26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Novemberben jelenik meg a Planet Coaster 2

Nem kell már sokat várni a 2016-os vidámparkos játék folytatásához.

Írta: Dino

Mindössze két hónappal ezelőtt tudhattuk meg, hogy a Frontier Developments az állatkertes és dinoszauruszos kitérők után visszatér a vidámparkos témához, nevesen hogy készül a Planet Coaster 2. Most pedig az is kiderült, hogy a megjelenés már nincs is messze: november elején kerül boltokba a játék.

A 2016-os játék folytatásában a hullámvasutak mellett másik fontos elem, hogy vízi vidámparkokat is tervezhetünk már benne. De más tematikákkal is vár az új rész, így vikinges vagy mitológiai témájú parkot is felhúzhatunk. Még több és még egyszerűbb lehetőségünk lesz a szórakozási lehetőségek kialakítására és személyre szabására, egy vadonatúj eszköz segítségével pedig saját effekteket is rendelhetünk a különböző attrakciókhoz.

Menedzseri tevékenységünket olyan funkciók segítik majd, mint az új hőtérképek, jelezve a parkunkban felmerült különböző igényeket, egy-egy látogatót vagy alkalmazottat kiválasztva pedig az ő gondolataikba is beláthatunk, így azonnal léphetünk, ha bármilyen elégedetlenséget tapasztalunk részükről.

Újdonság lesz még az osztott sandbox mód is, amelyben platformtól függetlenül dolgozhatunk közösen másokkal egy vidámparkon. De meglátogathatjuk barátaink parkjait is, kipróbálva az ő attrakcióikat, a Franchise játékmódban pedig a ranglista élére kerülésért versenghetünk a többiekkel. A Frontier Workshopban pedig megoszthatjuk tervrajzainkat vagy letölthetjük másokét – akár egész parkokat is.

A Planet Coaster 2 november 6-án jelenik meg, PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re. Az előrendelés most indult el, természetesen ajándék játékbeli dolgokat kínálva mindazoknak, akik jó előre beneveznek a játékra. A Deluxe kiadás vásárlói pedig tíz további attrakciót érhetnek el a programban.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Planet Coaster 2
  • Planet Coaster 2
  • Planet Coaster 2
  • Planet Coaster 2
  • Planet Coaster 2
  • Planet Coaster 2
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!