Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a Far Cry 5-höz is lesz season pass, ráadásul az ebbe tartozó három DLC is egész érdekesnek ígérkezik. Most viszont a Ubisoft részletesebben is foglalkozott a premier után várható fizetős és ingyenes bővítésekkel.
Aki befizet a season passra, az megkapja a játék mellé a Far Cry 3 Classic Editiont is, amely a harmadik rész egyszemélyes kampányát tartalmazza némileg feltupírozott formában. Emellett három DLC-t kap a pénzéért. Az első a Hours of Darkness lesz, amelyben a vietnámi háború közepébe csöppenünk. A cél minél több vietkong levadászása, és közben kimenekíteni saját és barátaink bőrét a háborúból. Ezt követi majd a Lost on Mars DLC, amelyben a vörös bolygón harcolhatunk a rovarszerű idegenek ellen – minimális gravitáció mellett, hogy még nagyobb móka legyen. A sort végül a Dead Living Zombies zárja, amelyben természetesen feltámadnak a holtak, nekünk pedig arról kell őket meggyőznünk, hogy a túlvilág jobb hely nekik.
Ami pedig az ingyenes tartalmakat illeti, a minap már foglalkoztunk a Far Cry Arcade-del, amely a játék pálya- és küldetésszerkesztője lesz. Emellett a Far Cry 5 Live Events érdemel említést, amely tulajdonképpen időszakos kihívások és események sorozata. Aki ezekben helytáll, új járművekkel és hasonló finomságokkal fog gazdagodni.
A season pass három DLC-jéről az alábbi trailert érdemes megnézni. A Far Cry 5 március 27-én érkezik PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.