjedjen csak minden halálos betegség és hadd szaporodjanak azok, akik már amúgy is zsúfoltan vannak! Az egyházat én személy szerint sokkal többre értékelném, ha nagyobb rugalmasságot tanúsítanának a haladás irányában. Valahogy úgy képzelem el, hogy a hülyeséget elhagyni, az észérveket pedig elfogadni!
Szerintem akinek földi helytartó kell, az nem Istenben hisz, hanem a papságban. Ratzinger pedig nem nagyon viselkedett példásan, pl. ha jól tudom, a protestánsokra mondott igencsak durva dolgokat. Ez nekem nem példás viselkedés! Fogadja el, ha valaki másként gondolja a dolgokat, ilyen magas beosztésban, amiben eddig is volt!
Végezetül pedig a tízparancsolatról: ne paráználkodj?
Ez hol állja meg a helyét? Szerintem az sem állja meg a helyét, hogy ellenzik a fogamzásgátlást. Hadd terjedjen csak minden halálos betegség és hadd szaporodjanak azok, akik már amúgy is zsúfoltan vannak! Az egyházat én személy szerint sokkal többre értékelném, ha nagyobb rugalmasságot tanúsítanának a haladás irányában. Valahogy úgy képzelem el, hogy a hülyeséget elhagyni, az észérveket pedig elfogadni!...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
Elnéztem, ahogy ifjú titánként ellopod a tüzet az Olümposzról, de annyira nekiiramodtál vele, hogy elfújta a menetszél.
A lényegre térve azok az emberek akik úgy gondolják, hogy kell Isten és közéjük egy kapocs (mert ami van, azt nem érzik igazán), azoknak nagyon sokat jelent, ha van egy földi helytartó, aki fáklyaként világítja be a járható utat. Ez a Ratzinger az őt megválasztó egyház szerint igencsak példásan viselkedett mindez idáig, és ezért úgy gondolták megfelelő lehet a fény hordozására, illetve annak életben tartására. Ez az ember sokat tesz a politikai konfliktusok enyhítésében (pl. II. JP vs. Hidegháború), küzd az éhezőkért, stb-stb. illetve utat mutat az őt követőknek, ami IMHO nagyon sok embernek teszi jobbá az életét nap mint nap azáltal, hogy egy olyan erkölcsi rendre épül (Tízparancsolat), amely a mai napig megállja a helyét.
A pompa részében egyetértenék veled, mert az Assisi Szt Ferenc féle vonal (nyilván Zeffirelli apropóján) jobban tetszik.
Na ennyi, de ifjonti hévedből jobb lenne ha visszavennél, mert akkor is leveszik rólad a szentölt vizet, ha nem is volt rajtad.

Fuck it Dude let`s go bowlin`
Én rohadtúl nem teszek értük semmit és nem tom hogy ha lenne annyi lóvém akkor tennék-e értük valamit, de az úgy szerintem nem helyén való, hogy nem tesz az ember semit + még annyiam szeretik mint a dög mert ő lett kinevezve....és ha nem Benedek ha nem egy másik ember lett volna megválaszta??? Akkor azt imádnátok?
Az elöző kérdésre várom a választ. Na, szóval csak dumálsz, hogy "jaja, szegény éhezők" vagy teszel értük valamit? Ha nemteszel értük semmit, milyen jogon vonsz kérdőre mást ebben a kérdésben?
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
Nem az újról beszélek..hanem az összesről.
Mit kellett volna tennie pár nap alatt? Ki mondta, hogy "annyira" szeresd? Ki mondta, hogy szeresd?
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
Úgyértem hogy valami érdemlegeset. Amiért tényleg ennyire szeretni kéne.
Tett ő valamit igazándiból?
Hehe. Vicces vagy.
Hehe. Vicces vagy.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Most lehet hogy páran megköveznek...én csak az egyéni vélaményemet írom le.
Szal engem nagyon idegesitett amikor meghalt a pápa akkora felhajtást csináltak belőle és ezért is lettem ideges mert nem tom hogy az emberek miért vannak úgy oda érte. Tett ő valamit igazándiból? Biztos kiérdemelte azt hog a segge alá nyomják folyamatosan a pénzt és nagy arany fuxa van. De amit a KATOLIKUSOK művelnek az valami borzalom. Ha csak Vatikán fele vagyonát elosztanák az afrikaiak közt akkor midenki jól élne és akkor én is megbecsülném őket. De nem..inkább épitsünk féig arany oltárokat meg hatalmas templomokat meg mindent. Nem tom hogy miért mert nekem ezen a téren kevés tudásom van de Isten a szegényeket részesití elönyben. Nem rosz dolgokra dobják ki a sok pénzt hanem inkább hülyeségekre. Visszatérve a pápára engem rohadtúl idegesít hogy így uzzsonáig ki kell nyalni neki mikor nem csinál semmit. Egyáltalán a pápának miköze Istennek? Semmi. Ez csak a hülye emberiség hülyesége.....ugyanúgy mint Isten mert én nem hiszek benne...Nahh..most jól kitombóltam magamat
UI: Aztán lehet hogy csinál valamit a pápa, de én nem tok róla.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]