Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
John Scalzi a Vének háborúja sorozatával tett szert világhírnévre és kétségtelenül megérdemelten tartják napjaink egyik legjobb sci-fi írójának. A Vének háborúja széria számos köteten át mesélte el az emberiség jövőjének történetét, háborúit más fajokkal és birodalmakkal, technológiai fejlesztéseit és azok katonai jelentőségét. Regényei rendre fordulatokkal gazdagok voltak, de nem mehetünk el Scalzi sajátosan szarkasztikus humora mellett sem, amely az évek során szintén védjegyévé vált.
Scalzi több ízben is ki-kikacsintott más univerzumokba, így születhettek meg a Bezárt elmék és a Vörösingesek regényei, amelyeknek semmi köze nem volt a Vének háborújához. A jövőben pedig egy vadonatúj világot tár majd elénk, ugyanis új sorozaton dolgozik. Ennek első regénye Az összeomló birodalom lesz. Ennek története a távoli jövőben játszódik, amikorra az emberiség megfejtette a csillagközi utazás titkát. Mivel a fizika törvényei kimondják, hogy a fénynél lehetetlen gyorsabban mozogni, ezért más megoldást kellett keresni. Így találtak rá egy dimenziók közti mezőre, az Árra, amelynek segítségével elérhetik a téridő bizonyos pontjait, így számtalan naprendszerbe eljuthattak. Az emberiség ki is áramlott a Földről és generációk alatt szinte teljesen meg is feledkezett egykori otthonáról. Távoli galaxisokban megalapították új birodalmukat, az Egyesülést, amelynek alaptétele, hogy egyetlen emberi előőrs sem maradhat meg a többi nélkül. Ez biztosítékot jelent a csillagközi háború ellen, de egyben az uralkodás záloga is a birodalom vezetősége számára - a rendszer azonban nem hibátlan, és erre néhányan rájönnek. Egy tudós az élete kockáztatásával próbálja tudatni az uralkodóval, hogy a birodalom az összeomlás szélére került. Az egyik kereskedőház sarja ördögi összeesküvés nyomaira bukkan. Az Egyesülés új császárnője pedig veszélyes hazugságokkal és árulással kénytelen megküzdeni, miközben körülötte kitörni készül a forradalom. Míg mindhárman versenyt futnak az idővel, hogy megmentsék az emberi civilizációt, az ellenfeleiknek egészen más terveik vannak.
Az összeomló birodalom Scalzi többi művéhez hasonlóan az Agave Könyvek jóvoltából jelenhet meg hazánkban is. A premierre sem kell már sokat várni, március 21-én kerül a könyvesboltok polcaira.
