
Mike Morhaime szinte napra pontosan két esztendővel ezelőtt hagyta ott a Blizzardot, a céget, amelyet 24 évesen, 1991-ben alapított két társával (eredetileg Silicon & Synapse néven), és amelynek ügyvezető igazgatója volt hosszú időn át. Az elmúlt időt azonban nem láblógatással töltötte: helyette egy vadonatúj céget alapított Dreamhaven, azaz "Álomkikötő" néven, amelynek célja játékok fejlesztése és kiadása. A vállalat székhelye korábbi munkahelyéhez hasonlóan szintén a kaliforniai Irvine.

A Dreamhaven ráadásul mindjárt két saját stúdióval mutatkozott be, amelyek mindegyikét ex-Blizzardos szakemberek irányítják. A Moonshot nevű csapatot Jason Chayes, Dustin Browder és Ben Thompson vezeti. Chayes korábban a Hearthstone csapatot vezette executive producerként, de dolgozott korábban az Electronic Artsnál és a Walt Disney játékos részlegénél is. Browder 25 éve van a játékiparban, dolgozott game director pozícióban például a StarCraft II-n, a Heroes of the Stormon és a Command and Conqueren is. Thompson a Hearthstone kreatívigazgatója volt, de például a World of Warcraft kártyajátéknál is művészeti igazgatóként ténykedett.

A másik stúdió a Secret Door nevet kapta, vezetői pedig Chris Sigaty, Alan Dabiri és Eric Dodds. Sigaty többek közt executive producer volt a Hearthstone, StarCraft II és Heroes of the Storm játékoknál, de vezető producerként dolgozott már az eredeti Warcraft III-on is. Dodds a Hearthstone game directora volt, de tervezőként részt vett a WoW és a StarCraft munkálataiban is. Dabiri technikai igazgató és game director pozíciókat töltött be olyan projekteken, mint a Warcraft III, a StarCraft II és a Heroes of the Storm.
Természetesen mindkét csapatban számos tapasztalt fejlesztő dolgozik a vezetők mellett is. Konkrét projektet egyelőre egyikük se jelentett be, további jelentkezőket azonban várnak a munkatársak közé. Kíváncsian várjuk, min dolgoznak a két ambiciózus új stúdióban.