28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Cirkusztársulatunkkal menthetjük meg Londont a Circus Electrique steampunk RPG-ben

És még társulatunk produkcióit is menedzselnünk kell a Zen Studios új játékában.

Írta: Dino

A hazai Zen Studiost sokáig leginkább flipperjátékairól – a Pinball FX és Zen Pinball játékokról – ismerhettük. A csapat azonban lelkesen kísérletezhetett az elmúlt évek során új műfajokkal, így láthattunk már tőlük tower defense játékot (CastleStorm széria), zenei ritmusjátékot (KickBeat), de még dungeon crawlert is (Operencia: The Stolen Sun).

És miközben flippereik folyamatosan kapnak továbbra is új asztalokat (igaz, jelenleg ezek leginkább az Apple Arcade-es Zen Pinball Partyhoz érkeznek), és jövő tavaszra ígérik az új Pinball FX korai hozzáférésű verzióját, továbbra is dolgoznak más műfajú játékon is a budai stúdióban. Ez pedig ezúttal egy történetalapú RPG lesz, a Circus Electrique.

A viktoriánus-kori, steampunk Londonban járunk, ahol a lakosok rejtélyes módon kegyetlen gyilkosokká változnak, a város megmentése pedig egy cirkusztársulat tagjaira – erőemberekre, tűzfújókra, bohócokra stb. – vár. Összesen 14 féle karakter közül állíthatjuk össze csapatunkat – természetesen mindegyikük más jellemzőkkel rendelkezik. A körökre osztott harcok során pedig olyan ellenfelek várnak ránk, mint a londoni rendőrök, rossz útra tért matrózok, agresszív előkelő hölgyek vagy pantomimesek.

Az összecsapások között pedig ránk vár a cirkusz menedzselése is. A társulat tagjainak teljesítményére pedig a harcok mellett itt is hatással van a játék morálrendszere. Minél jobb show-t rakunk össze, minél jobban választjuk ki a felvételre kerülő új fellépőket, annál több pénzt gyűjthetünk magunknak a produkcióval.

Cikkajánló

EXKLUZÍV: Látogatóban a Zen Studiosnál

A leginkább flippereiről ismert csapat irodájában jártunk. Élménybeszámoló, videointerjúk és fotók a hazai cégről.

A Circus Electrique PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, valamint Nintendo Switchre készül, megjelenésére pedig a jövő év során számíthatunk.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Circus Electrique
  • Circus Electrique
  • Circus Electrique
  • Circus Electrique
  • Circus Electrique
  • Circus Electrique
  • Circus Electrique
  • Circus Electrique
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!