Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Új előzetes érkezett a hónap végén konzolokra, március elején pedig PC-re megjelenő Far Cry Primalhez. Ezúttal egy élőszereplős trailerhez van szerencsénk, amely egész egyedi irányból közelít a játékhoz: a jövőből. A video ugyanis szép lassan halad visszafelé az időben. Először egy jövőbeli háború képeit láthatjuk, majd megérkezünk Normandia legendás partjaira. A következő hadszíntér már Napóleon korából származik, majd egy újabb ugrással máris a sötét középkorban találjuk magunkat. Végül csak megérkezünk a játék időszakába, vagyis a kőkorszakba, ahol azonban már nem seregnyi katona vesz körül minket, hanem a náluk sokkal veszélyesebb vadvilág.
Hangulatos előzetest kapott tehát a Far Cry Primal, amely PlayStation 4-re és Xbox One-ra február 23-án, PC-re pedig március 1-én fog megjelenni.