A Codemasters az E3-on mutatta be elsőként rally-sorozatának harmadik részét. A játék először csak PS2 és Xbox konzolokra jelenik meg (mégpedig szeptember 27-én), PC-s verzió csak valamikor jövő évben várható. Karrier módban hároméves szerződés keretében kell versenyeket nyernünk a Ford Rally Sport csapat számára. Colin McRae Ford Focus RS WRC autója az eddigi 800-al szemben ezúttal 14000 sokszögből épül fel. Azonban nemcsak a neves pilóta járművével száguldhatunk majd. A bajnokságon kívüli többi játékmódban három négykerék-meghajtású, négy kétkerék-meghajtású autó is, valamint további klasszikus és bónusz versenyautók is a palettán vannak. Az autók között a következőket találjuk: Mitsubishi Lancer EVO 7, Subaru Impreza WRX 44S, Citroen Xsara Kit Car, Ford Puma Rally, Citroen Saxo Kit Car, Fiat Punto Super 1600, MG ZR, Ford RS200 és Lancia 037. A versenyhelyszínek Japánban, Spanyolországban, az USA-ban, Svédországban, Finnországban, Görögországban, Ausztráliában és Angliában vannak. Az autók alapos modellezése mellett nagy figyelmet szentelnek Colin McRae és navigátora, Nicky Grist ábrázolásának is, az autó minden mozdulatára reagálnak majd, fékezéskor például előre dőlnek a lendülettől.
Colin McRae Rally 3
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]