Hamarosan újabb túlélőhorrorral gazdagodik a videojátékos társadalom, ugyanis megjelenik a Monstrum végleges verziója. A játék korai változata januárban érkezett meg a Steamre, ahol a játékosok kizárólag pozitívan vélekednek róla. A történet egy elhagyatott tankerhajón játszódik, amelyen három különböző szörny is garázdálkodik. Persze nem egyszerre, minden újrajátszásnál másik elől kell megmenekülnünk, ehhez pedig egészen más taktikára és eszközökre lesz szükségünk. Ráadásul a hajó belseje is minden újrajátszásnál véletlenszerűen megváltozik, így garantálva, hogy kétszer ugyanabban az élményben ne legyen részünk. Ha pedig mindez nem lenne elég, egyetlen fegyverünk egy világítórúd lesz, ha pedig elbukunk, kezdhetünk mindent a legelejéről.
„Nagyon izgatottak vagyunk, hiszen jövő héten kiadjuk a Monstrum teljes verzióját. Fárasztó utazás volt a korai változat januári premierje óta, ezért is örülünk annyira, hogy végül révbe érünk. De hagyom is a rossz szóvicceket, viszont remek érzés látni, hogy ennyien játszanak a Monstrummal és élvezik, visszajelzéseikkel pedig még jobbá teszik azt. A világ minden tájáról érkező rajongók videóit és képeit nézegetve érezzük, hogy megérte az egész, és reméljük, hogy értékelni fogják az újdonságokat, amiket a végleges változatba szánunk.” – áradozott Jamie Cross, a játék rendezője.
A Monstrum két nap múlva, május 20-án jelenik meg kizárólag PC-re.
Révbe ér a Monstrum
A hajón játszódó horrorjáték néhány hónapnyi tesztelés után megkapja végleges kiadását.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén
- 2. Ghost Master: Resurrection teszt – Visszatért a 2000-es évek egyik legegyedibb stratégiai játéka
- 3. Minos teszt – A mitikus Minótaurosz mindennapjait mímelhetjük
- 4. Life is Strange: Reunion teszt – A Marvel-moziverzum szintjét hozza a Deck Nine új kalandjátéka
- 5. Rise of Piracy early access próbakör
Legfrissebb fórumtémák
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 14:55
- Helyzetjelentés [157595]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
- 22:03
- I Am Jesus Christ teszt – Megváltószimulátor [hozzászólások] [24]
- 16:39
- Rise of Piracy early access próbakör [hozzászólások] [5]
- 17:53
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9511]
- 12:53
- Sorozatok [11004]
- 16:32
- Rossz PC játék sorozat [673]
- 22:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1576]
- 14:18
- Aliens: Dark Descent teszt – Jézus helyett xenomorph jön Xenteste [hozzászólások] [41]
