Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

GTFO

A GTFO elhagyja korai változatát

Hosszú és mozgalmas utat járt be a kooperatív horror FPS.

2021.10.22. 16:24 | GeryG | kategória: Játék

2017-ben jelentette be a 10 Chambers Collective stúdió, hogy dolgoznak első játékukon. Ez a GTFO, amelynek egy korai változatával a 2018-as gamescomon mi is játszottunk. A nagyobb közönség pedig 2019 végén csaphattak le rá.

Ezután elég mozgalmas időszak következett, ugyanis a fejlesztők elég egyedi formáját választották a tartalom bővítésének. Bevezették a Rundown rendszert, amely meghatározott időközönként teljesen lecserélte az addig elérhető szinte összes tartalmat. Bár elsőre furcsának tűnhet, valójában nagyon bejött a játékosoknak a dolog, akik így rendszeresen számíthattak valami egészen újra.

Cikkajánló
GTFO próbakör a gamescomon
Mélyen a föld alatt, egy eldugott bázison négy idegen összefog, hogy túléljék a mutáns szörnyek támadását.
» Olvasd el!

Így telt el az elmúlt közel két év, ám a fejlesztők most eljutottak oda, hogy a játék lassan eléri az 1.0-s, vagyis véglegesnek, teljesnek szánt változatát. Ez persze nem azt jelenti, hogy ettől kezdve nem érkeznek a rendszeres tartalmi frissítések, csupán azt, hogy a játékélményt a lehető legjobbra csiszolták. Kapunk új kommunikációs eszközöket, új környezeti elemeket, új fegyvereket, megújulnak az animációk és javul a matchmaking is.

Azt egyelőre nem árulták el, hogy az 1.0-s változat mikor debütál, de azt igen, hogy a játék ára november 1-én, néhány héttel a premier előtt emelkedni fog egy picit, szóval aki még az early access áron szeretné beszerezni a játékot, annak még van pár napja. ■

Az olvasás mellett szívesen írnál is híreket?
» Jelentkezz hozzánk hírszerkesztőnek! «

előző
következő
A GTFO elhagyja korai változatát
A GTFO elhagyja korai változatátA GTFO elhagyja korai változatátA GTFO elhagyja korai változatátA GTFO elhagyja korai változatát
GTFO
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
GTFO

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló