Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Megannyi közepesen vagy még rosszabbul sikerült videojáték adaptáció után idén októberben megjelent az Alien: Isolation, amely végre remekül sikerült és méltó az idegenek világához. A játékot fejlesztő The Creative Assembly természetesen nem adja fel a Total War vonalat sem, de már most folyik a játék folytatásának előkészítése. Erről Gary Napper vezető grafikus beszélt egy interjú során, aki elmondta, hogy napi szinten szóba kerül a téma a stúdióban. Az íróknak konkrét elképzeléseik vannak a történet alakulásáról és egyre több ötletet gyűjtenek össze a játékkal kapcsolatban. Azt is hozzátette, hogy ha el is készül az új játék, az bizonyára ismét egyetlen idegenre épít majd, mivel az első rész bizonyította a koncepció sikerét.
A stúdiónál egy kisebb csapat továbbra is támogatja az első felvonást, amelyhez a napokban új frissítés is érkezett. Ennek érdekessége, hogy két új nehézségi fokozatot ad a játékhoz: egy nagyon könnyűt és egy piszok nehezet. Előbbi esetében az idegen még az eddig legkönnyebb fokozathoz képest is visszafogottabb lesz (tény: az eddigi könnyű fokozaton is tudott fejtörést okozni) és könnyebb lesz elterelni a figyelmét. Emellett sokkal több alkatrész lesz szétszórva az állomáson, hogy több felszerelést tudjunk készíteni. Végül az állomás személyzetét és a szintetikusokat is jóval könnyebben le lehet győzni.
Ezzel szemben a Nightmare fokozat tényleg rémálomba illő kihívások elé állítja a játékosokat. Az ígéretek szerint az idegen még élesebb érzékekkel rendelkezik, valamint alkalmazkodni fog a szokásainkhoz. Egy trükköt csak egyszer játszhatunk el vele, legközelebb már számítani fog rá. A személyzet és a szintetikusok is sokkal agresszívabbak lesznek, így ők is óriási veszélyt jelentenek majd ránk. Ha mindez nem lenne elég, ezen a fokozaton nem számíthatunk sem a térképre, sem pedig a mozgásdetektorra.