Most leírok valamit, ami mélyen sérteni fogja a vallásos embereket, de nem érdekel. Ez az egyház halálra van ítélve. De nem csak ez a vallás, sok más is. Nem fog fennmaradni még ezer évet, legalábbis ebben a maradi formában tuti, hogy nem. Az emberiség elérkezett egy olyan korba, amelyben már a fejlődés még az exponenciális mértéket is meghaladja. Az ilyen ütemű fejlődést már az emberek is nehezen viselik, mert egy generáció alatt olyan sok minden változik, hogy szinte lehetetlen átadni az értékeket az utókornak, mert mire az egyén elér abba a korba, hogy a gyerekét neveli, már teljesen érvényét veszíti mindaz, ami az ő korában még megállta a helyét. A vallás eképpen - rugalmatlansága és tehetetlensége miatt - el fog tűnni. Nem 10, nem 20 év múlva, de az emberek egy idő után rájönnek, hogyan is épül fel az univerzum és ez az egész világ körülöttünk és hogy hogyan működik. Tudom, hogy ez elég meredeknek tűnik egyelőre, de higgyétek el, azok a generációk amelyek már teljes egészében az információs társadalomban nőnek fel, nintendoval, mobiltelefonnal, számítógépekkel az oldalukon, nem a vallás irányába lesznek inkább nyitottabbak. Még valami: én nem azt a nézetet vallom, hogy nem kellenének értékek, amikhez tartani kellene magunkat, hanem azt, hogy ezek az értékek igencsak gyorsan változhatnak és változnak is. És nem lehet erőltetni idejétmúlt értékeket. Illetve lehet, csak felesleges.
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
Végezetül pedig a tízparancsolatról: ne paráználkodj?