
Kétségtelen, hogy a legnagyobb francia kiadó, a Ubisoft élt már meg szebb időket is. Az utóbbi években egyre több AAA-kategóriás játékuk fuccsolt be többnyire technikai problémák vagy egyszerűen az új ötletek hiánya miatt. A legnagyobb húzóneveik közül több is eléggé megfáradt az évek során.
Az Assassin’s Creed szériának ugyan jót tett a néhány évvel ezelőtti irányváltás, de a legutóbbi epizód, az Assassin's Creed Valhalla már ismét sokakban hagyott hiányérzetet. A Far Cry széria nagyjából a harmadik rész óta ismételgeti önmagát.

Assassin’s Creed Valhalla teszt – Vikingek közé vitt utunk
A Ubisoft kultikus akciójáték-sorozata új epizóddal bővül.
Az igazi fordulópontnak a jelek szerint a Tom Clancy's Ghost Recon: Breakpoint bizonyult, amely bár ambiciózus projekt volt, a megjelenés után hatalmas bukás lett belőle a már említett technikai problémák és a hangulat szinte teljes hiánya miatt. A Ubisoft ezt követően döntött úgy, hogy elég volt, ideje új alapokra helyezni a dolgokat.
Lényegében minden futó projektjüket elhalasztották, hogy több időt adjanak a fejlesztőknek. Ám ez sem hozta meg egyelőre a várva várt áttörést, legalábbis a legutóbbi nagy játékuk, a Watch Dogs Legion sem váltotta meg úgy a világot, ahogy szerették volna. Habár alapvetően nem volt egy rossz játék, sőt.

Watch Dogs Legion teszt – A Ubisoft kezdi már kapiskálni?
A francia kiadó elkészítette története talán legzseniálisabb világát, de ki is tudja használni?
A Ubisoft a napokban tartotta a szokásos negyedéves pénzügyi jelentését a befektetők felé, és mint általában most is szóba kerültek a jövőbeli tervek és az épp futó projektek. Több érdekes hír is érkezett a beszámolóról.
Habár a Ubisoft Massive jelenleg több játékon is dolgozik (egy cím nélküli Avatar és egy szintén cím nélküli Star Wars játék készül náluk), nem fordítanak hátat legutóbbi játékuknak sem. A Tom Clancy's The Division 2 a hírek szerint ebben és a következő évben is bővülni fog, bár egyelőre nem részletezték, hogy milyen formában. Akik tehát egy esetleges The Division 3-ban reménykednek, egyelőre türelmesnek kell lenniük, akik viszont örülnének további újdonságoknak az egyébként kimondottan jól sikerült második részhez, azok dörzsölhetik a tenyerüket.
Szóba került a 2019-ben bejelentett, de azóta alig-alig említett Tom Clancy's Rainbow Six Quarantine is. A játékot eredetileg 2020-ra várták, de többek közt a koronavírus miatt is lassabban haladt a fejlesztés a tervezettnél. Ám a legújabb hírek szerint van ok a bizakodásra, ugyanis a Ubisoft mindenképpen úgy számol, hogy a játék 2021. szeptember 30. előtt meg fog jelenni. Hogy mikor, az jó kérdés, de legalább nem kell rá újabb egy évet várni. Hasonló a helyzet a Far Cry 6-tal is, amely szintén még szeptember 30. előtt várható. Érdekesség, hogy a Rainbow Six Quarantine esetében a címváltoztatás lehetősége is felmerült pont az elmúlt egy évünket meghatározó karanténidőszak miatt. Bár még nem biztos, de a Ubisoft vezetősége gondolkozik a cím megváltoztatásán, mivel az negatív érzéseket is kelthet majd a játékosokban.
A Ubisoft a következő években szeretne visszatalálni a sikerhez vezető ösvényre és úgy látják, hogy ehhez alapvetően kell változtatniuk az üzletpolitikájukon. Ez azt jelenti, hogy az eddig rájuk jellemző megjelenések alaposan átalakulhatnak majd. A kiadó az elmúlt években szinte kizárólag AAA-kategóriás játékokban gondolkozott, évente 3-5 ilyen premiert terveztek és finanszíroztak. Csakhogy ezek közül egyre kevesebb váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket.
Ezért a jövőben szeretnék, ha kevésbé lenne egyoldalú a kínálatuk. Bár az AAA-kategóriás játékok továbbra is megmaradnak, legalább ilyen hangsúlyt fognak kapni a kisebb fejlesztések és az ingyenes játékok is – főleg a mobil platformokon.