Örömteli hírrel szolgált ma a Blizzard stúdiója, bejelentették ugyanis, hogy aranylemezre került a Diablo IV. A hack'n'slash-t, még 2019 őszén leplezték le és a rájuk jellemző tempóban dolgoztak rajta az elmúlt években. Most már viszont minden jel arra mutat, hogy a korábban beharangozott júniusi premiernek nem lesz semmilyen akadálya.
A Diablo IV nemrégiben két hétvégi nyílt bétán is átesett, ahol akkora volt az érdeklődés, hogy a szerverek is alig bírták. A fejlesztők kaptak is jócskán visszajelzéseket a rajongóktól, hogy mi jó, mi rossz. És a hírek szerint sok tippet meg is fogadtak, ezek mentén csiszoltak még itt-ott a játékmeneten.
Mostanra viszont ez a munka is befejeződött és hivatalosan is elérte a Diablo IV a véglegesnek tekinthető állapotát. Jöhet a sokszorosítás és disztribúció, bár manapság ez már messze nem annyira hangsúlyos mint évekkel ezelőtt volt, köszönhetően a többségében digitális vásárlásoknak.
A Diablo IV PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, valamint Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra fog megjelenni június 6-án. A Blizzard tervei szerint a következő években folyamatosan bővíteni és támogatni fogják a játékot, így az hosszú távon is lekötheti majd a rajongókat.