A frissen megjelent Amnesia: The Bunker kapcsán a GoG-on háromnapos akciót hirdettek: egyetlen kattintással megszerezhető a sorozat 2013-as epizódja, az Amnesia: A Machine for Pigs.
GeryG kollégánk így írt róla 10 évvel ezelőtt:
„Ha összegeznem kell az Amnesia: A Machine for Pigset, azt mondanám, jó folytatást kaptam, de nem tökéleteset. A hangulat nagyon hasonlít az első részhez, de mégis teljesen eltérő történetet, világot és borzongást kapunk. A látvány is hű maradt, ám remélhetőleg egy esetleges harmadik részhez már újítanak majd a fejlesztők. Bár a játékmenet talán túl sokat is egyszerűsödött, ez valójában nem nagyon tűnik fel. A hangok pedig ismét a tökéletesség határát súrolják, ide értve a remek zenei körítést is (az orgonajátéktól minden alkalommal megborzongtam). A Frictional Games – és az őket ezúttal segítő The Chinese Room – még mindig tud horrorjátékot csinálni.”
Amnesia: A Machine for Pigs
Te meddig mennél el, hogy megmentsd gyermekeid életét egy titokzatos, föld alatti gépezettől, amely a legsötétebb rémálmaidnál is hátborzongatóbb?
És hogy kis személyes megjegyzést is fűzzek a hírhez: a játék magyar feliratokkal érhető el, amelyen feleségemmel kettesben dolgoztunk. Nem volt egyszerű a szöveg, és biztos vagyok benne, hogy bár tudásunk legjavát beleadtuk, nem lett tökéletes a fordítás. Ennek ellenére büszke vagyok rá, sok munkánk volt vele, nejem pedig egyre-másra passzolta át a szövegrészeket, ahol már túlzottan gyomorforgatónak találta a történetet. :-D Mellesleg az is vicces volt, amikor az írónak feltettünk egy kérdést, hogy egy többjelentésű szó esetében vajon mire gondolhatott, ő pedig azt válaszolta, hogy „lehet ez is meg az is, a főhős megkattant – oldjátok meg”. :-D
Aki szereti a sétaszimulátorba oltott horrorokat, az kattintson gyorsan, le ne maradjon! A kódosztás június 9-én reggel 9 óráig tart.