Mondjuk úgy, a Total War: Pharaoh megjelenése nem volt egy diadalmenet. Az ókori Egyiptomban játszódó stratégia nagy várakozások közepette érkezett meg ősszel, ám a produktum finoman szólva sem nyerte el a rajongók tetszését. Ez meg is látszott a Steamen is, ahol a franchise méretéhez mérten igen kevés értékelést kapott, még kétezren sem vették a fáradtságot, hogy véleményt alkossanak róla. És ezek alapján is alig 57%-os tetszési indexet tud felmutatni, ami még rosszabb mint a Total War: Warhammer III-é, ami szintén pocsék.
A fejlesztő Creative Assembly a minap közleményt adott ki a hivatalos oldalán, ebben a stúdió elnökhelyettese, Roger Collum kért bocsánatot a rajongóktól. A közlemény szerint a stúdió igen nehéz hónapokon van túl, több mélyütést is kaptak. Az egyik az volt, amikor a Sega leállította a Hyenas fejlesztését, amit a csapat eleve vakvágánynak érzett. A másik a Total War: Warhammer III legutóbbi DLC-je volt, amit egyszerűen kevésnek éreztek a játékosok.

Total War: Pharaoh teszt – Trójai faló
Felsőpolcos árcédulával érkezett meg a franchise legújabb része, de kínál is ennyit?
A stúdió úgy érzi, a rajongók elveszítették a bizalmukat bennük és ez nagyon rosszul érinti őket. Ezért úgy határoztak, hogy lépéseket tesznek a csorba kiköszörülése érdekében. Az első lépés, hogy a Total War: Warhammer III következő DLC-jét jövő tavaszra halasztották és megígérték, hogy az eredeti áron jóval több újdonságot fog hozni. A másik lépés pedig, hogy egyfelől 40 euróra csökkentették a Total War: Pharaoh árát, másfelől azoknak, akik már korábban drágábban megvették a stratégiai játékot, visszatérítik a különbözetet – Steamen ez automatikusan történik, a Steam Walletbe kerül be az összeg. Aki máshol szerezte be a játékot, itt nézhet utána, hogyan történik a visszatérítés.
Hogy ez mennyire segíthet majd visszaállítani a stúdióba vetett rajongói hitet, még kérdéses. Valószínűleg két-három remekül sikerült új játékkal sokkal többet elérhetnek majd e téren a jövőben.