Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Egy interjúban Marcin Iwinski, a CD Projekt igazgatója elárulta, hogy számításaik szerint a Witcher 2-őt legalább 4,5 millióan töltötték le illegálisan. Ez, mint mondta, nem pontos szám, és inkább optimista becslés, mint realista, így könnyen lehet, hogy a kalózkodás aránya (az értékesített példányok száma 1 millió felett van) a véltnél jóval nagyobb volt. Iwinski ugyanakkor megerősítette, hogy továbbra sem erőltetik a DRM megoldásait: "Eleinte persze mi is kipróbáltuk a technológiát, de sajnos nagyon hamar kiderült, hogy semmit sem ér. Bármivel is próbálkoznak a kiadók, úgyis feltörik a játékot néhány napon belül, így a szigorú másolásvédelem csak a vásárlóink életét nehezíti meg. Magyarul értelmetlen a használata. A mi cégünknek a kezdetek óta a kalózok a legnagyobb ellenfelei, de DRM helyett inkább azzal próbáljuk meggyőzni az embereket, hogy még a sima dobozos verzióba is rengeteg extrát pakolunk be, a gyűjtői kiadásról már nem is beszélve."
